Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-13

869 Az Országgyűlés 13. ülése, 1976. december 16-án, csütörtökön 870 Gyárunkban a közelmúltban lezajlott ifjúsági parlamenten a munkafegyelemről nagyon okos, jól érvelő vita kerekedett. Szóltak a munkateljesítményekről, a követelményekről, a növekvő követelmények teljesítésének lehetőségeiről. Meg kell jegyeznem, hogy üzemünkben az ifjúsági parlamenten szinte mindenki érdekelve volt, hiszen nálunk az átlagéletkor 27 év, és a dolgozók 90 százaléka nő. Kifejezésre juttatták, hogy egyetértenek a telj esi tmény-hérezés szélesítésével, és a minőségi követelményekkel. Az a tapasztalatunk, hogy e teljesítménykövetelmények reális felállításánál nagy segítséget jelent a szocialista munkaverseny, az újító- és a DH-mozgalom is. A kisegítő-kiszolgáló munkahelyeknél alkalmazott munkamódszerek és munkafeltételek javításával további munkaerő-tartalékok tárhatók fel. E területen az új munkamódszereket és eljárásokat, újításokat még jobban kell támogatni, erkölcsileg és anyagilag ösztönözni. A munkaidő jobb felhasználása érdekében szervezettebbé és megbízhatóbbá kell tenni az anyagmozgatást. Magasabb szintre kell emelni a munkaelőkészítéssel és szerszámellátással kapcsolatos tevékenységet; csökkenteni kell a gép és berendezés meghibásodásából eredő veszteségeket. Sokkal szélesebb körben kell és rendszeresen szükséges vizsgálni a veszteséges tényezőket, számonkérni a teljesítményeket, felhasználva az anyagi és erkölcsi ösztönzés és fegyelmezés eszközeit. Munkahelyemen ez évben az anyagmozgatók, belső szállítók, tehát a kisegítők létszámát több mint 60 százalékkal sikerült csökkenteni. A veszteségidő-mérést folyamatossá tettük, ösztönzési rendszerünk alapja az egyéni teljesítmény. 1977-ben ezeket a módszereket tovább kívánjuk fejleszteni. A munkások tudják, hogy még jobban, eredményesebben, fegyelmezettebben kell dolgozniuk; várják a vezetéstől a termelés feltételeinek folyamatos biztosítását, a munkafolyamatok jobb megszervezését. Mivel a munkaerőforrás növelésének igen szerény lehetőségei vannak, nagyon fontosnak tartom a meglevők okosabb, ésszerűbb felhasználását, munkakörülményeik javítását. Gyárunk nagyon fiatal, erős anyagi bázissal még nem rendelkezik, de a törvényben előirt szociális juttatásokat biztosítja. Dolgozóink lakásgondjainak enyhítésére kamatmentes kölcsönt nyújtunk. Az üzemi étkezést, munkásszállítást megoldottuk. Társadalmi összefogással a művelődési, sportolási lehetőségeket bővítjük. Ha mindezeket minden munkahelyen tovább szélesítjük és tökéletesítjük, mint ahogyan az élő, eleven munka hatásfokát növelni kívánjuk, úgy gondolom, az 1977. évi tervekben és a költségvetésben kitűzött feladatokat teljesíteni tudjuk. Tisztelt Országgyűlés! Az 1977. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat előirányzatai teljes összhangban vannak a népgazdasági tervvel, amely a termelés és a jövedelmek növekedését irányozza elő. Tudjuk, hogy ennek fő forrása csak a munka termelékenysége lehet. Ehhez a különös jelentőséggel bíró 1977. évi munkánkat kell jól megszervezni. A vállalati tervek végrehajtására irányuló programjainkat a központi elképzelésekkel jól kell öszszehangolni. A Magyar Népköztársaság 1977. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot elfogadom, és azt képviselőtársaimnak is elfogadásra javasolom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Tóth János képviselőtársunk. DR. TÓTH JÁNOS: Igen tisztelt Országgyűlés! Választókerületemben sok országos és fővárosi egészségügyi intézmény működik. Némelyik funkciója országunkban egyedülálló, éppen ezért a költségvetés vitájában a szociális és egészségügyi ellátás színvonalának emelése érdekében kívánok szólni. Az 1977. évi költségvetésről szóló jelentést szűkebb környezetemben és az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságában szerzett tapasztalataim figyelembevételével tanulmányoztam. Az egészségügyi hálózatban a gazdálkodással és a költségvetéssel kapcsolatban az utóbbi időben különösen három kérdés körül folyik a vita. Mennyiben és hogyan járul hozzá az egészségügyi ágazat népgazdasági céljaink megvalósulásához, az egészségügy népgazdasági súlyának megfelelően részesül-e a nemzeti jövedelemből, a rendelkezésre álló erőforrásokat — anyagi, tárgyi, személyi — az egészségügy eléggé célszerűen, koordináltan, hatékonyan használja-e fel? Véleményemet, javaslataimat én is e három kérdés köré csoportosítva kívánom megfogalmazni. Tapasztalataim szerint az egészségügyi ágazat nemcsak részesül a költségvetésből, hanem a gyógyító-megelőző munkájával egyre jobban hozzá is járul társadalmi, népgazdasági céljaink megvalósításához. Az egészségügyi dolgozók tevékenységében különösen az utóbbi években erőteljesen előtérbe került az egészségügy szocialista vonásainak erősítése, az ingyenes egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtése, a magasabb szintű etikus ellátás biztosítása. Ez még akkor is igaz, ha az egészségügyi dolgozók kisebb hányadának magatartását közvéleményünk jogosan bírálja. Az egészségügyi hálózatban is egyre inkább tapasztalható az a társadalmi felismerés, hogy csupán azt lehet elosztani, amit megtermelünk. Az egészségügy területén is, akárcsak országosan, a vezetés minden szintjén érzékelhető az a törekvés, hogy a mérsékeltebb mennyiségi fejlesztés mellett erőteljesen keresik, kutatják a tartalmi, minőségi fejlesztéshez szükséges forrásokat. És én bátran elmondhatom azt is, mivel nem vagyok orvos, hogy az egészségügyi dolgozók nagy többsége áldozatkészséggel, helyenként rossz feltételek mellett, hivatástudattal végzi munkáját. Nagyon sokan, kezdeményezőén, új kutatási eredmények hasznosításával, új diagnosztikai és therápiás módszerekkel, hatékonyabb szervezeti formákkal kísérleteznek. Sokan vannak olyanok is, akik társadalmi és népgazdasági céljaink figyelembevételével munkahelyükön túl az