Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-13

919 Az Országgyűlés 13. ülése, 1976. december 16-án, csütörtökön 920 azzal egyetértek, a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Avar István képviselőtársunk. AVAR ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Ma már többen megkérdezték tőlem, hogy izgulok-e? Igen, izgulok. Ezt azért tartottam fontosnak így bevezetőképpen elmondani, mert körülöttem is nagy az izgalom. Ügy gondolják, hogy nekem ez egy szereplés, és talán számomra könnyebb, mint másoknak. Nem így van, ez sokkal nehezebb szereplés, mint az eddigi bármelyik szereplésem. Megszoktam, hogy nekem leírják az írók a szöveget, azt én megtanulom, s aztán úgy ahogy tolmácsolom. Most viszont saját szavaimmal kell elmondanom a saját érzéseimből fakadó gondolataimat és problémáimat. Ezután a kis rövid bevezető után engedjenek meg annyit: hogy az idő előrehaladottsága miatt tekintsenek el attól, hogy méltassam az 1977. évi költségvetési javaslatot, hiszen ezt előttem tőlem jobban hozzáértő emberek megtették. Miután nem vagyok közgazdász, az az érzésem, hogy talán sok butaságot is mondanék. Csupán két kérdésre, illetve talán kérésre szeretnék szorítkozni. Mindkettő gazdasági vonatkozású, azért szólalok most fel, és nem az őszi ülésen a közművelődési törvény tárgyalásánál. Mind a kettő anyagi kérdés, és megnyugtatom Faluvégi elvtársat, nem a színészek gázsirendezéséről van szó, bár ami a filmgyári területet illeti, ott is lenne tennivaló. Most nem erről akarok beszélni. (Derültség.) Elvtársak! A közművelődési törvény teljesen világosan kimondja: egyik fő célja a szocialista embertípus kialakítása, a közösségben gondolkodó embertípus kialakítása. Talán belevágnék rögtön a lényegbe. 1977. évre 25,3 milliárd forintot irányoz elő a költségvetés kulturális célokra, ez 7,8 százalékkal több, mint az 1976. évi várható kiadások. Most ha azt nézzük, elég-e ez a kulturális célok teljesítésére, akkor azt kell, hogy mondjam, nagyon kevés. Ahhoz viszont sok, hogy ezzel az összeggel ne gazdálkodjunk tisztességesen. És erről szeretnék most itt beszélni. Erről a 25 milliárd forintról. Elvtársak! Az utóbbi évek bennem kialakult tapasztalatai váltják ki belőlem, hogy ezt itt most a költségvetési tárgyaláson elmondjam. Mire gondolok konkrétan, hogy minél rövidebb legyek. Nem mindegy, hogy ebből a pénzből milyen kultúrházakat, művelődési otthonokat építünk fel, azokat, hogy rendezzük be, azok valóban úgy működnek-e, ami a rendeltetésük lenne. Járom az országot, tényleg nagyon sok községben, faluban, városban fordultam meg — és gondolom, a jövőben is ugyanígy lesz —, sok helyre meghívnak beszélgetésre. Szívesen elmegyek. Meg kell. hogv mondjam: sok helyen meghatódok attól, amit tapasztalok, de sok helyen legszívesebben, elvtársak, káromkodni szeretnék. Megmondom, miért. Ha megengedik, konkrét példát mondanék, csak egyet, hogy ne húzzam az időt. Nagyon sok helyen azt tapasztaltam, hogy a kultúrházat, vagy művelődési otthont, melyik helyen hogy nevezik, azért építették fel, mert volt rá pénz, •az állam adott rá pénzt, ezt el kell költeni, mert ha nem költjük el, jövőre kevesebbet kapunk. Ez nem egészen így van. Nekem olyan tapasztalatom is volt, elvtársak, hogy részt vettem egy könyvtár megnyitásán, ahol jelen volt körülbelül 12 ember, egy megyei szakszervezeti vezető, aki megnyitotta az új üzemi könyvtárat, egy színész, ez voltam én, aki elmondottam egy verset, egy úttörő kislány, aki szintén elmondott egy verset, a kultúrház vezetője, és még azt hiszem, három pedagógus, meg két gyerek. Már ez eléggé szomorú volt és megdöbbentő, de amikor a megnyitás után megtudtam, hogy ugyanennek az üzemnek a vezetősége, sajnos a pártvezetősége is, ugyanakkor az üzem irodáján várta, hogy a szükséges rossz ünnepség lezajlódjék, akkor végképp nagyon elkeseredtem. Csak egy példának szántam, illusztrációként. Tudnék még olyan példát is mondani, elvtársak, hisz sokat beszélünk róla, hogy a szocialista brigádok kulturális vállalása stb. Sajnos olyan gyakorlat is van, hogy ez abból áll, hogy fogják a bőröndöt, elmennek a könyvtárba, kivesznek egy csomó könyvet, beviszik az üzembe, ott szépen leteszik, egy hónap múlva visszaviszik, a strigula be van írva, e jelentés jön: a kulturális vállalást teljesítettük. Amikor megkérdeztem, hogy tud-e erről a vállalat vezetősége, azt mondják, nem. Megkérdezem, miért nem tud erről a vállalat vezetősége? Mert a főnök nagyon sértődékeny meg érzékeny az ilyen kérdésben. Elvtársak! Nekem erről az a véleményem, hogy 1976-ban 31 éve építjük a szocializmust, nem szabad törődnünk mindig a főnökök sértődékenységével, mert akkor felmerül bennem jogosan a kérdés, hogy kinek, vagy minek a nevében sértődik meg az ilyen főnök. Menjünk tovább. A művelődési otthonok után engedjék meg — még annyit a művelődési otthonokról —, nem ártana, ha a művelődési otthonokat tényleg úgy építenék: a helybeli igények szerint, és nem versengésképpen, hogy én tudok nagyobbat építeni, vagy a másik megye tud nagyobbat építeni. Ennek, elvtársak, semmi értelme az égegyadta világon, ez pontosan az ellenkező célt szolgálja, és az emberek azt mondják: persze erre van pénz. Vagy megkérdezem egy másik művelődési otthonban, mi a havi program? Nyögés jobbra-balra, aztán kiderül, hogy a legsűrűbben előforduló havi program minden hét végén a helybeli beatzenekar játéka. Ezek nagyon szomorú példák, és most tovább is mennék a művelődési otthonokról. Szeretnék egy kicsit a szorosabb munkakörömről beszélni, a színházakról, filmgyártásról. Innen is nagyon rövid példákat fogok hozni a színházi, filmgyári költségvetésről, és annak ellenőrzéséről. Elvtársak! Nem akarok nagyon részletesen belemenni, mert ez olyan tág téma, hogy erről órákat lehetne beszélni. Annak idején tettem e.qv javaslatot a júniusi kulturális bizottsági ülésen ezzel kapcsolatban. Nem tudom, pillanatnyilag hol tart a javaslat, de mindenesetre