Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-11

721 Az Országgyűlés 11. ülése, 2! tárgy. Ha a divat alábbhagy, attól félek, hogy ezek a tárgyak, amelyek, mint említettem, magas értékben — esetleg pénzbeli értékben nem érik el a műtárgyakét, félő, hogy így tulajdonképpen elmentek idegenbe meghalni. Hadd említsek valamit, ami most ennek kapcsán jutott eszembe, de általánosan is igaz. Hihetetlen mennyiségű pénzt, energiát, jószándékot fordítunk immár 30 esztendeje arra, hogy ez a nép műveltebb legyen, létrehozzuk a művelődési házak, önképzőkörök hosszú sorát. Hosszú sorát, rengeteg pénzzel, rengeteg jószándékkal, rengeteg erőfeszítéssel. Nem tudom, erről is nagyon nehéz beszélni, de mégis megkérdezem, nem forgácsoljuk-e szét erőinket? Nem kellene-e jobban átgondolni, hol építünk jelentősebb házakat — művelődési. — De „lakott" házat értek mindig ezalatt, olyan „lakott" házakat, amelyeknek az ablakaiból fény árad. Az üres ház valami más, az csak épület. Arról van tehát szó, hogy valóban lakottak-e ezek, árad-e belőlük fény, vagy alibiből pár gyertyát meggyújtunk, valami világosság kiszűrődik ugyan, de nem fény. A fény az elementárisabb erő. A fény magkeltő erő, a fény megtermékenyítő erő, a fény, mondhatnám, olyan őselem — bár nem tudom, hogy annak nevezzük-e vagy sem —, mint a víz, a levegő és sok minden, ami nélkül nincs élet. Bocsássanak meg, nem szeretnék hosszan egy részletproblémánál időzni, és talán észrevette a tisztelt hallgatóságom, hogy kerülöm a képzőművészet szót, kerülöm a szobrászat vagy a magam szűkebb területének kérdéseit, mert úgy érzem, hogy itt minden kulturális kérdés egy egyetemes, nagy, egységes kérdésben gyökeredzik. Mindenekelőtt a nagy egyetemes, egységes kérdésben kell élnie, és eligazodnia annak, aki aztán majd a maga területén is a lehetőségekhez képest a legmélyebben akarja az emberi tudatba ereszteni a művelődés gyökereit. Most egy nagyot ugrom, a múltból átugrom a mába, bár úgy érzem, hogy a múlt a mának fontos, jelentős része, és tulajdonképpen az eddigiek is a máról szóltak. Nem valami érzelgős anakronizmusról, nosztalgiáról beszéltem, hanem egy tovább élni tudó, megújulni tudó erőről; legyünk türelmesek vele, hogy megtalálja új helyét és várjuk meg, hogyan képes majd a mához más, megváltozott körülmények között, más feladattal, de újra szólni és újra többé tenni az életet. A közízlésről akarok beszélni, arról a közízlésről, mely ha kilépünk innen, már utolér, a sarkunkban jár mindenütt. Tulajdonképpen mindnyájan tudjuk, szinte szakálla van ennek a kérdésnek, annyit beszélünk róla. Mégis úgy érzem, egy kicsit „tudathasadásos", furcsa valamiben élünk. Óriási dolgok jönnek létre, állítom, és ezt nem valami konformizmusból mondom, hiszem, hogy amit elmondtam, abból azért talán érződik, hogy távol állok ilyesmitől, amikor az eredményekről és a nagy ügyekről beszélek. De meggyőződésem, hogy ez a nemzet a 30 évben olyan kilométerköveket rakott le létének minden területén — ha most a szellemi életnél maradok, erre is áll ez — amelyek nem tudom, hogy évszázadokkal mérhetők-e vagy 5. október lá-én, csütörtökön 722 nem mérhetők mert nincs összehasonlítási alap, de tiszta nemes szándékkal jöttek létre. Ugyanakkor azonban, amikor ezeket az óriási kilométerköveket lerakjuk, valami mérhetetlen gazdagsággal jelentkezik a hamis érték, mint a takácsmácsonya, ez a külterületi gaz, amely ahol egyszer megveti a lábát, onnét már nem lehet kiirtani — sajnos nagyon tetszetős növény és nagyon szépen ágazódik a térben. — Szinte terítjük a talmit, az olcsót, a giccset. Hányszor került napirendre például porcelángyáraink kérdése! Nagy és szép dolgokat hoztak létre, amire jó példák: Herend, Városlőd, Hollóháza vagy a Kőbányai Gyár. A polc alatt azonban még nagyon sok helyen ott vannak százával, ezrével a giccsek, amelyekre senki sem meri azt mondani, hogy nem kell. Nem tudom, hogy ennek gazdasági összetevője van-e, a pénz játszik-e itt szerepet, de a szellemi életben a pénznek nagyobb szaga van, mint bármilyen területen; rossz értelemben van szaga. Nem valamilyen radikális nem tudom mire gondolok, nagyon meggondolt, tudatos, lépésről lépésre való haladásra gondolok, az értelemre az intellektusra, a jóérzésre, a becsületre, a hitre, az olyanfajta hitre való apellálásra gondolok, hogy azok, akik esetleg nem igazodnak el pontosan ezekben a kérdésekben, higyjenek azoknak, akik egy lapra tették fel az életüket és nincs viszszaút számukra. A szellemi élet különféle területeibe vagy dolgaiba magukat beásott embereket csak tragédiával lehet onnét visszahívni, nem is nagyon jönnek vissza, ha hívják is őket, legtöbben továbbcsinálják, nem is azért néha, mert pénzt kapnak érte. Persze, ne legyünk farizeusok, jó, ha kapunk érte (derültség), tehát nem erről van szó. Babits mondta egyszer valahol fiatal művészeknek, akik panaszkodtak neki, borzasztó, hogy milyen keveset fizetnek ezek a kiadók pl. egy versért, akkor Babits állítólag azt felelte, csak az Istenért, el ne áruljátok, hogy akkor is írnátok, ha egy fillért se kapnátok (derültség). Higyjék el, sokszor tényleg így van és nem farizeus dolog, amit mondok. Az ízlést fertőző dolgokra szeretném tehát felhívni a figyelmet. Nem akarom most itt ezeket a dolgokat nevén nevezni és a kérdéseket sorbavenni. Nem szeretném, hogy valamiféle sokat markolással eltévelyedjek. Egy valamit azonban érezni kell, hogy sokszor a személyes ízlés szerepe ott is döntő, ahol nem volna szabad döntőnek lennie. Ezek persze nagyon nehéz és szubjektív problémák is, hiszen mindenkinek van egy-egy dédelgetett elképzelése, amiben hitt, ami neki tetszik. Ez joga is, de csak bizonyos határokon belül. Mindazoknak, akik egy közösséget formáló együttesben dönthetnek ilyen kérdésekben, személyes ízlésükön túl rendelkezniük kell — hogy fejezzem ki, hogy ne legyen bántó a dolog — azokkal a szakismeretekkel — mert ennek vannak szakismeretei is —, amelyekkel el tudnak igazodni, és képesek a jó ügyet szolgáló döntéseket meghozni. A művészet, a szellemi élet nem sportverseny. Ennek eredményeit nem lehet stopperórával mérni, ebben nincsenek leg-ek, ebben nincs legnagyobb, ebben nincs leg-ilyen, leg-olyan, leg-első, jók vagy gyengébbek vannak. Lehetnek divatok, amik divatba hoznak valakit, akkor leg-