Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-14

989 Az Országgyűlés 14. ülése, 1976. december 17-én, pénteken 990 milyen formában ne foglalkozott volna vele. Bizonyos következtetéseket tehát már le lehet szűrni. A túlzott derűlátók úgy vélekednek, hogy már itt az ideje az új célok kitűzésének. A borúlátók azt kérdezik: van-e egyáltalán létjogosultsága a haladást feltételező továbbhaladás gondolatának? A realisták a kívánatos és a lehetséges szintéziseként mérlegelik a lehetőségeket és vallják, hogy ezekre építve maradéktalanul végre lehet hajtani a határozatokat. A realisták természetesen számolnak a megoldásra váró feladatok bonyolultságával. Tudják, hogy a vitatott ügyek rendezése, feltételezve a közös akaratot és a megállapodásokhoz nélkülözhetetlen legcsekélyebb bizalmat, még társadalmilag és világnézetileg hasonló államok között sem egyszerű vagy könnyű. Hogyne lenne még nehezebb társadalmilag gyökeresen különböző, világnézetileg szembenálló országok között?! Számolni kell azzal is, hogy bizonyos helyzetekben lélektani és más tényezők is szerepet játszanak, ideértve a nemzetközi előítéleteket, a személyi ambíciókat és a választási taktikázást. A realisták természetesen mindig tudták, hogy a nyitó lépések látványos szakaszában viszonylag könnyebb előrejutni, az elfogadott általános elvek gyakorlati megvalósítása azonban már a fennálló hatalmi viszonyok sűrűbb és ellenállóbb közegében történik, és hogy az ellentétek gyökereinek megközelítésével egyenes arányban növekszik az ellenállás is. Bár világnézetünk szerint mi eleve derűlátók vagyunk és diplomáciai cselekvésünket is — mint ahogy ezt Púja elvtárstól éppen most hallottuk — a haladás lehetőségébe, sőt objektív törvényszerűségébe vetett hit fűti, annyira nem vagyunk naivak, hogy azt higgyük: kivétel nélkül mindenkinek jó az enyhülés politikája. Jól tudjuk: a Helsinkihez vezető fáradságos, buktatókkal teli út kilenc évig tartott, és ez az út Helsinki után sem vált kényelmes autópályává, és mindazoktól, akik úgy teszik fel a kérdést, hogy kinek jó az enyhülés, jogunk és kötelességünk megkérdezni: kinek jó a hidegháború, amely öntörvényeinél fogva magában hordozza egy nukleáris kataklizma lehetőségét? Én azt hiszem, hogy ennek az alternatívának a nézőpontjából, de csakis ebből a nézőpontból, egyetérthetünk azokkal, akik azt állítják, hogy az enyhülés egyirányú utca. Ez abban az értelemben igaz, hogy nem lehet az enyhülés útján járni és egyidejűleg az ellenkező irányba is haladni. A kontinensünk biztonságához és országaink együttműködéséhez fűződő közös érdekek eme egyirányú utcája elég széles ahhoz, hogy a különböző társadalmi rendszerben élő népek együtt haladhassanak rajta. Aki pedig a kétirányú utcához ragaszkodik, az már Helsinkibe sem akart eljutni és ha el is jutott oda, nem vezették őszinte szándékok. Valljuk, hogy a helsinki záróokmány hoszszútávú programot jelent. A záróokmány kiegyensúlyozottsága lehetetlenné teszi bármiféle módosítását vagy felülvizsgálását. Ezért Belgrádban a továbblépés módozataival kell foglalkozni, vagyis a jövővel, nem pedig a múlttal. Az európai biztonságról szólva az utóbbi hetek érdeklődésének középpontjába a Német Szövetségi Köztársaság politikája került. Vitathatatlan, hogy az enyhülés érdekében az NSZK vezetői nem keveset tettek. Ugy gondolom, ezt szükséges hangsúlyozni. Ugyanakkor a folytatást illetően már több olyan jelzést látunk, ami enyhén szólva nem éppen örvendetes. A választás után — úgy érzem — az egész belpolitikában jobbra tolódás mutatkozik, és a jobbratolódás veszélye a koalíción belül is fennáll. A külpolitikai liDeralizálódást úgy értelmezik, hogy szorosan együttműködnek olyan agresszív és reakciós rendszerekkel, mint például a Dél-afrikai Köztársaság. És ha hívei is a detantnak, azt nem kívánjuk összekapcsolni a katonai enyhüléssel. A NATO-hadgyakorlatok nagy részében főszerepet játszanaic a nyugatnémet katonai elgonctoiásoK és fegyveres erők, az NSZK infrastruktúrája, szárazföldi területei és vizei. A bécsi haderőcsöKkentési tárgyalásokon az NSZK csak a második szakaszban mutat hajlandóságot a haderöcsokKentésre, holott a közép-európai stratégiai térségben a legnagyobb, félmilliós jói Kiképzett, nagy csapáserejü hadereje van. Zavaró tény az is, hogy az NSZK-ban mintegy másfélszáz fasiszta-revansista szervezet működik, és érthetetlen, hogy egyes politikusok folyamatosan kiskaput keresnek a Nyugat-Berlinre vonatkozó négyhatalmi megállapodás kijátszására, átértelmezésére, bizonyos pontjainak revideálására. Hazánk és az NSZK között nincsenek meg nem oldható érdemi kérdések, közös gondunk Európa békéje és biztonsága, a katonai enyhülés szorgalmazása, a világgazdaság helyzetéből kisugárzó nehézségek feloldása, a sokoldalú együttműködés fejlesztése. Gazdasági kapcsolatunk hagyományosnak mondható, dinamikusan fejlődik és sok benne a kooperációs ügylet. Sajnos az NSZK tartja magát a Közös Piac diszkriminatív intézkedéseihez, és sok esetben technikailag alacsonyabb rendű munkákat végeztet kooperációs partnereivel. Egymás országába irányuló idegenforgalmunk jelentős, és segíti a kölcsönös tisztánlátást, a reálisabb értékelést, az emberi kapcsolatok fejlődését. A magyarországi német kisebbség helyzete nem ad okot súrlódásra. Leonyid Brezsnyev és Kádár János elvtársak bonni látogatása a nem távoli jövőben kerül sorra. Ügy vélem, a tárgyalások csak olyan légkörben lehetnek sikeresek és eredményesek, amely atmoszférát áthatja a kölcsönös megbecsülés, megértés, a belügyekbe való be nem avatkozás, a korrekt együttműködés szelleme. Nem lehet természetesen szó olyan államközi kapcsolatokról és együttműködésről, amely akár közvetve is sértené a Német Demokratikus Köztársaság szuverenitását, népének érdekeit. Megnyugvással lehet elkönyvelni, hogy Helmut Schmidt kancellár tegnap- a Bundestagban tett kormánynyilatkozatában kifejtette: az NSZK jó szomszédi viszonyra törekszik valamennyi kelet-európai állammal, és igyekszik, hogy Nyugat- és Kelet-Európa között annyi enyhülést és együttműködést valósítsanak meg, . amennyi csak lehetséges. Hozzátette, hogy az