Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-10

665 Az Országgyűlés 10. ülése, 1976. június 25-én, pénteken 666 változó képet mutat. Egyes szakmákban túljelentkezés, másokra pedig elégtelen jelentkezés a jellemző, mint például az építőiparban, vegyiparban, bányaiparban, s a gépiparon belül főleg a gépi forgácsolás szakmában, hogy csak néhányat említsek, s ez komoly gondot okoz. Szerintem itt is, s országosan is, sokat tehet ebben a kérdésben az üzemek és iskolák közötti kapcsolat fejlesztése, amely élőbb együttműködést építene ki, főleg az üzemek oldaláról egyes munkaterületek bemutatásával, azok népszerűsítésére, kibővítve a szünidei foglalkoztatások terén kínálkozó lehetőségekkel. Persze nem előrehozott, korai munkaerőcsábításra gondolok, hanem legyen ez egyúttal a szocialista életmódra nevelés üzemi vetületű folytatása azzal, hogy a tanulót befogadja arra az időre az üzemi kollektíva és hozzásegíti az ott folyó munka megismeréséhez. A tényleges szakmai gyakorlatot folytatóknál pedig nagyon helyesnek tartom azt az intézkedést, hogy a vállalat a termelési feladatok megoldásába bekapcsolja a fiatalokat. Ezt a kérdést a nem szakmai és a szakmai gyakorlatnál egyaránt differenciáltan, de mindenképpen a munkavégzéshez kapcsolódóan kell kezelni. Csak a kollektívába fogadó és munkára nevelő kapcsolat kelthet érdeklődést, ébreszthet vonzalmat a szakma iránt. A pályaválasztási tanácsadások csak az egyének pályaválasztását orientálhatják megvizsgált képességeik alapján, de semmiképpen nem oldhatják meg, vagy pótolhatják a személyes élmények érdeklődést, kedvet ébresztő hatását. A munka eredményességét tekintve nem közömbös, hogy szeretettel, kedvvel csinálják-e, magukénak érzik-e a fiatalok a választott szakmát? Ma még sokszor nem ez dominál! Ehhez tartozik még az is, hogy a vállalatok ne csupán kedvezményadás területén versengjenek a fiatalokért, a tanulókért, az „oda megyek, ahol jobban járok. . ." elve később bosszulja meg magát, ha nem párosul ehhez egyúttal a szakma iránti vonzalom is. A munkavállalásról, továbbtanulásról szóló tájékoztató füzetekben már többször tapasztalható, olvasható a vállalatok azon törekvése, hogy reálisan szóljanak a termelés feladatairól, nehézségeiről, de a munka népgazdasági jelentőségéről is. Mint például a Tatabányai Alumíniumkohó tájékoztatójában a nagyon emberi megközelítés mellett ez is olvasható: ,,a kohászati munka nehéz munka" — „aki hozzánk jön dolgozni, nemcsak saját jövője felől dönt — a jövő technológiája, gépei, berendezései, a jövő féméi mellett is dönt..." Persze, az élő kapcsolatok sokirányú kibontása a gyakorlatban még nehézséget okoz, de az általános iskola hetedik osztályától kezdve nagy körültekintéssel megtartott osztályfőnöki órák, amelyekbe nemcsak az üzemlátogatások tartoznak, hanem olyan fiatalok meghívása is, akik személyesen, meggyőző erővel szólnának szakmájuk szépségéről, nehézségeiről is, de egyaránt szeretettel sokat tehetnének ezen a területen. Nagyon pozitív hatású a KISZ által meghirdetett „alkotó ifjúság" pályázat, amelyben 37 ezer fiatal 30 ezer pályamunkával nevezett be, mert azon túl, hogy lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy kezdeményezőkészségüket, elképzeléseiket megvalósítsák, s ezzel szabadidejüket minél hasznosabban töltsék, a területi, megyei kiállításokon keresztül eljutva az országos kiállításig, számos tevékenységi lehetőségre hívhatja fel a figyelmet, s keltheti fel bizonyos szakmák iránt az érdeklődést. Csak dicsérni lehet, hogy az Állami Ifjúsági Bizottság ebben a kérdésben is megadta a segítséget, hogy minél több fiatal jusson el, és nézhesse meg a kiállított munkadarabokat. Ez is, és az üzemek, vállalatok „nyitott kapu" akciói, aminek Esztergomban is szép példái vannak, jó és pozitív eredmények, amikkel továbbra is élni kell! E számos pozitív példa és törekvés mellett úgy vélem, hogy nem kap kellő hangsúlyt és propagandát még a „szakma ifjú mestere", a „szakma kiváló tanulója", vagy a vele párhuzamosan futó tantárgyi tanulmányi verseny és a szakközépiskolai szinten hasonlóképpen többlépcsős rendszerben elméleti és gyakorlati téren a résztvevőket egyaránt magas követelmények elé állító „országos szakmai tanulmányi verseny", amik hozzájárulnának a kiváló szakmunkási teljesítmény és szakmai felkészültség jobb elismeréséhez. A meglevő foglalkoztatottsági arányon belül a termelékenységet és a munka hatékonyságát mindenképpen magasabb szintű és sokoldalúbb képzettséggel lehet elérni, ezért az ilyen teljesítmények szélesebb körű népszerűsítésére érdemesek.' — Tisztelt Országgyűlés! A hatékonyság növelése, a színvonal fejlesztése, a minőségi összetétel javulása távlatban feltételezi, hogy a ma még — a beszámoló szavaival élve — „részleges középiskolai végzettség" eljut az érettségiig, s ezzel a magasabb szintű tanulmányok folytatására nemcsak közvetetten, hanem közvetlenül is mód nyílik. Ezt biztosítja a szakközépiskola. Természetes, ha szakközépiskoláról beszélünk, meglehetősen differenciáltan kell tenni, hiszen sokfélesége ezt szükségessé teszi. Most főként az ipari vonatkozásban szólok róluk. Vannak már olyanok, amelyekben az érettségivel egy időben szakmunkás-bizonyítványt is kannak a tanulók. Például a Tatabányán működő ilyen intézet iránt nagy az igény. Az 1974—75-ös tanévben került sor először az egységes érettségi és szakmunkásvizsga megszervezésére. Ekkor 58 tanuló tett sikeres érettségi vizsgát és szerzett szakmunkás oklevelet. Ebben a tanévben százan, a következő tanévben pedig a 200 főt is meghaladja az érettségizők száma. Az itt vé^zö tanulókat az üzemek szívesen, örömmel alkalmazzák. Vannaü olyan szakközépiskolák is. ameIvek technikumból alakultak szakközépiskolává, s tulajdonképpen személyes tapasztalataim leginkább erre vonatkozóak. Abban az iskolában, amelvben dolgozom, jól lemérhetők azok a változások, amelyek az ipar struktúrájában