Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-14

955 Az Országgyűlés 14. ülése, 1976. december 17-én, pénteken 956 következtetéseket. Ésszerűnek mutatkozik a normakarbantartást nemcsak a munkásoknál, hanem időnként az adminisztratív alkalmazotti rétegeknél is elvégezni. Jelentős tartalékaink rejlenek az alkalmazotti munkakörök összevonásában. Figyelemreméltónak tartom a vállalatok belső szervezetének finomítását. Szeretném jelezni, hogy némely vállalat olyan szervezeti hierarchiát hozott létre, amelyet a termelés irányítása nem indokol, túlzottan sok a lépcsőfok, kellő döntési hatáskör nélkül. Nem tartom egészséges tendenciának, ahogyan a középnagyságú vállalatoknál növekszik a főosztályok száma. Mintha az adna tekintélyt, rangot egy-egy vállalatnak, hogy titkársága, főosztályai vannak-e vagy sem. A káderek anyagi, erkölcsi megbecsülésének nagyon sok útja, módja van. Nem kell feltétlenül főosztályvezetői munkaköröket szervezni ott, ahol a gazdasági egység vezetése, irányítása nem indokolja. Nem is beszélve arrpl, hogy mennél több az áttétel, annál nagyobb a levelek, a jelentések, a kölcsönös tájékoztatások, az értekezletek száma. Gazdaságpolitikai törekvésünk a közvetlen termelést irányítók önállóságának, döntési jogkörének, felelősségének növelése. Ebbe az irányba késztet bennünket a SZOT elnökségének határozata és a Minisztertanács rendelete a szakszervezeti bizalmiak hatáskörének és jogkörének kibővített új szabályozásáról is. Az üzemi demokrácia szélesítésének ez az útja ugyanis akkor lesz valóban sikeres, ha azok a hatáskörök, amelyekben a bizalmiaknak, a bizalmi küldötteknek egyetértési, véleményezési, ellenőrzési joguk van, lekerülnek a művezetők, az üzemvezetők szintjére. A szakszervezeti bizalmiak megnövekedett jogkörére vonatkozó szabályozás újabb biztosíték a dolgozók érdekvédelmének érvényesülésére. Elősegíti az őszinte, közvetlen üzemi légkör kialakítását. Reméljük, jó hatást gyakorol a munka szervezettségére, a munkafegyelem további megszilárdítására. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Az 1977. évi népgazdasági tervben és költségvetésben jelentős szerepe van a szállítás, a hírközlés ágazatának. Ennek kapcsán a továbbiakban a posta munkájának, fejlesztésének néhány területével szeretnék foglalkozni. Teszem ezt azért is, mert az utóbbi években a hírközlés nemcsak választókerületemben, hanem országosan is a lakosság érdeklődésének homlokterébe került. Egyfelől hallatlanul megnőtt a közületek és a lakosság igénye a postai szolgáltatások iránt, másfelől viszont gondok jelentkeznek az ellátás mai színvonalában is. Mi az oka a postán előforduló gondok növekedésének? Köztudomású, hogy a felszabadulás óta az iparban, a mezőgazdaságban, a lakosság élet- és munkakörülményeinek alakulásában gyors ütemű fejlődés ment végbe. A hírközlés viszont nem tudott lépést tartani a népgazdaság más ágazatainak fejlődésével, kivéve in a rádió, a televízió műsorszórását, a telexhálózat fejlődését. Ezek elfogadható színvonalon vannak. Különösen a távbeszélő-ellátásban és a hagyományos postai szolgáltatás kielégítésében I torlódtak össze a gondok, és mindez akkor következik be, amikor éppen az V. ötéves tervben javulnak a postai fejlesztés arányai. A lemaradás azonban olyan mérvű, hogy több ötéves terven keresztül fokozott ütemű fejlesztéssel leszünk képesek csak behozni. Nehézségeink, bár nem azonos súllyal és nagyságban, de országosan jelentkeznek, érthetően elsősorban Budapesten és a nagyobb városokban halmozódnak. A kérdést úgy is meg lehet fogalmazni, hogy miközben egyfelől egyik legnagyobb gondunk az elavult régi berendezéseket jól együttműködtetni a korszerű gépekkel, másfelől a lakosság egyre növekvő életszínvonalából, az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság fejlődéséből eredően oly mértékű igény nehezedik a postára, amelyet nem képes kielégíteni. Nem egyedi jelenség, hogy ipari, mezőgazdasági üzem, termelőszövetkezet is modern, korszerű alközponttal, hálózattal rendelkezik, amihez kapcsolódna a város, a község központja, hálózata, ettől még időben is távol van. A hírközlés rekonstrukciójának, fejlesztésének megoldásáig a postai dolgozók nem kis erőfeszítésébe kerül a jelenlegi hálózat és berendezés megfelelő műszaki állapotban tartása. Hogy mit jelent, az utóbbi évtizedek során előállott viszonylagos lemaradás telefonhálózatunk fejlesztésében, megemlítem: többek között ez azzal a következménnyel is járt, hogy 1975. évi számítások szerint kétmilliárd percre becsülhető a helyi és helyközi távbeszélő-forgalomban előálló várakozási idő. Ez megfelel 16 ezer dolgozó teljes évi munkaidejének, akiknek bér- és rezsiköltsége a nemzeti jövedelem csaknem 1 százalékával megegyező. A hagyományos postai szolgáltatásban szembetűnőbb a fejlődés, jobban észrevehető a gépesítés, korszerűsítés eredménye. Az utóbbi években meggyorsult falun is a postahivatalok felújítása, újakkal való pótlása. Még így is országosan körülbelül 800 postahivatal építése válik szükségessé a következő ötéves tervekben. A levél- és pénzforgalom, a hírlapszolgáltatás évről évre növekszik, s a kezelési gépesítés technikai fejlesztés mellett is igen nagy volumenű élő munkaerőt köt le. Itt dolgozik a posta létszámának csaknem 58 százaléka, közülük körülbelül 80 százalék nődolgozó. A népgazdaság egyéb ágazataihoz hasonlóan itt is javítjuk a dolgozók munkakörülményeit. Ezt akkor is meg kellene tennünk, ha nagyobb volna a munkaerő-kínálat. Mégis, a kézbesítés, a hírlapkézbesítés a legtöbb gonddal járó területe a postának. A cserélődés, a fluktuáció mértéke a hírlapkézbesítők között a legnagyobb. A nemrég nagy munkaerő-felesleggel rendelkező Tiszántúl falvaiban is nehézséget okoz a hírlapkézbesítők alkalmazása. Hát még Budapesten, ahol egy esztendő alatt szinte teljesen kicserélődik az állomány. Nyilvánvaló, hogy ez a munka minőségi ellátására is kihat. Csak ezek ismeretében lehet megérteni azt az intézkedést, amelyet a fővárosban most, a vidéki városokban már korábban bevezettek, hogy a hírlapokat levélszekrény útján kézbesítik. A tapasztalatok szerint a főváros lakosságának