Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-14

947 Az Országgyűlés 14. ülése, 1976. december 17-én, pénteken 948 déseket foglal magában, és az nagymértékben azokon a tapasztalatokon alapszik, amelyeket Pécs városában és Baranya megyében szereztem. Valamennyien emlékszünk még az Országgyűlés őszi ülésszakára, ahol törvény született többek között a közművelődésről is. Teljes egyetértésben vallottuk a XI. pártkongresszus határozataiban is érzékelhető felfogást, amely szerint a fejlett szocialista társadalmat csak sokoldalúan kiművelt emberfőkkel lehet felépíteni. Ezért állapítja meg a közművelődésről szóló törvény is bevezetőjében: „A Magyar Népköztársaságban az állampolgárok és közösségeik művelődése, a közművelődés fejlesztése az egész nép közvetlen érdeke." Nem tőlem származik a belátás, de mélyen egyetértek azzal a felfogással, mely szerint a kultúra, a tudomány nem hat közvetlenül, azonnal és abszolút számokkal mérhetően a termelés mutatóira, a gyártási költségekre, a termelés minőségére. Tapasztalatból tudjuk viszont, hogy a politikailag világosan látó, művelt, tanult, tájékozott ember jobban megállja helyét mint a tudatlan a társadalomban, a munkában és a vezetésben egyaránt. Alapvető feladatunk ezért a lakosság általános műveltségének, kulturális színvonalának emelése, az ehhez szükséges feltételek biztosítása. Ügy látom, az 1977. évi költségvetés tételei ennek az elvnek megfelelnek és a rendelkezésre álló anyagi eszközöket célszerűen rangsorolva osztják fel. Ezért élveznek elsőbbséget a kulturális ellátáson belül az alsó- és középfokú oktatás, és mellettük a közművelődés feltételei. Van azonban ezeken a területeken is néhány olyan probléma, amelyek megoldása nem tűr sokáig halasztást. Az egyik: az alsó- és középfokú oktatási intézmények tanerővel való ellátottsága. Évről évre megállapítjuk, hogy az általános iskolák — amelyeknek oktatáspolitikai célkitűzéseink megvalósításában kiemelkedő szerepük van — a meghirdetett álláshelyek 20—50 százalékát szakképzett pedagógussal nem tudják betölteni. Ebben valószínűleg szerepet iátszik az a körülmény is. hogy a végzős pedagógusok tekintélyes százaléka nem szerzett oklevelének megfelelően helyezkedik el. Súlvosbítia a helvzetet. hogy a nevelők nagyobb hánvadát kii evő nők közel 8 százaléka gyermekgondozási segélvén tartósan távol van hivatásától. Mindezek következtében fokozódik a képesítés nélküliek alkalmazása. Számuk az elmúlt öt év alatt 30 százalékkal emelkedett és arányuk országosan eléri a 7 százalékot. Fel kell figyelnünk arra is, hogy a képesítés nélküliek száma nemcsak iskolánkban nőtt, hanem óvodáinkban is. Baranva megyében ma már minden harmadik-negvedik óvónő kénesítr>s nélkül látja el le nem becsülhető feladatát. Hí ehhez hozzávesszük, hogv ezek ió része azok kőzni az érittségizettek közül kenu ki, akik nem nyertek egvetemi-főiskolai felvételt, f^lmeni! bennünk a kérdés: kénesek-e óvodáink ellátni iskolaflokészílő funkciójukat, vagv visszaesnek gyermekmegőrző szociális intézménnvé. ngsúlyozni szeretném, hogy minden elismerést megérdemelnek azok, akik az emberré formálás szép feladatának megvalósításában, megfelelő felkészültség nélkül, az esetek túlnyomó többségében nyilvánvalóan hivatásszeretetből bekapcsolódnak. Azt is értékelnünk kell, hogy éppen a legnehezebb területen, az általános iskolák alsó tagozatán dolgoznak és emellett nagyrészük még esti-levelező tagozaton főiskolai tanulmányokat is folytat. Emlékszem az Országgyűlés egy korábbi ülésére, ahol minderről Ortutay elvtárs részletesen szólt, s megállapításaival, elismerő szavaival a magam részéről fenntartás nélkül egyet is értek. De célunk mégis csak az, hogy az általános iskolákban — falvakban és városokban egyaránt — szakképzett, hivatásszerető pedagógusok alapozzák meg a jövő generációk képzését, általános és szakmai műveltségük kiépítését. Tulajdonképpen sok minden determinálódik az itt folyó oktatónevelő munka során. A középfokú oktatás már nehezen pótolhatja az elmulasztottakat, a felsőfokú képzés pedig már szinte teljességgel képtelen az alsó- és középfokú oktatás hiányosságainak a kiküszöbölésére. így válik alapvető jelentőségűvé az a kérdés, hogj'an és mennyi pedagógust képezzünk. A törvénytervezet indoklásában azt olvashatjuk, hogy „a színvonalasabb oktatási tevékenység érdekében nő a pedagógusképző intézmények hallgatóinak száma". A növekedés szükségszerűsége az elmondottak szerint sem kétséges. Kétséges azonban az, hogy jelenlegi pedagógusképző intézményeink tárgyi és személyi lehetőségei elbírják-e a hallgatói létszám olyan arányú növekedését, amilyenre szükség van? Ha nem: már most gondolkodni kell azon, hol és milyen keretek között elégítsük ki a társadalomnak a szakképzett pedagógusokra vonatkozó igényét. Ami pedig a ,.hogyan" kérdését illeti, le.gyen szabad mint kívülről szemlélőnek a korszerűség és a színvonalas képzés követelményének két vonatkozását megemlítenem: Köztudott, hogy általános és középiskolánkban különböző kísérleti tantervek alapján különböző kísérleti oktatás indult. Mindegyikben megtalálható az esetleg eltérő célok mellett egy közös vonás: az eddig egymástól függetlenül tanított tantárgyakat integráltan kell oktatni. Természetes, hogv napjainkban még nincsenek kiképezve a kísérletvezető tanárok ilven iellegű kísérletekre. Azonban feltételezhetjük, hogy a kísérletekből egyszer általános gyakorlat lesz. s addigra a képzés rendszerét és tartalmát is ennek megfelelően kell kialakítani. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az igénvt sem. amelv olyan pedagógusképzésre irányul, akik szemléletmódjában, ismeretanyagában és készséffében a közoktatás és a közművelődés egymást áthatja és ily módon biztosítható. ho<?v a közoktatás és a közművelődés egymásba éníiliön. amint ezt a feladatot a közművelődésről szóló törvénvünk nagyon szépen megfogalmazta. Közoktatási intézményeink tanerővel történő pU-'tl-ísi melletl más problémák is nohozítik '«Vi iii.nsnolitikai célkitűzéseink megvalésításnt. Egyik legnagyobb gondot iskoláink egy részé-