Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-2

63 Az Országgyűlés 2. ülése, 1975 merjük már azokat a gondokat, amelyek megoldásra várnak. Néhány alapvető kérdésről ismételten hallottunk Lázár elvtárs expozéjában is. Például a termékszerkezet «korszerűsítése, a tervszerű munkaerő-gazdálkodás, anyag- és energiatakarékosság, a külkereskedelmi mérleg egyensúlya stb. Ügy tűnik, hogy a megoldásra váró kérdések jól ismertek előttünk, de a következetes végrehajtás a gyengénk továbbra is. Meggyőződésem, hogy ez jobban a kádermunkára, a vezetők elé állított követelményekre, a vezetési stílusra kell hogy irányítsa a figyelmünket. Az köztudott, hogy egy szocialista országban a szocialista munkastílust nem lehet prémiumokkal helyettesíteni. Mint ahogy természetesen az anyagi ösztönzést sem lehet mellőzni. A szocialista munkastílus fontos követelménytámasztást és pontos, konkrét ellenőrzést, számonkérést igényel. Nem szabad eltűrnünk, hogy egyesek a párt- és kormányhatározatokat kétértelmű magatartással fogadjanak és kezeljenek, szavakban esetleg még helyeseljék is, a gyakorlatban pedig fékezzék a végrehajtást. Azt a szemléletet és magatartást kellene jobban üldözni, amely egy határozat után először azt kezdi hirdetni, hogy nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy azt főzik, utána pedig a gyakorlatban folytat mindent a régi módon. Ez a folytatás pedig ilyen embereknél gyakran tele van taktikázással, kiskapu keresésével, felelősség alóli kibúvással. A termékszerkezet korszerűsítésének gyorsításában is a közgazdasági okok mellett döntő szerepe van a vezetői magatartásnak. Tehát annak, hogy a vezető mennyire meri vagy nem meri vállalni intézkedéseiért a felelősséget. Néha ez a felelősség azonban elhalványul és ilyenkor az a magyarázkodás kerül előtérbe, hogy mi miért nem megy. Például van olyan érzésem, mintha kissé egyoldalúan eltúlozták volna azt, hogy társadalmi okok fékezik a termékszerkezet korszerűsítését. Tehát azért megy nehezen, mert kényes, nehéz társadalmi kérdésről van szó, hisz emberek mozgatását is végre kell hajtani, tradíciókat kell abbahagyni, és így tovább. Az igaz, hogy egy szocialista országban a piac igényeihez igazodó termékszerkezet-váltást csak szocialista módon lehet megvalósítani. Tehát nyilvánvaló, hogy elképzelhetetlen nálunk, hogy a közgazdasági szabályozók hatására egyszercsak egy gyár bezárja a kapuit, vagy szélnek ereszti a dolgozóinak a felét. Ilyen törekvést ha látnának a pártszervezetek, a szakszervezetek, az országgyűlés tagjai, természetes, hogy tiltakoznának ez ellen. A termékszerkezet korszerűsítése, igaz, elsősorban a gyárak feladata. A termékszerkezet-iváltás szocialista módon történő rendezésében azonban éppen a tervszerűséget, a központi akarat érvényesítését kell döntőnek tekinteni. Ez vonatkozik a technikai oldalra is, de az emberi, a társadalmi oldalra is. Ez ma azt követeli, hogy legalább a termékek fő csoportjaira vagy a vállalatokra szólóan világosan meg kell mondani, hogy melyeket kell dinamikusan fejleszteni, hol kell csak szinttartásra törekedni, hol kell, milyen mértékben szeptember 25-én, csütörtökön 64 csökkenteni a termelést és hol mit kell megszüntetni. Mostanában — az elmúlt években — hol itt, hol ott egy-egy termék vagy egy-egy gyár, gyáregység felett kondultak meg a vészharangok, de az intézkedések évekig várattak magukra. Ilyen gyárakban viszont a vészharangok zajában dolgozni rosszabb, mint gyorsan túlesni a váltással járó operáció nehézségein, kellemetlenségein. Tisztelt Országgyűlés! Az anyagenergiatakarékosság ma különösen nagy jelentőségű az ország életében. A múlt év decemberi határozat óta nem sok idő telt el, de már figyelemre méltó eredmények születtek. Ugyanakkor az eredmények mellett e témában is megjelent már néhány helyen az ügyeskedő magatartás. Egészen az elmúlt évig azt lehetett hinni, hogy mindenki számára világos, hogy a takarékosság egyúttal ésszerű takarékosságot jelent. Tehát például nem azt, hogy hideg időben ne fűtsenek a bölcsődékben, vagy hogy minőségrontással olyan takarékosságot érjenek el, amely a lakosságnak kárt okoz. Most a takarékosságra két fogalmunk is van. Egy olyan, amely csak takarékosság; ezalatt azonban történhet esetleg visszaélés, esetleg lelkiismeretlenség is, csalás is. És van az új takarékosság, amihez már hozzá kell tenni azt a jelzőt, hogy ez ésszerű. Ezt tulajdonképpen mindenre alkalmazni lehetne, hisz munka- és üzemszervezést, termékszerkezet-korszerűsítést is csak ésszerűen szabad csinálni. Tartani lehet attól, hogy akik látszateredményeket akarnak elérni, azoknak kevés lesz az a figyelmeztetés, hogy a takarékosságot ésszerűen csinálják. Az ilyen emberekre valószínűleg nem áll az a közmondás, hogy „szóból ért a magyar ember", lehet, hogy egyesek csak keményebb, illetve húsbavágóbb intézkedésekből értenek. Ennek megfelelően mindenkivel az anyanyelvén kell beszélni, amiből megérti, hogy mit kell, illetve mit nem szabad csinálni. Tisztelt Országgyűlés! Szocialista társadalmunk nagy vívmánya, hogy minden ember számára biztosítja a munkaalkalmat. Azt hiszem, a szocializmus ügyének alig akadt olyan harcosa, aki akár húsz évvel ezelőtt is arra gondolt volna, hogy az 1970-es évekre gazdasági életünk egyik feszítő gondjává, problémájává válik a munkaerőhiány. Ezt a tőkés országokban működő szakszervezetek néha hitetlenkedve is fogadják tőlünk. Náluk ugyanis ennek a fordítottja, a munkáselbocsátás, a munkanélküliség a gond. Ezt a gyökeres különbséget soha szem elől nem tévesztve nekünk mégiscsak szembe kell néznünk ebben a kérdésben is a mi gondjainkkal. Hosszú évek óta az egész gazdasági életben, a szolgáltatásban, kereskedelemben, egészségügyben egyre nyomasztóbb problémává válik a munkaerőhiány. A munkaerő-cserélődés üteme ugyan az 1970—72-es évek magas csúcsai után mérséklődött, de a munkaerőhiány állandósult, sőt fokozódott. Az előidéző okok is jól ismertek, attól kezdve, hogy a munkahelyek létesítése elszakadt a munkaerő-adottságoktól, egészen az üzemeken belüli lazaságokig. Most már itt is azonban határozottabb tettekre van szükség.