Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-24

1793 Az Országgyűlés 24. ülése, 1973. december 20-án, csütörtökön 1794 A számos jól sikerült létesítmény mellett azonban — sajnos — még mindig vannak olya­nok is, amelyek teljesen nem felelnek meg az előbb említett követelményeknek. A tervekben meghatározott növekedési ütem mellett fokozot­tabban lép előtérbe az eszközök ésszerűbb ki­használásából és a takarékosabb felhasználás­ból származó nyereségnövelés igénye. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltók az ál­talános, más néven fel nem osztott költségek, az általános adminisztráció, a gazdálkodás irányí­tásának költségei. Ezek jelenleg éves szinten csaknem elérik a 100 milliárd forintot. Ennek az összegnek csupán kétszázalékos csökkentése 2 milliárd forintot jelentene, ami két és fél ezer új lakás építését tenné lehetővé költségvetési, il­letve vállalati forrásokból. Mégis azt tapasztal­juk, hogy vállalataink egy része nem különöseb­ben törekszik ezeknek a költségeknek a csökken­tésére. Az általános költségek több éven keresz­tül az árbevételt meghaladó mértékben nőttek. Az idei év az első, amikor úgy tűnik, hogy ezt a folyamatot meg lehetett állítani. Ahhoz, hogy az idén jelentkező kedvező for­dulatot tartóssá lehessen tenni, még sok a fel­adat. Ma még ugyanis csak nagyon kevés he­lyen tapasztalható ezeknek a költségeknek az átgondolt tervezése. Sok vállalat még azt a nyil­vántartási rendszert sem fejlesztette ki, amely­nek alapján egy átgondoltabb, tervszerűbb költ­séggazdálkodást lehetne végezni. Emellett az ál­talános költségek csökkentése nagyon kevés he­lyen épült be a vállalati ösztönzési rendszerbe. Ezek a költségek úgynevezett feles költségek, közvetlenül a nyereséget csökkentik, tehát a vállalatok megosztoznak a költségvetéssel, és ezeket az adott gazdasági év eredménye terhére lehet elszámolni. Ezért különösen időszerű róluk most, a költségvetés előterjesztésénél beszélni, h°gy jövőre e téren is hasznos változásokat tud­junk elérni. Tisztelt Országgyűlés! Az 1973. évi eredmé­nyeket látva, ismerve, nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy munkásosztályunk, terme­lőszövetkezeti parasztságunk, de a gazdaságirá­nyítás legkülönbözőbb lépcsőfokain levő vezetők és dolgozók is becsületesen és odaadással mun­kálkodnak közös ügyünk sikerre vitelén. Állami és gazdasági életünkre általában az a jellemző, hogy a gazdálkodó egységek és az állampolgárok nagy többsége a törvényes keretek, a szabályo­zók és rendeletek által megszabott határok kö­zött keresik a maguk és az állam érdekeinek ér­vényesítését. Vizsgálati tapasztalataink és a dolgozóktól érkező jelzések azonban felhívják a figyelmet arra is, hogy vannak, akik a dolgok megfelelő mederben való haladása láttán, olykor hajlan­dók egy kicsit „elengedni" magukat. Egyik-má­sik helyen tanyát ver a nagyvonalúság. Akadnak vezetők, akik úgy érzik, hogy rájuk más törvé­nyek vonatkoznak, hogy egyesek nem mindig tudnak különbséget tenni az enyém és a miénk között, nemegyszer eltűrik, vagy szándékosan megteremtik maguk körül a rendetlenséget, a szétzilált számadásokat stb. Ilyen környezetben a fillérnek nincs becsülete, a fillérekből nem lesz forint. A takarékosság ritka vendég. Nemegy­szer otthonossá lesznek a cimboraság, az elvte­len személyes kapcsolatok, a kispolgári önzés és a harácsolás. Ezek a jelenségek megjelenési formájukat tekintve nagyon eltérőek. Nemegyszer magasabb érdekekbe burkolva jelentkeznek, mögöttük azonban többnyire megtalálható az egyén, vagy valamely kisebb csoportosulás félreérthetetlen önös érdeke. Indítóokok nemegyszer a személyi presztízs, a hivatali büszkeség, rátartiság, a ha­talom megjelenítése, vagy a mértéket nem isme­rő reprezentálás. A költséggazdálkodás és a rek­lámtevékenység vizsgálata során egyes vállalati vezetők ezt meg is indokolták. Véleményük sze­rint reprezentáció és ajándékozás jelenlegi mód­ja és mértéke szükséges, helyénvaló, az ered­ményes gazdálkodás és a vezetői tekintély egyik fontos tényezője. Szerintünk viszont ezek a tevékenységek jelenlegi helyzetünkben eltúlzottak, mert pél­dául a jelenlegi népgazdasági szinten a reklám­ra fordított mintegy 2 milliárd forintból 300 mil­lió forintot fordítottunk az elmúlt évben a szük­ségességét nagyon is vitathatóan ajándékozá­sokra. A pazarlás okait keresve gyakran talál­kozunk olyan magyarázkodással, hogy kicsire nem kell néznünk, nem lehet minden részlet­kérdéssel törődni. De a kicsi dolgok között olya­nok is vannak, mint például a folyékony üzem­anyag, amelyből csak a közületi gépjárművek mintegy hárommilliárd forintnyit fogyasztanak. Legalábbis ennyit mutatnak ki azok az elszá-, molások, amelyekben sok helyen, enyhén szól­va, számos hiányosságot kellett megállapíta­nunk. Többek között azt, hogy a fogyasztási normákat nem tartják be, a rendelettől eltérő módon állapítják meg, az üzemanyag jegyeket a kiadás időpontjában felhasználásként számol­ják el már előre, és a vizsgált vállalatok többsé­ge még meg sem kísérelte eddig a tényleges fo­gyasztás ellenőrzését néhanapján. Gazdasági életünkben előforduló ilyen és ehhez hasonló esetek közvetlen összefüggésbe hozhatók a számviteli és bizonylati rend meg­sértésével. A már mutatkozó fejlődés ellenére számos helyen ma sem található elfogadható bi­zonylati album, a számvitel szervezettsége ala­csony színvonalú, az elszámolási rend kialaku­latlan vagy szabályozatlan. Az állami és állampolgári fegyelemről szól­va nem lehet említés nélkül hagyni az ellenőr­zés jelenlegi helyzetét és színvonalát sem. A gazdálkodás felügyeleti ellenőrzéséről és a vál­lalatok belső ellenőrzéséről a kormány éppen ez évben hozott határozatot, az ellenőrzés erő­sítésére, hatékonyságának növelésére. Ebben ne­künk is, a népi ellenőrzésnek is megvan a ma­ga nem kis feladata. Megítélésünk szerint az el­lenőrzés, mint a vezetés része és eszköze, csak segítség lehet a gazdasági munka fejlesztésére és nemegyszer a visszaélések, a fegyelmezetlen­ségek elleni harcban. A megoldást az állami és állampolgári fe­gyelem további javítása, a vezetés következe­tes, határozott magatartása és a számonkérés jelentheti. Kérem, ne vegyék rossz néven, ha most itt elsősorban a tennivalókról, munkánkban még

Next

/
Thumbnails
Contents