Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-23

1639 Az Országgyűlés 23. ülése, 1978. július 6-án, csütörtökön 1640 szervek, intézmények törekvéseit, azonban úgy ítéli meg, hogy az előrehaladás lassúbb, a problémák nagyobbak a vártnál. Biztató, hogy különösen a Központi Bizottság 1977. októberi határozatát követően határozottabb, egységesebb a feladatok megítélése, elhatárolása az irányítási és végrehajtási szinteken egyaránt, ezért a kibontakozás kedvezőbb alakulásával számolunk. Az „országos", az „ágazati", a „területi" összesen-eredmények vállalati tevékenységekből adódnak, melyeket egyének munkája hoz létre. Ennek alapján az egyének, vállalatok, területek, ágazatok tartósan kiegyensúlyozott fejlődése csakis úgy valósulhat meg, ha az országos eredmények ezt lehetővé teszik. Ha tehát a hatékonyság követelményéből szükségszerűen következő szelektív fejlesztés megvalósítása biztosít számunkra megfelelő ütemű továbbfejlődési lehetőséget, akkor az egyéni és társadalmi célok egyaránt azt követelik, hogy a komplex feladatok megoldásában komplex, de egységes szemlélet és együttműködés valósuljon meg, ehhez pedig az érdekek szelektálása is szükséges. A kormány beszámolóját magam és a csoport nevében elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Weiszböck Rezsőné képviselőtársunk felszólalása következik. WEISZBÖCK REZSÖNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők! Elvtársak! A rendelkezésünkre bocsátott írásos anyag mellett Lázár elvtárs szóbeli beszámolóján túl képviselőtársaim több megközelítésben is érintették, hogy az elért nem kis eredmények mellett még nem kielégítő a vezetés színvonala, a munkaerővel való gazdálkodás, s így a növekvő eszközállomány hasznosulási mértéke. Népgazdaságunk jelenlegi fejlődési szakaszában a belső és külső tényezők egyaránt sürgetik többek között a hatékonyság növelésének meggyorsítását, melynek egyik eszköze az eszközállomány hasznosításának javítása. Hozzászólásomban ennek a forrásnak egyik speciális területével kívánok foglalkozni. Ez pedig az, hogyan lehetne a beruházásokkal kapcsolatos munkavédelmi tevékenység fejlesztésén keresztül a csak 1977-ben 52,1 milliárd forintra megnövekedett eszközállományunkat hatékonyabban kihasználni. A téma e helyen való felvetését két statisztika erősítette meg bennem. Az egyik: 1976-ban a termelésből — balesetek miatt kiesett — munkanapok száma 2 millió 800 ezer. 1977-ben 2 millió 900 ezer. A balesetek jelentős része nem a dolgozók hibájából következett be. A másik: gépek és berendezések minősítésével jelenleg 10 főhatóság, 23 intézménye foglalkozik. 1968-tól 1977-ig az intézmények által bevizsgált gépek és berendezések száma mintegy 10 ezer volt. Ebből a munkavédelmi minősítő előírásoknak nem felelt meg 30—40 százalék. Igaz, hogy a minősítés után a hibák egy részét ki tudták küszöbölni. Ezekkel a számokkal nem kívántam cáfolni azt a tényt, hogy az elmúlt években megvalósult beruházások, rekonstrukciók nyomán alapvetően javultak a dolgozók munkakörülményei. I összességükben korszerűbb munkafeltételek teremtődtek az egészségre és biztonságos munka végzésére. Ugyanakkor nem szeretném elhallgatni azt sem, hogy a tudomány fejlődésének hatására a népgazdaság valamennyi ágában bekövetkezett dinamikus technikai haladást nem követte a munkavédelmi előírások korszerűsítése. Jelentősek a szabályozatlan kérdések. Ugyanakkor az élet tapasztalatai alapján szabályozórendszerünket a túlszabályozás jellemzi, s nem túlzok, ha azt állítom, hogy ez ma már gazdasági tevékenységünkben esetenként gátlólag hat. Ismereteim szerint az óvórendszabályok száma elérte a százat. Az országos és ágazati állami szabványok száma, amelyek érintik a munkavédelmet, meghaladja az ezret. Ezen túlmenően számos biztonsági szabályzat, miniszteri rendelet tartalmaz előírásokat a munkavédelmet érintő kérdésekben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az előírások igen sok ellentmondást, átfedést, túlszabályozást tartalmaznak. Ebből kifolyólag a jelenlegi szabályozási rendszer nehezen áttekinthető. A szabályozás problémája, hogy nem elég rugalmas, túlzottan merev, nem tartalmaz alternatív megoldásokat. További problémát jelent, hogy nemzetközileg még kevésbé összehangolt. Meggyőződésem, hogy a jövőben továbbfejlesztendő nemzetközi együttműködés a kereskedelmi kapcsolatok dinamikus fejlődésének elősegítője lehet, ha olyan előírásrendszert biztosítunk, amely elősegíti ezt a folyamatot. Tudomásom szerint a szabályozás hazai korszerűsítése, továbbá a KGST-n belüli szabványosítás kérdésében az Országos Munkavédelmi Bizottság, a SZOT munkavédelmi osztály irányításával és az illetékesek részvételével határozott munka folyik. Mindenkinek, akinek ebben szerepe van, komolyan kell vennie a közelmúltban hozott kormányhatározatot, amely szerint 1979. végére a szabályozás korszerűsítését el kell végezni úgy, hogy az védje, óvja az embert, de ugyanakkor reális legyen. Az előbb említettem, hogy a gépi beruházások minősítésével 23 intézmény foglalkozik. Mivel a minősítésnek, mint követelményrendszernek a népgazdaság minden területére érvényes minősítő alapszabvány nincs, a szakirodalom döntő része elméleti fejtegetéssel foglalkozik a gyakorlati megvalósítás lehetőségének a keresése helyett, a minősítést a különböző intézmények eltérő vizsgálati tematika, értékelési rendszer és nem utolsósorban az ugyanazon időráfordítást igénylő munkákat a kutató-, tervező-, minőségi vizsgáló intézet, részvénytársaság, hivatal saját kalkulációs rendszerétől függő áron végzik. Ne vegyék bántónak az érintettek, de el kell mondanom azért, hogy most már változtassunk rajta. Tapasztalataim szerint is a vizsgálatok sok esetben elképesztően aprólékosak, azaz a minősítő intézetek által megbízott, a vizsgálatot a gyakorlatban lefolytató tudományos intézetek a legapróbb kérdésekkel is foglalkoznak. Nem egy esetben a szabványelőírásoknál jóval szigorúbb megkötésekhez ragaszkodnak, teljesíthetetlen követelményeket támasztanak. S ami ennél jóval nagyobb prob-