Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-17

1147 Az Országgyűlés 17. ülése, j igény tekintetében például más a helyzet egy gyógyszer- vagy egy papírgyárnál. Más egy villamos erőműnél és ismét más egy élelmiszeripari üzemnél. Különbségek vannak a minőségi igényekben és a felhasznált, eltérő mértékben és módon szennyezett vízben is. A mezőgazdaságban is mennyiségében és minőségében egyaránt más az öntözés kívánalma és más a nagyüzemi állattenyésztő telepeké. Ezek az igények többször kapcsolódnak vagy kapcsolhatók egymáshoz —• sőt főként az ipari víz — összefügg a lakossági vízigénnyel. Esetenként ugyanis ma még ott is gazdaságosabb például ipari célra ivóvíz minőségű vizet felhasználni az üzemeknek, ahol más megoldás hasznosabb volna a népgazdaság számára. Az igényekkel, azok kritikai kielégítésével együtt tehát a vízforrásokat is jobban kellene osztályozni. Nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy milyen vizet milyen célra és milyen ráfordítással helyes és érdemes felhasználni. Sokat beszélünk a vizek szennyeződéséről és ma már teszünk is ellene, ha nem is mindig eleget. Ahogy azonban más területen, úgy a vizek szennyezettségének megítélésénél is differenciálnunk kell a szennyezés mértéke, típusa és hatása szerint. Bizottsági ülésünkön is felmerült, hogy az egyik legnagyobb vízigénylő a villamosenergia-ipar. Ez azonban a hűtővizet csak hővel szennyezi. Van már rá példa, hogy a költséges hűtés helyett a meleg vizet más oldalról megkísérlik hasznosítani. Ilyen a százhalombattai temperált vizű halgazdaság, az inotai hőerőmű mellett létesült zöldséghajtató telep, és ilyen kezdeményezés most a visontai Gagarin hőerőmű mellett tervezett zöldséghajtatás. Tudom, hogy ezek a használatok csak apró töredékét teszik ki a rendelkezésre álló hatalmas, jelenleg hővel szennyezett víztömegnek. De talán előbbre jutnánk, ha a hűtésre fordított kárelhárító beruházást legalább részben megkísérelnénk más ágazatokban termelő beruházássá tenni, az energiatermelő és valamilyen más üzem közös beruházásává, közös vállalkozásává. Ha két vagy több részvevő együtt volna érdekelt ilyen létesítményben és annak gazdaságos üzemelésében, akkor nagyobb lenne annak termelési biztonsága és jobb lenne a várható eredmény, így a termelés folyamatában ugyanazt a vizet nemcsak többször forgatva, hanem több célra hasznosíthatnánk. Tisztelt Országgyűlés! A takarékos vízhasználat a termelés során sokszor a vízfelhasználás hatékonyságának növelésével valósul meg. E tekintetben többek között a mezőgazdasági vízgazdálkodásban és azon belül az öntözés területén vannak mielőbb megoldandó feladataink. E téren évek óta jelentős fejlesztő munka folyik. Több, külföldről behozott modern öntözőberendezést próbáltunk ki, és ezeket a televízió nyilvánosságán keresztül az ország lakossága is megismerhette. A berendezések zömét, mintegy 80 százalékát azonban ma is a nehezen használható, hordozható, kézi áttelepítésű berendezések teszik ki. További, mintegy 10 százalék a korlátozottan alkalmazható vontatott szárnyvezeték, és 10 százalék sincs a töb77. június 30-án, csütörtökön 1148 bi, ma fejlettnek mondható berendezés. Így most az a helyzet, hogy a nagyüzemi keretekben alkalmazott más, fejlett agrotechnikai eljárások mellett az öntözés nagyrészt még kisüzemi jellegű maradt. Ma ezekkel a berendezésekkel öntözünk, és az országot járva elmondhatjuk, hogy az elmúlt aszályos évben és az idén is mindenütt dolgoznak ezek az öntözőgépek. A mi feladatunk azonban, hogy az iparral együttműködve, az ő segítségét is kérve új technikát alakítsunk ki, amellyel jobban ki tudjuk elégíteni a növényeknek a fejlődésüktől és az időjárástól függő igényét, és a vizet a jelenleginél hatékonyabban tudjuk alkalmazni. Szólnunk kell arról is, hogy öntözéssel jelenleg az ország mezőgazdasági területének mintegy hét százalékára juttatunk különböző mértékben vizet. Itt többnyire nagy értékű intenzív növényeket termelünk. Mégis a növénytermelés és azon keresztül, a mezőgazdaság eredményessége a területileg jóval nagyobb öntözetlen földeken dől el. Ezért a magyar földművelésnek itt is mindig központi problémája volt a vízzel való gazdálkodás, az, hogy a lehulló csapadékból minél többet hasznosítsunk a növény számára. A vízgazdálkodás ilyen értelemben volt és ma is része a földművelésnek. Üdvözölnünk kell tehát azt az új vízgazdálkodási műszaki szemléletet — és most már sokszor gyakorlatot is —, amely a mégis összegyülemlő vizeket elsősorban nem elvezetni, hanem különböző formában a mezőgazdaság számára és más célra is összegyűjteni és megtartani akarja. Szeretnék ezzel kapcsolatban utalni a kisés közepes nagyságú víztározók szerepére, amelyek nemcsak az ország hegyes-dombos részein — így például Baranyában, ahol a legtöbbet tettek érte, Borsodban, Hevesben —, hanem ma már a sík területű Szabolcsban, Hajdúban és másutt is megjelennek. A tározókban levő víz mellett sok helyen hasonló jelentőségű a talaj vízállapotának szabályozása és a felszín alatti vízkészletek növelése. Tisztelt Országgyűlés! Hazánk — ahogy arról a beszámoló is szólt — vízrajzi szempontból két nagy részre, a Duna és a Tisza vízgyűjtőjére osztható. A nagyobb és kevésbé csapadékos terület a Tisza vízgyűjtőjére esik. ugyanakkor az ország vízkészletének ez csak mintegy 10 százalékát teszi ki. A Tiszán és mellékfolyóin épült duzzasztógátak és tárolók jelentős mértékben javították a táj vízellátását, megteremtették a vízigényes iparfejlesztés feltételeit, és segítenek a mezőgazdaságnak. Ezt a helyzetet javítja tovább majd a tervezett csongrádi vízlépcső. Mégis már régen világos volt, hogy alapvető változást a Duna és a Tisza vízrendszerének hazánkban történő összekapcsolásával, a Duna—Tisza csatornával érhetünk el. Ennek megvalósításához a felszabadulást követően egyszer már nagy lelkesedéssel, az akkori körülmények közt ásóval-lapáttal hozzáfogtunk. A beszámoló most ennek a megvalósítási lehetőségét a századforduló idejére, a kilencvenes évekre teszi. Indokoltnak látnám megvizsgálni, hogy a mai technikai és gazdasági feltételek mellett —