Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-23

1627 Az Országgyűlés 23. ülése, 1978. július 6-án, csütörtökön 1628 veinkben fogalmazzuk meg ez irányú szándé­kainkat, lehetőleg minél konkrétabban. Ugyanis a műszakok számának emelését, közelebbről a második és harmadik műszakban dolgozók szá­mát a zömmel nőket foglalkoztató gyárainkban úgy tudjuk nagyobb mértékben növelni, ha a kisgyermekes anyák gyermekeiket jó kezekben tudva, nyugodtan dolgozhatnak, illetve vállal­hatnak munkát a délutáni és esti órákban is. Ügy vélem, akkor járunk helyes úton, ha a két műszak általánossá tételét szorgalmazzuk, és ennek feltételeit teremtjük meg mielőbb. Ismereteim szerint még ma is igaz az, bár ennek egyáltalán nem tudok örülni, hogy az anyák a harmadik, vagyis az éjszakai műszakot szívesebben vállalják a délutános műszaknál. Ennek okát nem kívánom kifejteni, az előbb elmondottakból értelemszerű, nem anyagi, ha­nem zömében anyai okai vannak. Igen nagy eredmény, tisztelt országgyűlés, a népgazdaság azon erőfeszítése, hogy a mű­szakpótlék anyagi feltételeit biztosította. Téved­nénk azonban, ha nem ismernénk fel, hogy ez önmagában társadalmi, szociális jellegű gondo­kat nem képes feloldani. Ez akkor is igaz, ha hangsúlyozzuk, hogy bizonyos arányban abszo­lút és relatív módon hozzájárult az élőmunka­tartalék feltárásához, és termelőberendezéseink jobb kihasználásához. Egyre inkább fontos, hogy köztudottá váljon: a gyermekintézmények fej­lesztése és fenntartása nemcsak központi ügy, és nem is lehet csak a költségvetés terhe, ösz­szefonódik alapvető gazdasági érdekeinkkel. Ma közvetlen munkaerőt jelenthet a munkába álló édesanyák létszámának növekedése által, hol­nap pedig az iskolára jól felkészített ifjú nem­zedék érdekeit szolgálja. E nemzedék egy-két évtized alatt szintén szellemi vagy fizikai mun­kaerővé válik, s nem mindegy, hogy milyen módon és milyen színvonalon. Ma Vas megyében több mint 7000 anya van gyermekgondozási szabadságon. A terveket meghaladó fejlesztési eredmények ellenére óvo­dáink feltöltöttsége 160 százalékos, és nem ke­vés a kívülrekedtek száma. Tisztelt Országgyűlés! Néhány gondolattal megyénk építőiparának helyzetéről és kapaci­táshiányának következményeiről szólnék. Több példa igazolja, hogy képesek vagyunk mi is rövidíteni az építési beruházások átfutási idejét. Gondjaink azonban nem kevesek. Az előbbi té­mához kapcsolódik, hogy éppen gyermekintéz­ményeink építése húzódik át jórészt a tervidő­szak második felére. Mire anyagi eszközeink és terveink is együttálltak, addigra kapacitásgond­jaink méretei igen nagyra nőttek. Megyénk legnagyobb építőipari vállalatá­nak, a VASEP^nek mintegy százfőnyi brigádja Budapesten végez munkát. Értjük mi a főváros gondjait, problémáit, hisz nem választható el ez országunk gondjától. Mégis úgy véljük, hogy nem hasznos úgy megoldani ezeket, hogy egy megye gondjait tovább növeljük, és a beruhá­zások elhúzódásai miatt még nagyobb mérték­ben állnak termelőberendezéseink. Azért is ja­vaslom ezt meggondolás tárgyává tenni, mivel dolgozóink ma már nem kényszerülnek 240 ki­lométeres távolságban munkát végezni. így emiatt az ott dolgozók számával közel meg­egyező mértékű kilépés történt a vállalattól. Ehhez még az is hozzájárult, hogy a körülmé­nyek, amelyekbe kerültek, sajnos, messze nem megfelelőek. Egy biztos, hogy ez a mintegy százfőnyi kilépő a nagyipar számára elveszett. Nem vagyunk meggyőződve a módszer népgaz­dasági hasznosságáról, de arról sem, hogy a bu­dapesti építési feladatok megoldásának ez a leg­célravezetőbb útja. Ha az lenne, örömmel vál­lalnánk a megye részvételét e közérdekű fel­adatban. De a jelenlegi módszert látszatmegol­dásnak érezzük; az egyik helyen kétes értékű segítség, a másikon a gondok fokozódása az eredmény. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány mondatban megemlítsem munkahelyem, illetve úgy vélem, nem túlzok, ha azt mondom, szakmám gondjait. Nem kívánok visszatekint­getni az elmúlt nehéz évekre, inkább arról szó­lok, hogy vállalatunk munkája és dolgozóink közérzete helyreállt, normalizálódott. A köve­telmények velünk szemben értelemszerűen na­gyok, és ennek eleget is kívánunk tenni. Ren­geteg feladat van még. Ezek megoldásáért nap mint nap megvívjuk egymás közt is a harcot. Egyik fő célunk egy időben a műszaki fejlesz­téssel a termelés szervezettségének magasabb szintre emelése. Gondjaink közül csak egyet kí­vánok megemlíteni, azt is a szükség diktálja. Szállítóinkkal érvényes szerződéseink vannak, velük az együttműködés jó és fejlődő. Igénye­ink kielégítését célzó törekvéseiket elismerjük. Határozott viszont az a tapasztalatunk, hogy a kiszolgálóipar a növekvő követelményeknek gyakorta sem mennyiségben, sem minőségben nem tud megfelelni. Ezt a helyzetet nemcsak fő termékcsoportokra, hanem termékféleségekre is értjük. Bízom benne, tisztelt országgyűlés, hogy en­gem e kérdésben itt most nem értenek félre, hanem megértenek abban, hogy tervszerű, szer­vezett termelést tartós és komoly mélységű el­látási gondok mellett képtelenség produkálni. Nem vagyok hivatott a felelősség problémájá­nak eldöntésére, de kérem, hogy elsődlegesen tudományos kutatóintézeteink, de mindazon szervek, akik ebben részt tudnak vállalni, nyújtsanak nagyobb segítséget a kezdeménye­zésre kész alapanyag- és alkatrészgyártó cégek­nek. Együttesen tehát, tisztelt országgyűlés, úgy vélem, jobban kell éreznünk közös felelősségün­ket szocialista gazdaságunk felmérhetetlen elő­nyeinek kiaknázásában. Végül jelezni szeret­ném, hogy Népköztársaságunk szándékainak megfelelően alakul az idegenforgalom megyénk­ben is. Vas megye szerepe ebben sajátos és már eddig is jelentős idegenforgalmat bonyolítot­tunk le. Tapasztalataink szerint a kötelező va­lutabeváltás megszűnése felgyorsította, és az 1979. január elsejével megszűnő vízumkényszer várhatóan még tovább fokozza idegenforgal­munkat. Ezzel kapcsolatban mondanivalóm lé­nyege, hogy az eddigi figyelmet köszönve, az illetékes kormányzati szervek és főhatóságok lehetőségeikhez mérten fordítsanak még na­gyobb figyelmet a megyére, mind az ellátás

Next

/
Thumbnails
Contents