Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.
Ülésnapok - 1975-12
819 Az Országgyűlés 12. ülése, való részesedést, és a lakossági ellátást. Biztosítani kell az V. ötéves tervben 500 millió köbméter föld alatti gáztároló kapacitást a téli fűtési csúcsigények zavartalan kielégítésére. Ki kell dolgozni az országos földgáz-távvezetéki rendszer tervezetét, meg kell építeni 600 kilométer földgázszállító és ezer kilométer bekötővezetéket. Nagy feladat az évi 30 ezer lakás vezetékes gázzal és 100 ezer lakás propán-bután gázzal való ellátásának biztosítása az V. ötéves tervben, de megoldható. A program, a feladat tiszta, világos és egyértelmű. A megvalósításban részt vevőknek közösen kell együttműködniük, mindenkinek a maga munkahelyén. Mi, akik a kőolajés földgázbányászatban dolgozunk, köztük mintegy 4 ezren Csongrád megyeiek, megtisztelőnek tartjuk a ránk eső feladatok elvégzését és mindent megteszünk annak végrehajtásáért. Mindenkinek, aki a program megvalósításáért dolgozik, kívánok erőt, egészséget, bányászköszöntéssel: Jó szerencsét! (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ülésünket 14.30-ig felfüggesztem. (Szünet 13.02—14.29. — Elnök: INOKAr JÁNOS.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Szólásra következik Pap János képviselőtársunk. PAP JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! A Nehézipari Minisztérium által irányított központi fejlesztési programok végrehajtásában eredményesen és sikeresen részt veszünk mi Veszprém megveiek is. Magunkénak érezzük és teljesítjük az ötödik ötéves terv ez irányú fejlesztési céljait és feladatait is. A miniszter elvtárs beszámolóiával egyetértek. A központi fejlesztési nrogramok megvalósítására iránvuló erőfeszítések éppúgv, mint a orocrramok teliesítésének hatásai, országos jelentőspcrükön kívül fontos szerenet iátszanak regionális viszonvlatban is. Ezt különösen elmondhatok Veszprémre, választókerületemre, ahol választóim jelentős számban vef?vészm á rnökök. komikusok, kémiai kutatással, oktatással foglalkozók és a megve üzemei is úgvszólván valamennvion erdekeltek — a nehézinarhoz tartozó üzemek —- a központi fejlesztési programokban A negvedik ötéves terv során Vesznrém mecfvÁr»e»n a nrogramok megvalósulása a dolgozók mindennani feladatává vált. hatásait a szeles törnaffpv pavrp iobban érzékelik és becsülik. ívT^rrvónk inarában me<*határo7ó szerene van a Nebenan Minisztérium iránvítása alá tartozó ábrátoknak és ezek közül is az alumínium- *n a vpftvinarnak. Tnari termelésünknek több mint 50 százalékát a tárca iránvítása alá tartozó vállalatok termelik, s p területen dolcmyik az inari foglalkoztatottak rsaknom fplp Jarnos nehézinarí tormák előállításában döntő mocfvei vállalit'iinV rés?psedése ajs országos tovrrtplpsből Például- hanvjf man«án"rp. timföld alumínium, mű'ragyák, növénwédő szerek és hasonlók. 976. október 15-én, pénteken 820 Ezért a kormány 1969-es elhatározásának valóra váltásában is nagy feladatok vártak ránk, s ezek teljesítése korábban soha nem tapasztalt fejlődést eredményezett megyénkben. Az alumíniumipar csaknem megkétszerezte, a vegyipar majdnem másfélszeresére növelte termelését a negyedik ötéves tervidőszak alatt. Nagyot léptünk előre a földgáznak mind energetikai, mind technológiai felhasználásában. A negyedik ötéves terv végére Veszprémben és Péten vezetékes gázszolgáltatás valósult meg és elérkezett a gáz Ajkára és Hérendre is. Alkalmazni fogjuk a gázt rövidesen Balatonkenese, Papkeszi körzetében a mezőgazdaságban is, mezőgazdasági szárítók üzemeltetésére, majd fokozatosan, a gázvezetékek nyomvonalában mindenütt, ahol lehetséges, átállítjuk az olajtüzelésű berendezéseket gáztüzelésűre. 1977re tervezzük Pápán is a vezetékes gázszolgáltatás bevezetését és valószínűleg Devecserben és Sümegen a jelenlegi ötéves terv során megindul a gázszolgáltatás. A kereken 85 ezer propánbután gázfogyasztó is részesedik mindazokból az előnyökből, amelyek ennek a korszerű és kényelmes energiaforrásnak a felhasználásából származnak. 1977-ben újabb 5 ezer fogyasztó ellátása biztosítható PB-gázról és remélhető, hogy ez év végéig kielégítetlen igénylő nem lesz. Mindezekből a számokból megállapítható, hogy a megyénkben levő lakások 64 százalékában vezetékes vagy PB gázellátás van. Számokban ki sem fejezhető az a változás, amit a földgáznak a háztartásokban való felhasználása az emberek életének könnyebbé és szebbé tételében jelenthet. Ugyanúgy üzemeinkben, ahol technológiai célokra használjuk a földgázt. A földgáz tette lehetővé hazánk legnagyobb ós legkorszerűbb műtrágyagyárának, a Péti Műtrágyagyárnak gazdaságos működését, ahol a hatékonyságot éppen az biztosítja, hogv a gázt mint vegyipari nyersanyagot használják fel. Jellemzésül hadd említsem meg. hogy a régi. széhbázison működő üzem átállítása földgázai apanvagra évi 104 millió forint megtakarítást jelentett, s ugvanakkor 188 fő szabadult fel a nehéz és nagvon rossz körülménvek között végzett munka alól. Ha oedig az 500 tonnás ammóniaüzemünket szénbázison kellett volna megvalósítanunk, akkor ez évi 316 millió forint többlet üzemi költséggel járt volna és olusz 430 fő foglalkoztatását követelte volna meg. Hangsúlyozom a technológiai felhasználást, merí s/eríntem eováltalán nem örvendetes ténv. r<ogv az erőművi földgázfelhasználás a z ötödik ötéves terv vécére 71 százalékkal emelkedik és a vegvinari felhasználás csak a már me<*énített termelő kanacitások felfutásával növekszik. Ez átmeneti helvzetben i<*en maghatározott ideig megtűrhető, de szeretném Mhívni a fU gvelmet arra. n^hogv erénvt n<sin41iunk "pgénvségünk oko?ta hibánkból Amennvire helves a lakossá*? fázzál való ellátása, olvanuvjra káros nagv erőművekben az f a földgázt eltüzelni, amelv a népgazdaság további nouszaki feilps^tr-sének. k°mizá1ásának e<*vik fontos forrása — sainos olvan forrás, am^lv n^cvon is véges ó«; prre is gondolnunk kell.