Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-11

723 Az Országgyűlés 11. ülése, 1976. október 14-én, csütörtökön 724 feljebb jobban szeretik, de első nincs. Az a nemzet boldog, amelyiknek sok elsője van, és azt hiszem, ez nem valami lokálpatrióta vagy provinciális görcs, kis népnek a gőgje, de Magyarországon — ha nem hivalkodó itt ebben a teremben így szólnom — majdhogy egymásba érnek a tehetségek. Nagyon sok tehetséges ember van. Ha csak a magam szakterületére gondolok, akár ötvenig vagy tovább is sorolhatnám azokat a szobrászokat, akik ennek a népnek, szellemi életünknek értékei. Ha tehát ezekkel az ismeretekkel valaki nem rendelkezik és egy olyan „véletlenül odakerült embernek" tűnik, akkor közöny fogja őt körülvenni és közönnyel fogadnak sok mindent; pedig a közönynél rombolóbb dolgot nagyon-nagyon keveset tudok elképzelni. A közöny mint valami hínár befonja a dolgok alapvető lényegét, tulajdonképpen úgy mondhatnám, oxigénhiányt teremt maga körül. A közönyben elsorvad minden. Ne engedjük tehát, hogy ezek a dolgok, ezek a nagyon alapvetően lényeges dolgok valahol a közönynek az útvesztőjébe kerüljenek. Most itt a közízlésről beszéltem és a szellemi életet alakító nagy derékhadról. Még bonyolultabb ez a kérdés, amikor a nemzet vagy a nép nagy kilométerköveinek lerakásáról van szó. Azt hiszem, érzik képviselőtársaim, hogy ez bár összefügg az előbbivel, mégis más kérdés. Nem is mélyedek el most ebben. Legfeljebb pár szót.. . Amikor akár a tudománynak, akár a művészetnek, akár a politikai életnek nagy mérföldköveit lerakja a társadalom, még fontosabb ez az eligazodni tudás. Itt fontos feladata, szinte nemzetformáló ereje lehet a kritikának. Ügy gondolom, hogy a kritika akkor lesz igazán kritika, ha feladja néha önmutogató öncélúságát, jól informáltságát. Tud tegnapi dolgokról, de nem tud talán Berzsenyiről vagy nem úgy tud, mint ahogyan kellene. Ezért horizontja leszűkül, önmutogatóan egysíkú sokszor. Nagyon szeretném, ha azok a nagyok, akik művészettörténettel is foglalkoznak, nemcsak a reneszánszban merülnének) el, vagy pár évtizeddel hátrább, hanem a jelen művészetével is többet törődnének. Kifogytam az időből. . . Befejezésül egy mondattal érinteném, mert a törvényben benne van az amatőrmozgalmak kérdését. Az amatőrmozgalmak körül is nagy mozgás van. Szívszorító dolog, amikor az ember egy-egy ilyen amatőrkörbe bemegy. Az önkifejezés vágyának, a nyomot hagyni akarásnak, a boldogság keresése van jelen; a művészet mindenekelőtt boldogságkeresésből fakad, de azért emberi, mert létrejöttének pillanatában jelentkezik a megosztás vágya. Nincs művészet megosztani akarás nélkül. Fontos, hogy ne vezessük félre őket, rendet tudjunk teremteni bennük, elsősorban pszichésen, hogy felismerjék saját törvényeiket, saját belső törvényeiket, saját erőiket, saját képességeiket és ha van közöttük tehetség és van közöttük „zseni" — adja Isten —, akkor azt ne öntevékeny körökben képezzük tovább. Ha meg tudtuk tenni az ötvenes években, hogy elmentünk falut kutatni és a gyárakból kiemeltünk tehetséges művészeket — félreértés ne essék, nem ilyesmire gondolok, azért, mert annak sok hibája volt —, de igenis, ha valakiről ezt látjuk ..., de ha nem, akkor ne ringassuk őket olyan hitben, hogy valahol a nagy művészet folyamában lennének. Ha tisztességgel, emberséggel tesszük ezt, akkor helyzetük nem kevesebb, hanem talán több, hisz a nagy művészetnek értői lehetnek. Éppen úgy nem kevesebb, ha valakinek az adatott meg, hogy egy ügyet diadalra kell vinnie, ha képes, akkor és adottságai predesztinálják rá, hogy diadalra vigye, ha nem is éppen ő találta ki azt. A kitalálás és a diadalra vivés viszont édestestvérek, egymás nélkül nem tudnak meglenni. Kívánom ennek a testületnek, hogy — mint minden tettét — a kollektív bölcsesség, az egyetemes kitalálás szándóka vezesse; együtt kell kitalálnunk, hiszen egymásért, mindnyájunkért csináljuk; de hallgassunk az okos szóra, arra az okos szóra, amelyik segíteni tud és segíteni akar. TARJÁNYI BÉLÁNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A közművelődésről szóló törvényjavaslat az előzetes, társadalmi méretű viták során számtalan gondolat és kezdeményezés ébresztőjévé vált Pest megyében is. Több olyan kedvező jelenséget erősített fel. amelyek a korábbi években a megye közművelődésében már megnyilvánultak, és amelyek különösen a Központi Bizottság 1974 márciusi határozata óta tudatossá váltak. Erjesztő, mozgósító hatása ma már érezhető. Ezek közül egy összetett problémával szeretnék foglalkozni. A törvényben az általános rendelkezések 10. §-a az állami, társadalmi szervezetek közművelődési tevékenységének központjába állítja a művelődési egyenlőtlenségek felszámolását, fokozatos megszüntetését, a szociális, települési és egyéb körülményekből eredő művelődési hátrányok felszámolását. Azt hiszem, Pest megye lakosainak jogos és természetes kívánsága, amelyet most tolmácsolni szeretnék, hogy kulturális igényeiket helyben kielégíthessék. Tudatában vagyunk annak, hogy a helyben nem jelenti azt, hogy mindenütt a maximalitásra törekedjünk, de a kulturális alapellátás biztosítása politikai feladat. A megyei párt- és állami szervek tudatosan törekednek a kereskedelmi, kommunális és szociális feltételekkel együtt a művelődési alapellátásra is. Az elmúlt ötéves tervben több közművelődési intézmény épült mint a megelőző tíz évben öszszesen. De éppen a társadalmi igények, sürgető szükségletek szembetűnő kontrasztja, hogy ebben a nagyrészt munkáslakta megyében 32, feltételek híján besorolatlan művelődési ház van. A könyvtárak mutatói is itt a legrosszabbak, a népművelők, könyvtárosok fluktuációja itt a legnagyobb. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy e gondok megoldhatatlanok, mi sem úgy tekintünk erre. De jelenti azt, hogy itt a közművelődés területén olyan kérdéssel állunk szemben, amely a megyei és országos szervek és intézmények közös erőfeszítését, tenniakarását kívánja meg. A városoknak és a természetes tájkörzeteknek kulturális fejlesztésére törekszünk. Pest megye gazdag művészeti értékekben, történelmi emlékekben, népművészeti és munkásmozgalmi hagyományokban. Ezekre építve, az