Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-10

669 Az Országgyűlés 10. ülése, pótlása igényli, hanem a munkásosztály vezető szerepének érvényesülése is megköveteli." Tisztelt Országgyűlés! A képzettség és a foglalkoztatottság összehangolása ágazatonként a vállalatok, üzemek feladata, mint ahogyan gépeik és berendezéseik értékükkel és termelékenységükkel arányosan szervezett üzemeltetése is. A jó beiskolázási arányok kialakítása a különböző szakmákra már csak az előbbiek megvalósításán túl megfontoltan és reálisan kialakított hosszabb távú vállalati •munkaerőtervezés alapján lehetséges. A tanácsok koordináló munkája csak így lehet eredménye:;, és ezek munkaerőgazdálkodásunk fontos, egymással összefüggő területei és tevékenységei, összehangolásukhoz a feltételek adva vannak. Kedves Képviselőtársak! A beszámolót elfogadom és képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Krasznai Károlyné képviselőtársunk. KRASZNAI KÁROLYNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A miniszteri beszámoló, valamint Kara'kas elvtárs szóbeli tájékoztatója alapján áttekinthettük a munkaerő-gazdálkodás kialakult helyzetét és ezzel összefüggésben azt is, hogy a szakmunkásképzésről szóló törvény végrehajtásával hogyan lehet segíteni a jelenlegi problémák megoldását. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a kialakult helyzet és különösen a következő években előttünk álló feladatok elkerülhetetlenné teszik, hogy a teljes foglalkoztatottság korábbi felfogását és értelmezését felülvizsgáljuk. Tarthatatlan ugyanis az a helyzet, hogy a munkahelyek száma jóval meghaladja a munkaerői; számát, tehát munkaerőhiány van. Ezen keil és lehet változtatni, mégpedig úgy, hogy az o téren szükséges összhangot tervszerűen és tudatosan helyre kell' állítani és fenn kell tartani. 1975-ben a párt illetékes központi szerveinek 'kezdeményezésére az állami szervek a szakszervezeti szervek bevonásával megkezdték azoknak az intézkedéseknek a kidolgozását, amelyek hosszabb távon is biztosítják a kívánatos egyensúlyi helyzetet, értve ez alatt a munkaerő tervezését, elosztását, valamint képzését, illetve továbbképzését. S éppen ez utóbbival, azaz a képzéssel kapcsolatban felmerülő követelmény a teljes foglalkoztatással kapcsolatos eddigi felfogás felülvizsgálata. A teljes foglalkoztatás előfeltétele ugyanis, hogy ne csupán a munkahelyek száma egyezzen meg a foglalkoztatandók létszámával, hanem biztosítva legyen az összhang a munkahely és a munkaerőstruktúra között is. Tehá! a termelés technikai, technológiai színvonala, valamint a munkaerőforrások képzettségi színvonala között egyensúly legyen, azaz minden munkahelyet betöltsünk, méghozzá megfelelő képzettségű szakemberekkel. Köztudott tény ellenben az, hogy még mértéktartó számítások szerint is a jelenleg rendelkezésre álló társadalmi munkaidőalap 1976. június 25-én, pénteken 670 20—25 százaléka, tehát körülbelül 2—2,5 milliárd óra veszendőbe megy. Csupán ennek a tartaléknak a kiaknázásával az évi 6 százalékos gazdasági növekedés kétharmadát biztosítani lehetne. Ezen veszteség nem utolsósorban abból adódik, hogy az emberek nagy részét olyan munkakörben foglalkoztatják, amelyek sem képzettségüknek, sem képességeinek nem felelnek meg. Ez nagyon nagymértékű szellemi beruházási veszteséget jelent. Ennek okai nem is annyira az egyének magatartásában, mint inkább a szakemberekkel való gazdálkodás hiányosságaiban vannak. Döntő jelentőségű ezen probléma megoldásában az, hogy ki tudjunk lépni abból a paradox helyzetből, amelyet a technikai-technológiai előrelépés kettős tendenciája jellemez a pillanatnyi helyzetben, különösen a könnyűipari ágazatban. Az általános tendenciát tekintve ugyanis a termelésnek olyan átmeneti rendszere érvényesül ágazatunkban, amikor is a munkások nagy szakmai csoportjait a betanított munkások és a technikusok, mérnökök, a munkatevékenységek „megtervezői" alkotják. Ugyanakkor megjelenik egy új, jelentős és megváltozott szakmai tudással rendelkező munkásréteg, a karbantartók. A munkaszervezetre a specializáció a jellemző, a munkavégzést részletekbe menően szabályozzák, a munkásnak pontos instrukció szerint kell tevékenykednie, és létrejött a stabil elvek alapjak kialakult munkaszervezés. Ez a jellemzője a szériatermelésnek. _ Az ellentmondás tehát az, hogy jelen szakaszunk jellemző munkástípusává a betanított munkás vált, aki tökéletesen tudja a gépkiszolgálás során a szakmunkást helyettesíteni. Látjuk tehát azt, hogy a termelés folyamatának van egy technikai-technológiai és egy társadalmi oldala, amelyek szoros összefüggésben és kölcsönhatásban vannak egymással. A technikai-technológiai oldala a termelésnek jelenleg a munkamegosztás olyan formáját tette szükségszerűvé, amely a „munka részekre tördelését", a rövid időciklusú, egyszerű munkafeladatok szüntelen ismétlését foglalja magában: ez a tömeggyártásból, illetőleg a standardizációból fakadó követelmény. Mindez tehát azt is jelenti, hogy a termelés jellegének alakulásával az egyes szakterületeken foglalkoztatottak száma nő, másutt mérséklődik. A termelési szerkezet ezen átalakulásaihoz lenne szükséges igazítani a munkaerőképzést, továbbképzést, illetve továbbképzési szerkezetet is. Éppen ezért a képzési rendszert úgy lenne célszerű továbbfejleszteni, hogy fokozatosan nagyobb alapműveltséggel rendelkező, és a munkahelyek szélesebb körére betanulni képes munkaerőt bocsásson ki, illetve ilyen készségre neveljen. Ezeket a tényeket is figyelembe véve az alábbiakat javaslom: a könnyűiparban, különösen a cipőiparon belül a hatályos rendelkezések biztosítják a szakmunkásképzés magas általános műveltséget adó vonásait, erre épül a szakképzés. A