Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-22

1611 Az Országgyűlés 22. ülése, 1973. október 4-én, csütörtökön 1612 azokat a rendelkezéseit, amelyek a Minisztertanács tagjai, illetőleg az államtitkárok politikai felelősségén túlmenő egyéb felelősségét az állampolgári jogegyenlőség alapján nem különleges módon, nem is külön szervek útján, hanem a hatályos törvények, a minden állampolgárra érvényes jogszabályok alapján szabályozzák. Végső soron azt kell megállapítanunk, a törvényjavaslatok alkotmányunk rendelkezésének megfelelően teljesen eleget tesznek annak, hogy egyrészt külön törvényben szabályozza a Minisztertanács tagjai és az államtitkárok jogállását, felelősségét, valamint az államszervezetben betöltött helyüknek megfelelően tisztázza az államtitkári intézmény helyét és jogállását, másrészt felsorolja a Magyar Népköztársaság minisztériumait is. Az Országgyűlés pedig legfontosabb funkcióját teljesítheti, amikor e törvényjavaslatokat törvényerőre emeli, ezzel is továbbfejlesztve törvényhozói tevékenységét. Jólesően nyugtázhatjuk, hogy az utóbbi időben tovább fejlődött e tevékenység. Növekedett a törvények száma is. Továbbra is arra kell törekednünk, hogy maga a törvényhozó funkció a jövőben szélesedjék, hiszen amikor a soksok jogszabályról hallunk panaszkodni az országban, akkor ez egyáltalán nem a magasabbrendű jogszabályokra, hanem a különböző, sokszor egymásnak is ellentmondó, alacsonyabb szintű utasításokra, úgynevezett állásfoglalásokra vonatkozik. Különben a törvényalkotás körének bővülési tendenciáját fejezi ki alkotmányunk azon új rendelkezése is, hogy a Magyar Népköztársaságban az állampolgárok alapvető jogaira és kötelességeire vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani. Ezt a rendelkezést az alkotmány több olyan szabálya realizálja, amely egyes fontos kérdésekben kifejezetten is előírja, hogy a szabályozás törvényben történjék. Ezek sorában tettünk eleget például az ügyészi szervezettel, a bírói szervezettel kapcsolatos törvények megalkotásával, de ezt tesszük mindkét törvényjavaslat elfogadása esetén is. Biztos vagyok abban, hogy az alkotmány végrehajtását elősegítő törvényjavaslatok elfogadásával tovább növeljük egész népünkben a szocialista alkotmányosság és törvényesség értékébe vetett, tényeken nyugvó, elvi meggyőződést, ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a beterjesztett törvényjavaslatokat, figyelembe véve bizottságunk módosító javaslatát is, vitassa meg és emelje törvényerőre. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a két törvényjavaslathoz négy képviselőtársunk jelentkezett szólásra. Elsőként Sarlós István képviselőtársunkat hallgassák meg. SARLÓS ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Amikor az Országgyűlés ülésszakaira készülvén a tervezett törvényjavaslatokat kézhez veszem. akkor a politikai érdeklődés mellett három kérdés szokott bennem újra 'megismétlődni. Az egyik arról, hogy vajon az új törvény megszüntet-e valamit, amit megszoktunk, és ami gyakorlatunkká vált, a másik, hogy hoz-e olyan intézkedést és helyzetet, ami új a számunkra, és aminek alapján el kell kezdeni egy új magatartást vagy új munkafolyamatot^ a harmadik kérdés pedig, hogy szükségszerű-e az adott törvény megtárgyalása és elfogadása. A mostani törvény tárgyalásánál az első két kérdésre, nevezetesen arra, hogy megszűnik-e valami, amit eddig megszoktunk, vagy kezdődik-e valami új, amit eddig nem ismertünk, egyértelműen nemmel kell válaszolnunk, ugyanakkor, mint ahogy a miniszteri expozéból is kiderült, a törvény a 49-es alkotmány előírásainak megfelelően, kötelezően foglalkozik ezzel a témával és szükségszerűen rögzíti azokat az eljárásmódokat és magatartásmódokat, amelyekhez nem egyszerűen jogi megfontolás alapján, hanem az 1949 óta kialakult kormányzati módszer alapján jutottunk el. A törvénynek általában nem az a fő feladata, hogy újat hozzon, hanem, hogy olyan szabályokat mondjon ki, olyan kereteket szabjon meg, amelyek nemcsak a közvetlen részvevők számára, hanem a közönség számára, a lakosság számára is érthetők és elfogadhatók. A jog csak kifejezője a politikának, ezért a paragrafusokban, a jogi intézkedésekben a politika érvényesülését kell keresnünk. Ha a jelen rendeletet alaposan végignézzük, akkor megint Korom elvtárs expozéjára utalva, arra szeretnék emlékeztetni, hogy a mi politikánk egyik alapvető ismérve az, hogy a vezetés kollektív jellegű. A vezetés kollektív jellege nemcsak abban a vonatkozásban van, hogy meghallgatjuk a választott testületek részvevőit és képviselőit egy kérdésben, amikor dönteni kívánunk, hanem abban is, hogy miközben lehetősége nyílik a részvevőknek arra, hogy nézeteiket kifejtsék, tudniuk kell, hogy nem ér és nem érhet véget a felelősségük azzal, hogy meghozták a határozatot, mert a munka mindig a határozathozatal után kezdődik. Ebből a szempontból a Minisztertanács kollektív vezetése azért fontos, mert aki ismeri a munkát — és ismeri minden magyar állampolgár a kéthetenkénti minisztertanácsi ülésekről kiadott nyilatkozatok és tájékoztatók alapján —, az tudja, hogy a Minisztertanács munkája nem egyszerűen a minisztériumok munkájából tevődik össze, mert olykor vagy egyre inkább intézkedései és állásfoglalásai tárcaközi jelleggel bírnak

: és az esetek jelentős részében nem is állnak közvetlen összefüggésben egyik vagy másik tárca munkájával. Ha pedig a kollektív vezetés jegyében ilyen kérdésekben vagy más kérdésekben okos, észszerű és jó határozatokat \kíván a Minisztertanács hozni, akkor szüksége van arra, hogy a miniszter ne csak a saját tárcájának a képviselője legyen, hanem olyan politikus, olyan államférfi legyen, aki az ország ügyei iránt általában érdeklődik és ahhoz megfelelő meggyőződéssel, politikai alapállással tud hozzászólni. Felvetődik ezzel kapcsolatban az a kérdés is, hogy kettős lelkülete van-e a miniszternek vagy sem. Meggyőződésem, hogy nincs és nem volt soha kettős lelkülete, mindig egyfajtajú lelkülete volt; hogy becsülettel és tisztességgel