Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-11

743 Az Országgyűlés 11. ülése, 1! A törvényt viszont mint szellemi alkotást, mint társadalmunk szocialista művelődését fundamentálisan összegző, szabályozó dokumentumát, és sok-sok évre érvényes iránymutatását csak a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölhetem. Sok minden tetszik nekem ebben a törvényben, de mégis kiemelném a negyedik paragrafust: ,,a közművelődésben való részvétel állampolgári jog, egyben minden állampolgárnak képessége, képzettsége, és érdeklődése szerint önmaga és a társadalom iránti kötelessége", és a második bekezdést, amit az előttem felszólaló képviselőtársnőm is elmondott: „a közművelődés támogatása minden vezetőnek kötelessége". Ez a részvétel és a társadalom iránti kötelesség az, ami gyökeresen más, mint ami régen volt, s ami gyönyörűen kapcsolódik szellemóriásaink gondolataihoz, akik közül sok mindenkit idézhetnék, de talán elég, ha Kodályra utalok: a zene mindenkié. Én hozzátenném: csak akkor lehet mindenkié, ha az egyén erőfeszítéseket tesz elsajátítására, befogadására. S ez a törvénycikk ezt az erőfeszítést teszi joggá és köteleséggé, s azt, hogy ennek az erőfeszítésnek a támogatása, idézem „minden vezetőnek kötelessége". Ennél a passzusnál elidőznék néhány percet. Hogyan tudjuk ugyanis ezeket a jogokat és kötelességeket megélni a mindennapok egymásutánjában? Vannak-e eszközeink, közművelődési céljaink törvény szerinti elérésére? Harminc év alatt sikerült felkelteni társadalmunk legszélesebb rétegeinek érdeklődését a 'művelődés különböző ágazatai és lehetőségei iránt. Itt csak zárójelben jegyezném meg, hogy ebben a folyamatban szinte felbecsülhetetlen a lassan húszéves televízió szerepe. Mégis, ez utóbbihoz kapcsolódva, a közművelődésben való cselekvő részvétel tagadja a pusztán passzív, fotelban ülő, gyakran bóbiskoló szemlélődést. A kérdés tehát kézen fekvő, s maga a törvényjavaslat teszi fel: hol, milyen létesítményekben valósul meg a ma és a jövő emberének művelődése, hol és milyen körülmények között valósulhat meg „az állampolgárok és közösségeik önkéntes, kezdeményező és cselekvő részvétele"? Törvényünk, ha megszavazzuk, és bízom benne, hogy igen, lesz. De nyilván önökben is felmerül a kérdés: milyen művelődési otthonokban, milyen mozikban, színházakban, sportcsarnokokban válnak valósággá a törvény megállapításai és előírásai. Lesz-e elég közművelődési szakember, olyan, amelyik tehetséggel és megfelelő képzettséggel áll a törvény megvalósításának szolgálatába. Azt hiszem, világos, tisztelt képviselőtársaim, hogy pénzügyi kérdésekre, gazdasági problémákra tértem át. De úgy vélem, hogy a közművelődési törvény meghozatala alkalmából bátran, és a szokásos szemérmes szemlesütés nélkül kell tudomásul vennünk azt a kiábrándító tényt, miszerint a kultúra nem áru, de pénzbe kerül. Meggyőződésem, hogy a kulturális létesítmények építése, felújítása, megóvása terén mutatkozó lemaradás, késlekedés csak újabb gondok és nehézségek forrása lesz. Már eddig tapasztalhattuk, hogy az alkalmas időszakban való habozás, halasztgatás a következő kedvezőtlenebb időszakra már a vagy 5. október 14-én, csütörtökön 744 ezt, vagy amazt alternatívájává, rosszabb esetben az egyelőre nem kategóriájává válik. Néhány példát, és elnézést, hogy Pozsgay elvtárs után még azért említést teszek olyanokról, amikről ő is tett említést, de talán kicsit másként világítanám meg. A Magyar Állami operaház rekonstrukciója évek óta várat magára. Minél tovább, annál drágább lesz, és annál hosszabb időre kell bezárni. A majdnem két teljes társulat ezalatt az Erkel Színházban fog játszani, és kiszorítja onnan, joggal és természetesen a hangversenyeket. El sem lehet képzelni, hogy hova jár majd a koncertlátogatóknak az a tömege, amelyet és akiket mi tanítottunk, és ösztönöztünk a zene szeretetére. Mert korszerű és megfelelő befogadóképességű hangversenytermünk nincs. A Zeneakadémia nagyterme egyszerűen nem bírja már a további terhelést, hiszen ott oktatás is folyik, méghozzá igen nagy óraszámban, s a közeljövőben, és már azt is hozzátehetem, remélhetően, befejezésre kerülő Vigadó csak 500 személyes kamarateremmel enyhít majd úgy ahogy a nehézségeken. Soroljam-e a színházépületeket, a Szépművészeti Múzeumot, a mozikat, az ELTE-t, a sportlétesítményeket, nem teszem. Boncolgassam-e a több funkciót ellátó művelődési létesítmények megteremtésének parancsoló szükségét? Sürgessem-e a pénzügyi lehetőségek okosabb elosztását és felhasználását? Nem teszem, mert bízom abban, hogy az illetékes vezetők és szervek az én felszólításom nélkül is meghozzák majd hasznos és gyors döntéseiket. Az azonban bizonyára feltűnt tisztelt képviselőtársaimnak, hogy jobbára a fővárosunkra vonatkozó példákat említettem. S ez nem azért történt így. mert megátalkodott lokálpatrióta lennék, hanem azért, mert fájdalom, az igények teljesítése terén, itt Budapesten kell szembenéznünk a legnagyobb lemaradással. Igen lassú az a tempó, amellyel a hatalmasan megnövekedett szükségletek nyomába szegődtünk. A szombathelyi hangversenyterem, a zeneiskola, a kecskeméti Kodály-intézet, művelődési központ, technika háza, a győri új színház és műszaki egyetem, a debreceni új zeneművészeti főiskola gazdag képzelőerejű és áldozatokat vállaló megvalósítása láttán felsóhajt az ember: bárcsak Budapestet is felemelhetnénk a vidék színvonalára. (Derültség.) Tisztelt Országgyűlés! Mondandómnak lassan a végére érek, igyekeztem már jegyzeteimből kirostálni mindazt, ami közhely, evidencia, vagy lapos tanács a nálam okosabbaknak. Mégsem tudom magam megtartóztatni legalább az egyik újraismétlésétől, ez pedig az, hogy szocialista társadalmunkat csak sokoldalúan kiművelt emberfőkkel tudjuk felépíteni. A közművelődésről szóló törvényjavaslat gondos körültekintéssel és alapossággal fogalmazza meg a teendőket, határozza meg a cselekvés rendkívül bonyolult módozatait és feladatait. Azt ugyanis, hogy miként lehet létrehozni társadalmunk életében. És most idézem a bevezetőmben említett vastag kötetet: A tudás, az ideológia, az erkölcs, a kultúra, a művészet és az életmód egységét. Éppen ezért meggyőződésem, és ezt igazán gondolom, hogy mindannyiunk számára öröm-