Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-10

623 Az Országgyűlés 10. ülése, 1976. június 25-én, pénteken 624 az összhangra helyezem, mert úgy vélem, hogy míg az élelmiszer-termelés általában a népgazdasági tervnek megfelelően alakul, addig vannak az élelmiszer-előállításnak olyan területei, amelyek nem a népgazdasági célkitűzésekkel összhangban fejlődnek, hanem attól elmaradnak, íme: a húskérdés! A kisgazdaságok sertéshizlalásában történt jelentős visszaesés — mint ismeretes — több tényezőre vezethető vissza, így felvásárlási problémákra is. Vágóhídjaink egyszerűen képtelenek voltak feldolgozni az állatokat, és emiatt átmeneti zavarok támadtak a sertések átvételében. Vágóhídi kapacitásunk — kétségkívül — még mindig szűk. A Baranya megyében meghizlalt sertések egy részét a pécsi vágóhíd rekonstrukciója, bővítése és korszerűsítése ellenére 150—200 kilométer távolságban levő vágóhidakra kell szállítani, ami tetemes fuvarozási többletköltséget és veszteséget jelent. Mi tehát a megoldás, a leggyorsabb és legolcsóbb megoldás? Az, hogy erőteljesebben kell támaszkodnunk a kisüzemi vágóhidakra: az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és a fogyasztási szövetkezetek kezelésében levő vágóhidakra. Nemcsak a kapcitásgondokat enyhítik, hanem képesek arra is, hogy zökkenőmentesen feldolgozzák a szakosított nagyüzemi sertéstelepek termelési rendszeréből szükségszerűen adódó súlyhatár alatti és feletti hízósertéseket, ami a szalagszerűen termelő nagyüzemi végóhidakon nehezen megoldható probléma. Nem arról van szó, hogy ezek a kisüzemek valaha is átvehetik a nagy vágóhidak szerepét, de szükség van és szükség lesz rájuk még jó darabig. Érdemes tehát törődni velük, éppen az élelmiszer-termelés mennyiségi és minőségi fejlesztésének összhangjában. Mert alkalmasak arra is, hogy szolgálják a helyi ellátást és tájjellegű készítményeikkel bővítsék a választékot. A mi gazdaságunkban — a Szigetvári Állami Gazdaságban — évente 6000 sertést dolgoz fel a vágóhíd, elsősorban Szigetvár város és környékének ellátására. A sertések jelentős része ilyen vagy olyan okok miatt nem kerülhetne nagyüzemi feldolgozásra, illetve csak alacsonyabb áron. Vágóhídunkon — igaz, hogy több munkával és nagyobb gondossággal — teljes értékű húskészítményeket tudunk előállítani belőlük, sőt választék bővítésére speciális termékeket is készítünk, például paprikás készítményeket, házias füstölt sonkát és egyéb házias készítményeket. Ügy tervezzük, hogy a kapacitás jobb kihasználása végett — kopoerációs alapon — a környékbeli termelőszövetkezetek hasonló sertéseit is feldolgozzuk a jövőben. Ilyen kezdeményezés a szigetvári konzervgyár és a szigetvári ÁFÉSZ törekvése, hogy közös erővel száraztésztát előállító üzemet hozzanak létre. Hazánkban az egy lakosra jutó száraztészta-fogyasztás csupán évi 3—4 kilogramm, szemben a fejlett országok 7 kiló feletti felhasználásával. Meggyőződésem, hogy támogatásra érdemesek az ilyen és hasonló kezdeményezések, hiszen a kisüzemek működése nemcsak több élelmiszert jelent a fogyasztók számára, hanem új ízeket, jó ízeket is. S ezért helyeslem, hogy a törvény elfogadja a kisüzemeket élelmiszer-előállítóknak, amennyiben megfelelnek a műszaki, egészségügyi és egyéb követelményeknek. Az egészségügyi alkalmasság kérdésének elbírálásánál szükség van arra, hogy az illetékes egészségügyi szervek differenciált módon alkalmazzák az érvényben levő utasításaikat. A differenciálás alapja az élelmiszer előállításának nagyságrendje legyen elsősorban. Nem kívánható meg ugyanolyan feltételek megteremtése a kisüzemeknél, mint a gyáraknál. Fontosnak azt érzem, hogy jó élelmiszereket, és egészséges élelmiszert állítsanak elő. A túl igényes egészségügyi előírások nem segítik az élelmiszer-előállítást és termelést. örömmel számolhatok be a tisztelt Országgyűlésnek, hogy most épül Baranya megye legújabb és egyik legnagyobb élelmiszeripari üzeme, a pécsi baromfifeldolgozó üzem, amely jól illeszkedik bele az élelmiszer-termelés fejlesztésének tervébe. Elkészültével megoldódik a baranyai baromfi- és nyúltenyésztő gazdaságok termékfeldolgozásának gondja, ugyanakkor megjavítja a mecseki iparvidék — elsősorban Pécs és Komló — húsellátását. Az évi 1200 vagon élőállatot feldolgozó üzem jövőre kezdi meg a termelést. Amit különösen példamutatónak tartok az új pécsi üzemnél, az a létrejöttének körülményei: közös vállalkozásban három állami gazdaság, nyolc termelőszövetkezet és a Baromfiipari Országos Vállalat építi, természetesen jelentős állami támogatásokkal. Baranya az ország legnagyobb nyúltenyésztő megyéje, s szerencsés megoldás, hogy az új üzem a baromfi mellett a nyulakat is feldolgozza. Ily módon lehetőség nyílik arra, hogy a jövőben a nyúl vágott állapotban, azaz értékesebb áruként kerüljön exportra, a nyúlbőr pedig itthon maradjon, és ne kelljen valutáért visszavásárolnunk. A helyi kezdeményezés, az üzemek és vállalatok Összefogása tehát — mint az említett baranyai példa is mutatja — úgyszólván kimeríthetetlen tartalékát képezi fejlődésünknek. Tisztelt Országgyűlés! Két kérdést akarok végezetül érinteni, még mindig az általam választott gondolatsoron belül, azaz az élelmiszeralapanyagok előállításának témáján belül. Az egyik a kenyérgabonára, pontosabban a megtermelt kenyérgabona tárolására vonatkozik. Napokon belül megkezdődik az aratás, és folytatódik az az esztendők óta tartó feszültség, hogy hol helyezzük el a növekvő mennyiségű búzánkat. A mezőgazdasági üzemekben és az állami felvásárló telepeken megjelennek a szabadban felhalmozott gabonahegyek, letakarva fóliával és ponyvával. Mindannyian tudjuk — a nem szakemberek is —, hogy ezeken a szűk tárolóhelyeken napról napra pusztul a termény, romlik a minősége, egy része alkalmatlanná válik emberi táplálkozásra és exportra. Az élelmiszeripar V. ötéves terve előirányozza, hogy 1980-ban a jelenleginél 30 százalékkal több lesz a rendelkezésünkre álló gabonatároló tér. Szerintem ez kevés. Akkor is kevés lenne, akkor sem oldaná fel a feszültséget, ha a gabona terméshozama a mai szinten maradna, de nem marad. A tervidőszak végén — országos átlagban — hektáronként 42—44 mázsa búzát takarítanak be mezőgazdasági üzemeink. S ennek a nagy mennyiségű terménynek hely kell. Nem drága összkomfortos magtárakra gondolok, csak arra, hogy beton legyen a gabona