Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.
Ülésnapok - 1975-13
909 Az Országgyűlés 13. ülése, 1976. december 16-án, csütörtökön 910 Minthogy a már megépült, szebbnél szebb kórházakon kívül az egészségügynek további új kórházakra is szüksége van, azt hiszem, sürgős intézkedéseket kellene tenni arra, hogy a különféle kategóriájú építményekre a ma adott, vagy a közeli jövőben biztosan rendelkezésre álló technológiai feltételek szerint típustervváltozatok készüljenek. Ezek talán kiküszöbölik majd az esetlegességeket, a terméketlen és időt rabló vitákat az érdekeltek között, és helyreállítanák a dolgok magától értetődő rendjét, ami szerint az építtető olyan objektumot rendel meg, amilyenre futja a hitelkeretéből, és a kivitelező elkészíti, majd idejében átadja a kész épületet a szerződésben kikötött feltételek szerint. Lehet, hogy ez nem könnyű, de lehet az is, hogy csak éppen leszoktunk róla, hogy így legyen. Mindenesetre a típustervek alkalmazásával tudomásom szerint az építésügyi és városfejlesztési miniszter elvtárs is egyetért, és bizonyos, hogy valamennyi feltétel közül ez az, ami biztosan teljesíthető. Az egészségügyi építkezéseknek ez csupán egyik nehézsége. A másiknak az a lényege, hogy a sok szép és jó új kórház nagyrészt olyan helyeken épült, ahol korábban nem volt még kórház, és így a régi kórházépületek elavult állaga komoly, sokszor speciális felújítási munkákat, nemritkán új kiegészítő pavilonok építését 'teszi szükségessé. Ez utóbbiakra természetesen szintén vonatkozik a különböző rendeltetéseknek megfelelő típustervek sürgető szüksége. Általánosságban a kisebb-nagyobb méretű felújítási munkák nem nagyon illenek a nagy építőipari vállalatok profiljába, de úgy látszik, hogy a kisebbek számára sem eléggé vonzók. Megvan az a hátrányuk is, hogy viszonylag igényesek a szükséges belső munkálatok és ezért nem is szívesen vállalják őket. Ügy vélem, hogy a legnagyobb veszteséget mindenképpen az építkezések elhúzódása jelenti a keretek felhasználatlanul maradása következtében. Ennek elkerülésére vonzóbbá kellene tenni ezeket a munkálatokat a vállalatok számára. Javaslatom lényege a nagy tervező és kivitelező vállalatok erkölcsi, anyagi érdekeltségének növelése avégből, hogy necsak a menynyiségi, hanem a minőségi kívánalmaknak is eleget tudjanak tenni. Ezért azt ajánlom, hogy az építésügyi és városfejlesztési, valamint az egészségügyi miniszter elvtársak együtt hirdessenek pályázatot a rendelkezésre álló korszerű technológiákkal készülő, akár házgyári, akár könnyűszerkezetes egészségügyi létesítményekre szóló típustervek készítésére. Javaslom továbbá, hogy a kivitelező vállalatok közül néhány, például egy Budapesten, e gy a nyugati és egy a keleti országrészben központi alapokból olyan fejlesztésben részesüljön, amiből az imént említett típustervek kivitelezésére technikailag felkészül és így anyagilag is érdekeltté válik. Ha ez teljesülne, akkor a kijelölt vállalatok már kötelezhetők volnának az egészségügyi létesítmények előírás szerinti és idejében való elkészítésére, és feltehetően szívesen vállalkoznának is erre. A másik vagy kiegészítő lehetőség volna a kisebb vállalatok szervezett alkalmassá tétele minőségi követelményeket támasztó feladatok elvégzésére. Mérlegelhető volna szakosított vállalatok alakítása is a munkaigényes, speciális belső feladatok ellátására, amelyekben nem annyira a munkaerő mennyisége, mint inkább a minősége a fontosabbik tényező. Igazságtalan dolog volna az egészségügyi építkezések ismert nehézségeiért minden felelősséget az építőiparra hárítani. A tapasztalat azt mutatja, hogy az építtetők sokszor maguk sem tudják szabatosan megfogalmazni a feladatokat és ezzel már magát a tervezést is nehezíti. Ügy vélem, hogy a joggal elvárható nagyobb körültekintésen kívül a kellő számú variánst felölelő típustervek intézményessé tétele ezen a fogyatékosságon is segítene. Ezzel függ össze a másik kérdés, amit ugyancsak szeretnék előhozni. Ez az egészségügyi dolgozók lakáskérdése. Természetesen nagyon örülök a tervezett bérintézkedéseknek, de szeretnék rámutatni arra: hogy a lakáskérdés központi helyet foglal el az egészségügyben foglalkoztatott emberek életében is, és ezáltal az egészségügyi ellátás jövő alakulásában. Az állami lakásépítés nyilvánvalóan nem fedezheti a szükségletet a rászorulók nagy száma következtében. Az egészségügyben foglalkoztatott fiatal orvosok ritkán, de a nem orvosok — ápolónők, műtősnők, asszisztensnők — sem nagy számban jutnak tanácsi lakáshoz a pályakezdés nehéz éveiben. Nehezen jutnak szövetkezeti lakáshoz is, nem is szólva arról, hogy kereseti viszonyaik nem nyújtanak erre kellő alapot. Az orvos- és nővérszállások rendszere, már ahol ez megoldóTlott, még mindig nem kielégítő megoldás, mert ma sokan korán alapítanak családot, de még a nem családos, egyedül élő fiatalok számára sem elfogadható megoldás hosszabb távra a kollégiumszerű elhelyezés, ahol a fárasztó, sokszor éjszakai beosztással járó munka után valaki sohasem lehet egyedül, vagy éppen azzal, akivel akar. . A szakképzett egészségügyi dolgozók körében észlelt fluktuáció és számarányuknak a szükséghez képest elégtelensége nem szűnik meg attól, hogy sokszor teljes joggal történik hivatkozás a munkahelyi körülmények meg nem felelő voltára, vagy éppen a nagyobb erkölcsi megbecsülés indokolt szükségességére. A tapasztalat egyébként is azt jelzi, hogy ahol a lakásviszonyok akárcsak megfelelő szállás formájában is biztosítva vannak, ott stabil a létszám. Számolnunk kell azzal is, hogy az új telephelyekre épült kórházakba nemcsak kinevezni, hanem előbb találni, sőt letelepíteni is kell szakképzett dolgozókat, és ennek a lakás egyik abszolút feltétele. Igen kedvezőtlen a helyzet ebben a tekintetben a régi, .megfelelő elhelyezést nem nyújtó intézményekben, különösképpen a nagyobb városokban, beleértve az egyetemi városokat is. Néhány nappal ezelőtt láttam Nagykanizsa új kórházában ennek a kérdésnek ideálisan jó megoldását. Ez volna a követendő példa. Egyvagy kétszobás, összkomfortos szolgálati lakások építésével, amelyek egyszerű, praktikus épületekben vannak elhelyezve, jól megoldható