Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-12

779 Az Országgyűlés 12. ülése, 19\ (Elnök: APRÓ ANTAL — 10.00 óra) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést megnyitom. Napirend szerint folytatjuk a közművelődésről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Gyurkó László képviselőtársunkat illeti a szó. GYURKÓ LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! A miniszteri expozé és a tegnapi számos felszólalás után nem könnyű a helyzetem. Mert végiggondoltam én az elmúlt hetekben, hogy mit szeretnék és mit tudnék elmondani a törvényjavaslattal kapcsolatban, de hallgatva az eddigi felszólalásokat, rá kellett jönnöm, hogy nemcsak némely gondolatmenetem egyezik meg azzal, ami tegnap elhangzott, hanem olykor még a megfogalmazásaim is. Amikor éjjel újragondoltam mindent, ráeszméltem, hogy bármilyen kellemetlen helyzet ez egy felszólaló számára, van ebben valami nagyon jó. Négy esztendeje, hogy elkezdtük a közművelődési párthatározat előkészítését, és azt hiszem, elég sokan vannak ebben a teremben, akik részt vettek ebben a négy esztendei munkában, vagy annak egyes fázisaiban. És most kiderült, hogy ez a négyévi együttműködés, együttgondolkodás közös gondolatokat, közös akaratot hozott létre bennünk. Ez az, amit én nagyon jónak tartok. Hadd legyen ez újabb adalék ahhoz hogyan készül ma Magyarországon egy törvény. Átgondolván, hogy mit fogok mondani, előre kell bocsátanom, hogy egy-két gondolatot talán megismételek az eddig elhangzottakból, mert olyannyira fontosnak érzem ezeket, hogy még az unalmasság vádját is vállalom értük. Kedves Képviselőtársaim! A törvényhozás felelősség. Nemcsak abban az értelemben, hogy ne hozzunk helytelen vagy meggondolatlan törvényeket. Felelősség azért is, hogy felismerjük egy törvény időszerűségét. A közművelődés kérdése immár esztendők óta az ország köztudatában van. Nem azért, mintha eddig nem történt volna semmi ezen a területen. Hiszen méltán lehetünk büszkék arra, hogy egy szegény és elmaradott országban évtizedekkel ezelőtt bevezettük a közművelődés alapját képező nyolcosztályos iskolát, hogy a sok nehézséggel, sok buktatóval megküzdő fiatal szocialista rend — különösen az elmúlt két évtizedben — nagyon sokat tett azért, hogy a művészetek, az irodalom, a kultúra a nép közkincse legyen. Mégis úgy hiszem, hogy ez a törvényjavaslat, miként az ezt megelőző párthatározat, nem csupán összegezése, kodifikálása eddigi törekvéseinknek, eredményeinknek, hanem más és több ennél. Annak felismerése, hogy a műveltség nem a kultúrával foglalkozók belügye, hogy a kultúra nem tortaszelet a leves és a főétel után, ami jó, ha van, de ha nincs, az sem katasztrófa. Nem valamiféle második csatorna életünk mindennapos televíziójában, ami nagyobb választékot ad az emberek számára. A közművelődési párthatározat és a mostani törvényjavaslat lényege az a felismerés, hogy a kultúra, a műveltség elengedhetetlen, szükségszerű része annak az útnak, amely a fejlett szocializmushoz vezet. 76. október 15-én, pénteken 780 Bárhonnan közelítem a kérdést, az eredmény ugyanaz. A közösség műveltsége — a közműveltség — elengedhetetlen eszköze a gazdasági fejlődésnek; kiművelt emberfők nélkül nem növekedhet az ország lakosságának jóléte. Olyan közhely ez — jó néhány képviselőtársam is használta ezt a kifejezést —, amely tényleg átment a köztudatba, és nagyon jó lenne, ha nemcsak hangoztatnánk, hanem komolyan is vennénk ezt a „közhelyet". Ha pusztán erről lenne szó, vagyis arról, hogy a műveltség szükségszerű feltétele az alkotó, gazdaságos munkának, akkor is nagyon oda kellene erre figyelnünk, hiszen a szocializmus fejlődése elképzelhetetlen az anyagi javak • gyarapodása nélkül. Ügy hiszem azonban, hogy nem pusztán erről van szó. Marx tömör megfogalmazása szerint az emberek maguk csinálják a történelmet, de nem a maguk választotta körülmények között. Ez viszont azt jelenti, hogy történelmünk, szocialista jelenünk és jövőnk sokban olyan lesz, amilyen emberek csinálják. A szocializmus emberformálás, és nemcsak abban az értelemben, ahogy minden társadalmi és gazdasági rend formálja az embereket. Ez a törvényjavaslat tudatos emberformálás programja, tudatos törekvés egy tudatosan meghatározott embertípus, a szocialista ember kialakítására. Felszólítás annak a tudatos mérlegelésére, hogy a különböző politikai, gazdasági, társadalmi folyamatok és döntések hogyan befolyásolják magának az embernek a formálódását. Mert a szocializmusnak nem csupán kiművelt emberfőkre, hanem kiművelt szocialista emberfőkre van szüksége. És én még tovább is mennék. Vallom, hogy a társadalmi forradalom viharát nem önmagáért támasztottuk, hogy a tulajdonviszonyok gyökeres átalakítását nem önmagáért hajtottuk végre, nem is valami elvont eszményképet követve, hanem azért, hogy értelmessé tegyük a halál által behatárolt emberi életet. Ne álltassuk magunkat: nem vagyunk istenek, a halált nem tudjuk legyőzni. De megtehetjük a legtöbbet, amit ember tehet: a túlvilági boldogság sok ezer éves álma helyett létrehozhatjuk az e világi boldogság, az értelmes és tartalmas, és ezért még a halállal is dacoló, a közösségben, a közösségért élt, valóban emberi élet lehetőségét. A költőtől kölcsönzőm a szavakat: ez a mi munkánk, és nem is kevés. Természetesen felmerülhet, hogy egy látszólag száraz, paragrafusokba foglalt, pontokra és alpontokra tagolt törvényjavaslat kapcsán jogos-e történelemről és emberiségről, életről és halálról elmélkedni. Erre csak azt mondhatom; ha ezt a törvényjavaslatot nem útmutatónak, iránytűnek tekintjük életünk legalapvetőbb kérdéseiben, akkor hiába hozunk törvényt, annak csak paragrafusai lesznek, de az országot nem hatja át a törvény szelleme. Mindennapos gondjaink és eredményeink, örömeink és kudarcaink közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni a legtöbbről, a legfontosabbról. Arról, hogy az osztály nélküli társadalom nem kevesebb, mint a szabad, boldog, harmonikus életnek, az ember kiteljesedésének a lehetősége, méghozzá minden ember számára, nem csupán egy kisebbség számára. Ezt pedig egyetlen társadalmi rendnek