Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-30

2215 Az Országgyűlés 30. ülése, 1974. október 4-én, pénteken 2216 nyada selejtes. De ez a kis hányad nagyobb súlyt kap a közvélemény előtt, mint a nagy többség, a jó. Adódik ez azért, mert van gyenge, alacsony színvonalú munka is, rossz munka is. Mindenkinek joga és kötelessége ebben az országban, — rendszerünk jellegéből következik —, hogy a maga módján és eszközeivel harcoljon, fellépjen a hibák ellen. Na meg aztán az is kézzelfogható, hogy könnyebb kritizálni, igényeket benyújtani, mint azokat megvalósítani. Sokszor magamnak is nehéz a negatív szemlélettel megbirkózni, mert a negatív problémákat házhoz szállítják panaszok, jelentések, bírálatok formájában. Dicsekedni, elismerést kifejezni nem nagyon jönnek az emberek. A beszámoló jól öszazegzi a hibák és a fogyatékosságok okait, az anyagi és személyi feltételeket. Én a személyi feltételekhez szeretném véleményemet hozzátenni. A káderpolitikai elveinkben jól vannak megfogalmazva a követelmények. A szakmai képzettség színvonala az, ami a legkonkrétabban kimutatható, számonkérhető és megszervezhető. Ez nagyon lényeges a jó, tartalmas, színvonalas munkához. Jelentős a fejlődés ezen a téren az elmúlt három évben is, és jelentős az érdeklődés napjainkban a különböző szakmai képesítések megszerzésére a követelményeknek megfelelően. Az e területen végbemenő fejlődésnek tudható be az, hogy jobban tudnak eligazodni a törvények, rendeletek, utasítások, határozatok sokaságában. Mind kevesebb törvénysértő döntés, határozat születik, csökken az ilyen jellegű panaszok, fellebbezések száma. Viszont a szakmai képzettség fejlődésének hatása nem jelentkezik kellően az ügyintézések egyszerűsítésben, az átfutási idő csökkenésében. Szórványosan találkozunk a szakmai szemlélet túlzásaival, merevségeivel is. Problémát jelent az, hogy a tanácsakadémiákon és egyéb tanfolyamokon hosszú évek során kiképzett — főleg alsóbb szintű — vezetők sokasága nem számít szakképzettnek, mivel nem tudta mindenki letenni a kiegészítő vizsgákat. Ezt nem tartom helyénvalónak, s e követelmény felülvizsgálatát javasolom. A politikai követelmények tekintetében is jelentős a fejlődés, ami részben adatokkal is mérhető, másrészt az általános fejlődésből következtethető. Mégis, megítélésem szerint a tanácstörvény végrehajtásával kapcsolatos meglevő hiányosságok többsége egyrészt a káderek politikai képzettségének hiányára vagy annak alacsony színvonalára vezethető vissza, másrészt a rátermettség, szervezőkészség, modor, kezdeményezőkészség, új iránti fogékonyság, következetesség, tárgyilagosság, őszinteség, a szó és a tett egysége, önzetlenség, erkölcsi, morális tisztaság problémáira. De még talán lehetne sorolni azokat a követelményeket, normákat, amelyek a szakmai ismereteken túl alkalmassá vagy hiányuk alkalmatlanná tesznek embereket arra, hogy a közügyet valamilyen szinten szolgálhassák. Gyakorlatilag e tényezőktől függ, hogy helyén van-e a testületi munka, hogyan dolgozik a szakigazgatás, megvalósul-e, szélesedik-e a szocialista demokratizmus, hogyan valósulnak meg a községpolitikai tervek, hogyan tudnak mozgósítani, közügyet csinálni a közügyből. Ezek elsősorban emberi tulajdonságokból következnek. Éppen ezért — véleményem szerint — a szakmai követelményeken túl — amelyre elég nagy súlyt fektetünk és fektettünk az eddigiekben — többet kellene tenni mindenkinek e követelmények teljesítéséért, a pozitív tulajdonságok tudatos fejlesztéséért, a negatív tulajdonságok ellen. Mert ezek is fontos feltételei szocialista eszméinknek és így a tanácstörvény megvalósításának is. Bár nem nagy számban, de előfordulnak esetek, amikor a törvényeket, jogszabályokat betartva még az állampolgárra előnyös döntéssel is megkeserítik az állampolgár életét a bürokratikus, hosszadalmas, lelketlen ügyintézéssel. Ezért van az, hogy sokszor az elmarasztaló eljárást szó nélkül tudomásul veszik, míg más esetben kedvező, népszerűnek számító döntéseket bírálnak, szóvá tesznek, mert sok az utánjárás, gorombán beszélnek, lelkiismeretlenül végzik a munkát. Mint problémát szeretném felvetni a szakigazgatási tevékenységen belül a szabálysértési munka értékelését. Ezen belül is két szempontot bírálok, kifogásolok. Az egyik az, hogy egyértelműen pozitívnak ítélik a feljelentések számának a növekedését, a másik az, hogy ugyanúgy ítélik meg az egy főre eső bírság nagy arányú növekedését is. Egyik tanácsi beszámolóból olvastam — a többi között — azt, hogy jó a szabálysértési munka, mert amíg 1971-ben az egy főre eső bírság 220 forint volt, addig 1973-ban 550 forintra emelkedett. Lehet, hogy rossz a hasonlat, de ez kicsit az jelenti, mintha a bíróságok munkáját a kiszabott átlagévekkel mérnénk vagy minősítenénk. Szerintem az értékelésnél az alapvető szempontnak az állampolgári fegyelemre való nevelésnek kellene lennie, és hogy azok arányban legyenek a szabálysértések súlyával. A következőkben a törvény végrehajtásának anyagi feltételeit szeretném érinteni. Általában kis és nagy települések esetében is sokat panaszkodunk a pénzeszközök hiányára, nagy nyomást gyakorolunk felsőbb szerveinkre pénzeszközök megszerzéséért. Ennek az esetek nagy többségében reális, jogos okai vannak, mert jelentősek a különbségek ellátottság tekintetében települések között, de még településeken belül is. Például: a modern, új iskola és a régi, elavult, egészségtelen, döngölt falból épített és létező iskoláink, utak, művelődési házak, és így tovább, közötti különbségek. Nagyon sok példát tudnánk felhozni az igények jogosságára, nemcsak az igények növekedésének, hanem a szinten tartásnak az aspektusából is. Ugyanakkor évente tízmilliók maradnak megyei szinten is elköltetlenül. Adódik ez az elhangzott okokon kívül abból — és erre szeretnék utalni —, hogy a kisközségek saját bevételi forrásaikból éveken keresztül kell gyűjtsenek egy-egy feladat megvalósítására. Több okból jó lenne ezeket az összegeket összevonni és folyamatosan felhasználni. Ezért javasolom olyan jogszabály alkotását, amely lehetővé teszi a megyei tanács közreműködésével e pénzek összevonását, illetve a tanácsok közötti kölcsönös segítés lehetőségét teremtené meg. A létesítmények megvalósításának sorrendjét az érde95*