Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-30

2217 Az Országgyűlés 30. ülése, 1974. október 4-én, pénteken 2218 kelt tanácsok szerződéses megállapodással döntenék el. Tisztelt Országgyűlés! Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a tanácstörvény végrehajtásáról szóló beszámolót s az államtitkár elvtárs által megtartott bevezetőt jónak tartom és azt elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Tóth Szilveszterné képviselőtársunk felszólalását hallgassák meg. TÓTH SZILVESZTERNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének beszámolójához főleg a községi tanácsokat érintő témakörön keresztül kívánok kapcsolódni. A tanácstörvény hatályba lépése után már több mint három év eltelt, örömmel mondhatjuk, hogy nagy fejlődést hozott az államigazgatás minden szintjén. A tanácstörvény rendelkezései, újszerű intézmény formái beváltak. Jól fogadta a lakosság, gyorsan reagált a gyakorlati életben a végrehajtásra, a tanácstagok jobban együttműködnek a választókkal, az esedékes tanácstagi beszámolóikat 90—95 százalékban megtartják. A tanácstagi beszámolók nem formálisak, hanem önkritikusak, jól tájékoztatnak a területi feladatok ellátásáról. A tanácstagoknak a tanácsüléseken való részvételi aránya mintegy 10—15 százalékkal emelkedett. Az aktivitás duplájára növekedett, és élnek a tanácstagok interpellációs jogaikkal. A legaktívabb tanácsülések a község kommunális fejlesztési feladataival kapcsolatos napirendi pontok tárgyalásakor vannak. Nagy önállósággal, őszintén és felelősségteljes véleménynyilvánítással állapítják meg a lehetőség határain belül a sürgősségi sorrendet. A tanácstörvény az államigazgatási munkát végző tanácsi apparátussal szemben érthetően magas szakmai-politikai képzettséget kíván meg, hogy a lakosság ügyeit törvényesen, az egyéni és a közérdek kellő mérlegelésével, jól tudják intézni. Papp elvtárs most kiegészítő beszámolójában elmondta, hogy a tanácstagi munka leggyengébb pontja a község. Hát én örülök ennek a megállapításnak, annál is inkább, mivel megszokott tény, hogy a gyengébbet mindenki segíti és támogatja! (Derültség.) Az ország lakosságának körülbelül 50 százaléka községekben, vagy városoktól távolabb levő területeken él, ahol elengedhetetlen a kvalifikált államigazgatási dolgozók biztosítása, akik a magasabb követelményeknek megfelelnek. Annál is inkább fontos a kvalifikált dolgozó, mert a községekben és a helyi tanácsokban levő dolgozókra sokkal több bírálatot, sokkal több kritikát lehet hallani, mint az irányító tanácsokra, illetve a megyei és a városi tanácsokra, mert a helyi tanácsokkal közvetlenül érintkeznek a lakosok. A községekben a legújabb tanácsi bérezést megelőző időszakban nem sikerült olyan kvalifikált apparátust kialakítani, amely a fentebb említett követelményeknek mindenben megfelelt volna. A járási tanácsok megszűnése és a járási hivatalok létrejötte során felszabadult munkaerőt nem sikerült a községi tanács apparátusa felé irányítani, részben a községekben levő alacsony bérezés, részben pedig a járási székhelytől távolabb eső letelepedés nehézsége miatt és az ottani követelmények miatt is. A tanácstörvény hatályba lépését követően megjelent jogszabályok egy év alatt közel 200 új hatáskört biztosítottak a nagyközségi és a községi tanácsszerveknek. Ezt megelőzően közel 1800 hatáskörük volt. Igaz, hogy e sok hatáskör közül vannak olyanok, amelyek egyes kisebb községekben nagyon ritkán, vagy talán elő sem fordulnak. Ha ehhez hozzászámítjuk azt a sokféle statisztikai, nyilvántartási kötelezettséget, amely jelenleg is terheli a községi apparátust, indokoltan vagy indokolatlanul, akkor nyilvánvaló, hogy az államigazgatási munka mennyiségének nagyobb terhét a községi apparátusok viselik, még azzal is súlyosbítva, hogy a szakosítások nem történhetnek meg úgy, mint a felsőfokú államigazgatási szerveknél. így egyegy községi ügyintézőnek sokfajta államigazgatási ügyet kell alaposan ismernie, univerzálisabb emberré kell, hogy váljon, mint a közvetlen irányító szervek apparátusának dolgozói. Ezért is jól bevált az egységes jelleg a községi szakigazgatási szervek munkájában. Bár problémát és gondot jelent a kisebb községekben, ahol az apparátus létszáma viszonylag alacsony, és ez azért is jelent nagy problémát, mert egy-egy gyakorlott ügyintézőt kiesése — betegség, szabadság vagy gyermekgondozási távollét — esetén nagyon nehéz helyettesíteni a többi apparátustagoknak. Emellett szintén kiesést jelent az apparátus tagjainak szakmai-politikai továbbképzése, pedig ez elengedhetetlen, mert a továbbképzés maga is időt vesz igénybe, és az ezzel járó szabadságok is időt vesznek igénybe, és a többi dolgozónak kell azt pótolni. Annál is inkább elengedhetetlen a szakmai és politikai továbbképzés, mert a tanácsi munkának a színvonalát a községekben talán még nagyobb mércével mérjük, mint korábban. Feltétlenül figyelemmel kell lenni arra, hogy az újabb jogkörök és feladatok tanácsi hatáskörbe, különösen községi tanács hatáskörébe utalásával együtt járjon a megfelelő személyi feltételnek a biztosítása is. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy ez alkalommal mondjak köszönetet a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának, a kormánynak a bérezés, az új közalkalmazotti bérezés, a 44 órás munkahét és egyéb kedvező intézkedések megvalósításáért az egész választókerületemben dolgozó tanácsi vezetők és dolgozók nevében. Felszólalásom másik témája: a tanácsok önkormányzati jellege a községi tanácsszerveknél. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének beszámolója reálisan tartalmazza azt a felfogást, ami a szocialista önkormányzattal kapcsolatban a tanácstörvény hatálybalépésével kialakult, ha kizárólag a gazdasági tartalmat keresik, nem találják meg a számításaikat a tanácsok az önkormányzat jellegében. Mégis azt kell mondani: az önkormányzati jelleg érvényesüléséhez elsősorban a gazdasági feltételek megteremtése szükséges, amely kisebb részben központi támogatásban, nagyobb részben a helyi erőforrások feltárásából és felhasználásából tevődik össze.