Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-27

2013 Az Országgyűlés 27. ülése, 1974. június 27-én, csütörtökön 20Í4 úgy jellemezték helyzetüket, hogy az atomkutatástól a cirkuszig minden hozzájuk tartozik. (Derültség.) Mindkét terület új, az eddigieknél nagyobb feladatok előtt áll. Egész oktatásügyünk tartalmi, szervezeti korszerűsítése, távlati tervezése, stabilizálása az egyik oldalon, a közművelődési munka új lendülete a párthatározat után a másik oldalon. És művészeti életünk fejlődését, szocialista jellegének erősödését is jól szolgálja majd a fokozott figyelem és segítés. Végül nem hagyható figyelmen kívül az a lélektani mozgósító hatás sem, amelyet a döntés elsősorban a közművelődés, az irodalom és a különböző művészeti ágak területén dolgozókra azzal fejt ki, hogy az önálló főhatóság létrehozásában saját munkájuk fokozottabb megbecsülését is érzékelik. A két minisztérium vezetőinek és munkatársaiknak, külön-külön is fontos és nagyon jelentős feladataik megoldásához sok sikert kívánok. Visszatérve a zárszámadáshoz, az általános dinamikus fejlődésen belül most egyetlen szűkebb területről kívánok szólni, amely összegszerűen nem nagy ugyan, de társadalmi hatása forintnagyságán messze túlterjed. A legközvetlenebbül közösségi művészetre, a köztéri szobrokra, az épülethez kapcsolódó művészeti alkotásokra fordított kiadásokról kívánok néhány gondolatot elmondani és észrevételt tenni. A téma társadalmi súlyát bizonyítja, hogy az e források felhasználásával létrehozott emlékművek, szobrok, térplasztikák, freskók, mozaikok, kerámiaképek és -szobrok naponta millióknak nyújtanak élményt és határozzák meg környezetük esztétikai hatását. Eredetileg — a szocialista országok általános gyakorlatának megfelelően — az építési beruházások összegének 2 ezrelékét, később 1,4 ezrelékét fordítottuk erre a célra. Szerte az országban, városokban, de olyan községekben is, ahol korábban legfeljebb egy-egy jellegtelen tucat első világháborús hősi emlékmű volt, számos értékes köztéri szobrot, emlékművet állítottak fel ez időben. Hazánk az ismert történelmi, társadalmi okok miatt nem gazdag műemléképület-együttesekben, és így nagy jelentőséggel bírnak a városkép meghatározásában a köztéri képzőművészeti alkotások. Majd később, 15 évvel ezelőtt, fix összegben határozták meg az e célra fordítható költségvetési összeget és az akkor költségvetésileg biztosított 20 millió forint azóta sem változott. Ennek több mint kétharmadát — mármint a 20 millió forintnak — a kivitelezési költségek, az anyag-, bér- és vállalati rezsiköltségek teszik ki, s csak egyharmada az alkotói tiszteletdíj. Az anyagok jó része importból származik, s a fémek, valamint a mozaiknál felhasznált üveg világpiaci ára is, mint ez közismert, az utóbbi időben erőteljesen emelkedett, így ma már bizonyos helyi erőforrások bekapcsolása ellenére is kevesebb a megvalósítható, kivitelezhető alkotások száma. Bár nem lehet közömbös egy-egy alkotó réteg, a jelen esetben a képzőművészek közérzete sem, mégis felszólalásom indoka nem ez. Bizonyos feszültség érezhető ugyan emiatt az utóbbi időben, de létproblémákról nincs szó. Felszólalásomra sokkal inkább az az ellentmondás késztetett, hogy e tevékenység lehetősége éppen akkor szűkült, amikor a dinamikus bővítés minden eddiginél indokoltabb, hiszen minden eddiginél több lakást építünk, százezrek, milliók költöznek új lakásba, teljesen új lakótelepeken. Vitathatatlan társadalmi igény, hogy mielőbb minél több lakást építsünk, ezért érthetően a legkorszerűbb technológiával, házgyári termelés útján teljesítjük-e feladatunkat. Ez azonban ugyanakkor részben magából a technológiából, részben gyakorlatlanságunkból, sőt kis részben kényelmességünk miatt is gyakran egyhangú emberi környezetet, teret hoz létre. Ebben az így kialakított, geometrikus tömbök által meghatározott monoton utcaképben, téralakításban a képzőművészeti alkotások a feloldódást, az emberiesítést és az individualizálást valósítják meg. így tehát már sokkal többről van szó, mint arról, hogy kapnak-e és mennyi megbízást, munkát a szobrászok, a keramikusok, a festők. Űj városrészeink szépségéről, esztétikai értékéről és ezzel összefüggésben közvetlenül az emberről, az ott élő százezrek mindennapi élményéről, jó közérzetéről van szó. Az okosan és szépen kialakított emberi környezet, amelyben emberi alkotás és természet, képzőművészet és kertépítés használatot is figyelembe vevő együttműködése valósul meg, az emberi kapcsolatok, a közösségi érzés, a közösségi együttélés jó feltételeit is megteremti. Ezen túl a kulturált környezet nevelő hatása is vitathatatlan. Nemcsak látáskultúrát javító, ízlésformáló hatásra gondolok, bár ez sem lebecsülendő, hanem az emberi magatartást befolyásoló kedvező hatásra is. És még egyetlen konkrét kitérő: véleményem szerint jobban kellene élnünk a kerámia lehetőségeivel is, mert az agyag korlátlan mennyiségben található széles e hazában. Ugyanígy a környezetbe mozgást, életet, elevenséget vivő, képzőművészetileg, iparművészetileg képzett kutakból is csak oly keveset, vagy inkább alig találunk új lakótelepeinken. Mindezek alapján úgy vélem, indokolt, hogy az eddiginél többet fordítsunk minderre. De tulajdonképpen ahhoz is több kell, hogy a már kialakult szinten maradhassunk, és felmerül még egy szélesebb ívű, de szintén megfontolandó gondolat mindezzel összefüggésben. Ügy vélem, helyes lenne új lakótelepeinket egységesen teljes építészeti, képzőművészeti, kertészeti összefüggésben, divatos szóval élve komplexen tervezni, akként, hogy ne csak az épületek, hanem a teljes emberi környezet, benne az emberi alkotás és a növényzet, kezdettől fogva együttesen jelenjék meg és kerüljön a tervezőasztalra. Befejező javaslatommal kapcsolatban aggályom volt, mert ez nem kapcsolódik közvetlenül a múlt évi költségvetés végrehajtásához, hanem a távlati tervezéssel függ össze. Ezt az aggályomat azonban azzal oldottam fel magamban, hogy a téma mostani elmondásával megkímélem tisztelt képviselőtársaimat egy későbbi felszólalásomtól. Kérésem a következő: kérem, hogy az ötödik ötéves terv lakásépítés-tervezési metodika-