Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-30

2249 Az Országgyűlés 30. ülése, 1974. október 4-én, pénteken 2250 ilyen nincs, a törvény erre lehetőséget sem ad, csupán arról van szó, hogy a három terület fejlesztési, működési eszközei most elaprózódnak. Eme eszközöknek a koncentrált felhasználása — véleményem szerint — jobban szolgálná az ágazat egészének komplex és arányos fejlődését. Talán helyes lenne az is, ha az ágazat gazdálkodásában, különösen a bérmegtakarítások felhasználásának jelenleg még meglevő kötöttségein lazítanánk, hogy az így felszabaduló eszközök — feltétlenül az ágazaton belül maradva — jobban szolgálják annak fejlődését. Nagyközségeinknél, de ezek között is különösen a központi szerepkörre kijelölt vagy azt betöltő nagyközségek esetében, gondot okoz a hatáskörök átadásának ütemével párhuzamosan lépést nem tartó apparátusfejlesztés is. A nagyközségeknek átadott hatáskörök között jó néhány olyan terület, ágazat van, amelynek irányítását és folyamatos felügyeletét a tanács, főleg szakközépiskolát végzett előadóival nem lehet elvégeztetni. Az egészségügyi ágazatok, az alsófokú oktatás, a népművelés széles területeinek összefogását, az orvosokkal, pedagógusokkal való tárgyalások kellő színvonalát, az ágazatok rövid- és középtávú fejlesztéseinek tervezését nem tudják biztosítani a tanácsi középszintű képzettségű alkalmazottak. De nem tudja ezt a szerepet maradéktalanul ellátni a járási hivatal szakmai felügyelete sem, mert tőlük ugyan nagyon sok segítséget kapunk szakmai vonalon: kétségtelenül ismerik a fejlesztés egyes igényeit, de nem ismerik a nagyközségek anyagi lehetőségeinek alakulását. Meg kell mondanom, hogy e területek feladatainak ellátása kizárólag a nagyközségek tanácsainak függetlenített vezetőire hárul. Ez a tény viszont számos hátrányos következményt von maga után. Abból indulok ki, hogy a középfokú szerepkört betöltő, vagy rövid időn belül ide fejlődő nagyközségekben az említett ágazatok nagyon sok, és városi szintű problémát vetnek fel. Egy 15 000 lakosú nagyközség egészségügyi alapellátása, több mint 2500 gyermek alsófokú oktatási intézményekben való elhelyezése, az intézmények működtetése, a népművelés problémái nap mint nap olyan problémákat vetnek fel, amelyek a szakmában nem járatos tisztségviselők számára a döntések meghozatalánál igen nagy nehézségeket okoznak. Rengeteg idő vész kárba azzal, hogy a felmerült problémával kapcsolatban tájékozódjanak, vélemények kikérése és egyeztetése céljából értekezleteket, összejöveteleket hozzanak össze. Ezzel rengeteg időt veszítünk el, s veszünk el már néha az egész települést érintő feladatoktól, s így tevékenységünk lelassul, a feladatok végrehajtása a kelleténél jobban elhúzódik. Hátrányos következmény az is, hogy bármennyire is igyekszünk a szakemberek véleményére alapozni, döntéseinket bármennyire is segíti a járási hivatal illetékes szakosztálya, éppen megfelelő szakmai képzettségünk hiánya nagyon megnehezíti a helyes, az intézmények saját érdekének eltúlzásától mentes, reális döntés meghozatalát. Arról van itt szó, hogy nekünk, orvosoknak is, pedagógusoknak is, népművelőknek is, gazdasági vezetőknek is, egy szó mint száz, polihisztoroknak kellene lennünk. Pedig attól tartok, hogy ilyen polihisztorok még a tanácsok tisztségviselői között is csak ritka kivételként adódhatnak. A testület függetlenített vezetőinek ilyen nagyfokú leterhelése feltétlenül a testületi munka, a bizottságok tevékenysége színvonalának, a tanács meghatározó, koordináló szerepe hatékonyságának csökkenéséhez vezet. Félreértés azonban ne essék: a legteljesebb mértékben egyetértünk a hatásköröknek a helyi tanácsokhoz való átadásával. Ez a folyamat a legteljesebb mértékben szolgálja az állampolgárok ügyét. De talán figyelembe kellene venni, hogy a hatáskörök átadása nem egyformán terheli a kis- és nagyközségek alkalmazottait. A központi szerepkörű nagyközségek szinte kivétel nélkül városokká válnak hosszabb-rövidebb időn belül. Ha elérték a vájosi rangot, a szakigazgatási szerv szervezeti felépítése azonnal megváltozik, s egy viszonylag nem hosszú időszak alatt a városi tanácsok szervezeti felépítését veszi fel. De a település tanácsának szervezete csak a városi rang elérése után változik. A városi szinthez közel álló központi szerepkörre kijelölt, s vagy ezt már betöltő nagyközségek már városi feladatokat, volumenében és minőségében városi feladatokat kell hogy ellássanak községi szervezeti felépítéssel. A nagyközségek városiasodása egy hosszú folyamat, mely a község anyagi gyarapodásával kezdődik. Megjelenik a városközpont, új lakónegyedek, közművesítés, kulturális és oktatási intézmények, és egyebek. Ezzel párhuzamosan nő a község lélekszáma, kulturális és szellemi kapacitása. Ennek egyenes folytatásaként megjelennek a városi igények, melyek az államigazgatás és a tanács testületi tevékenységének területeit sem hagyják érintetlenül. S ez egyébként nagy szorgalommal, s teljesítményének, teljesítőképességének felső határán dolgozó tanácsi szakigazgatási szervek ezen igényeket már csak nagyon nehezen képesek kielégíteni. Helyesnek és megoldásnak tartanám a központi szerepkörre kijelölt nagyközségek anyagi fejlődését bizonyos késést követően, a tanácsi apparátus szervezeti fejlesztésére is sor kerülhetne. Nem arra gondolok, hogy a nagyközségek városi mintájú szakigazgatási szervet építsenek ki, mert az még korai. Ez a szervezeti forma megfelel, és jónak mondható. De lehetőséget kellene adni arra, hogy minden ágazat megfelelő képességű szakembert kapjon. Tisztelettel kérem dr. Papp Lajos államtitkár elvtársat, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának vezetőjét, hogy a központi szerepkörű nagyközségek fentebb vázolt gondjain segítendő, vizsgáltassa felül a nagyközségi szakigazgatási szerv megfelelő fejlesztésének lehetőségét. A beszámolót elfogadom, azt elfogadásra tisztelt képviselőtársaimnak is ajánlom. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Most Szviridov Ivánné képviselőtársunk felszólalása következik.