Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-12

976. október 15-én, pénteken 782 78

1 Az Országgyűlés 12. ülése, 1 sem sikerült eddig megvalósítania. Pedig akár a jelenen munkálkodunk, akár jövőnket vallatjuk, erről az alapvető célról nem szabad megfeledkeznünk. Nem ok nélkül beszéltem az időszerűség felelősségéről. Amíg egy társadalom figyelme elsődleges érdekeinek megvalósítására, elsődleges szükségleteinek kielégítésére irányul, a kultúra, a műveltség látszólag háttérbe szorul. Látszólag — mondom —, mert az iskolás műveltség mellett ott van az élet adta műveltség is, a mindennapos harc tapasztalatainak emberi kultúrája, ami nem sajátítható el sem az iskolapadban, sem hangversenytermekben, sem könyvtárakban. Amióta én eszemet tudom, ebben az országban, még a szocialista rend első éveiben is, a mindennapos kenyér megszerzése, az alapvető szabads

ágjogok kivívása foglalta el az első helyet az emberek gondolatvilágában. Az elmúlt két évtized politikájának nemcsak azt köszönhetjük, n

°gy — természetesen viszonylagos — jólétet tudott teremteni a kétmillió koldus országában, hpgy végérvényesen eldöntötte a hatalom kérdését, és meg tudott küzdeni a hatalom túlkapásaival is, hanem azt is, hogy olyan biztonságot és nyugalmat tudott létrehozni hazánkban, ami lehetővé teszi, hogy a vezetés megfontoltan, a távolabbi jövőt is figyelembe véve foglalkozhat feladataink meghatározásával, az ország pedig egyre többet gondolhat a „miből élünk" problémája mellett a „hogyan éljünk" magunk és unokáink számára sorsdöntő kérdésére. Ehhez pedig nemcsak jólét és szabadság kell, hanem biztonság és bizalom is. Hogy ez a nép megkaphassa azt, amit méltán megérdemel — mert nagyon sok veríték, sok kín és küzdelem tapad mindahhoz, amit ma eredményként emlegethetünk —, hogy a műveltséghez, a kultúrához ne csak írott joga legyen, hanem lehetősége is, ahol az eddiginél sokkal célszerűbben és tervszerűbben kell dolgoznunk. Az igények ezen a téren — úgy gondolom — végtelenek. Lehetőségeink pedig, tudjuk jól, végesek. Tehát senki ne feledje és ne feledhesse, hogy amikor egy egész nép kultúrájáról van szó, nem érvényesülhetnek sem magánérdekek, sem csoportérdekek. Mert csak közös akarattal, közösen vállalt állampolgári fegyelemmel, jobban figyelve az életet, és alaposabban vállalva a jövőt valósíthatjuk meg azt, amit ez a törvényjavaslat célként megfogalmaz. Helyeslem a törvényjavaslatnak azt a paszszusát, hogy — idézem — ,,a közművelődés feltételeit elsősorban az állam biztosítja", helyeslem a kulturális tárcának a miniszteri expozéban megfogalmazott önbírálatát, ami az emberformálás nem kellő tervszerűségére hívja fel a ^gyeimet, és helyeslem azt a jogos igényt, amely közös feladatainkat, az állampolgárok közös u

gyét az eddiginél sokkal jobban összehangolt lr

ányításnak kívánja alárendelni. Tisztelt Országgyűlés! Hátravan még a szokásos befejezés, hogy ,,a törvényjavaslatot elfogadom, és képviselőtársaimnak elfogadásra javasolom". De ezúttal hadd egészítsem ki néhány szóval ezt a mondatot. Mert nagy felelősség törvényt hozni, de sokkalta nagyobb felelősség egy törvény szellemében munkálkodni, amelyet nem végrehajtani, hanem megvalósítani kell. Ha a miniszter elvtárs Kölcseyt idézte, engedtessék meg nekem, hogy én is némileg a reformkor nyelvén fogalmazzak. Innen, a törvényhozás csarnokából kérem és szólítom az országot, gondolkodjék és cselekedjék a törvény szellemében, és hangsúlyozottan kérem és szólítom mindazokat, akiken elsősorban múlik, hogy ez a törvény ne végrehajtassék, hanem megvalósuljon, kérek és szólítok minden politikai, társadalmi, gazdasági vezetőt, minden értelmiségit, aki méltó akar lenni hivatásához és eleget kíván tenni kötelességének: gondolkozzék és cselekedjék. A maga érdekében, az ország érdekében, a szocializmus érdekében. (Taps.) ELNÖK: Szűcs Gábor képviselőtársunk felszólalása következik. SZŰCS GÁBOR: Tisztelt Országgyűlés! A Hajdú-Bihar megyei országgyűlési képviselőcsoport megvitatta a közművelődési törvényjavaslatot és ennek szellemében sokoldalúan megvizsgálta a megye jelenlegi kulturális helyzetét is. Ügy gondoltuk, hogy akkor tudjuk megmérni ennek a törvénytervezetnek a valóságos súlyát, a benne rejlő lehetőségéket, hogyha összevetjük a mi kulturális életünk valóságával, és azt vizsgáljuk, hogy mennyiben fejezi ki ez a tervezet a közművelődési határozat szellemét, és mennyiben ad lehetőséget arra, hogy a közművelődésnek társadalmi méretű és folyamatos feladataihoz megadja a szükséges lehetőségeket. Ennek a vizsgálódásnak során úgy láttuk, hogy ez a törvénytervezet erre alkalmas. Rajtunk múlik, és mindenekelőtt a kulturális szakterület irányítóin — nem utolsósorban a Kulturális Minisztériumon —, hogy a törvény kapcsán és szellemében megjelenő rendelkezések, utasítások tartalmukban is, mozgósító erejüket tekintve is, és ütemükben is optimális mértékben a feltételek tekintetében is épüljenek társadalmunk műveltségi helyzetére és konkrétan fejezzék ki szocialista társadalmunk korszerű és kulturális igényét. Hadd jegyezzem meg mindjárt ezek mellett, hogy ennek a törvénynek a jó megvalósítása természetesen nemcsak a kulturális szaktárca ilyen jellegű tevékenységétől függ, hanem valamennyi szakterület irányító munkájának színvonalától és a végrehajtásban részt vevő valamennyi politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális szerv szemléletének, akaratának és munkájának minőségétől. Fontosnak tartom most ez alkalommal hangsúlyozni az 1974-es közművelődés-politikai határozat előterjesztői szavaiból többek között azt, hogy amint nem lehet politikai szemlélettől független gazdasági szemlélet, úgy a közművelődési tennivalókat sem lehet elszigetelni, csak a művelődési intézményekre hagyott feladatnak tekinteni. Hazánk politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésével összhangban egyenletes ütemben fejlődött és gazdagodott Hajdú-Bihar megye és Debrecen város közművelődése is. Ezért a Központi Bizottság határozatát nálunk kedvező alaphelyzet fogadta, és ennek megfelelően dina82*