Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-21

1583 Az Országgyűlés 21. ülése, 1973. június 15-én, pénteken 1584 a korábbi időszakok beruházási fellendüléseinek visszafogása érvényesül, másrészt még nem eléggé érvényesül azoknak az intézkedéseknek a hatása, amelyeket a szarvasmarha-tenyésztés fellendítésére, az intenzív kultúrák termelésének fellendítésére tettünk, és azt hiszem, hogy ennek az esztendőnek a második fele, és különösen a következő esztendő ilyen szempontból ezeket a gondokat egy kicsit oszlatni fogja. A népgazdaság egész területén — így a mezőgazdaságban is — ezt a kérdést — mármint a beruházási ütem és lehetőség kérdését — összefüggésében szoktuk és kell áttekintenünk, és ebbe az összefüggésrendszerbe a mezőgazdaság érdekei is beletartoznak, és a következő időszakban, különösen a következő évi terv összeállításánál érvényesülni fog majd nyilvánvalóan az a szándékunk, hogy az 1972-es tapasztalatok alapján is, az üzemek fejlődése, igénye alapján is, a beruházási oldalról is egy kicsit „kiengedjük" — hogy ezt a rossz szót használjam — és lendítsük, segítsük a fejlődést. Amikor erről a kérdésről nagyon sokan és hosszan beszéltek, ugyanakkor én is szükségesnek tartom kiemelni azt; azt hiszem, hogy most talán nem is az a legfontosabb, hogy mennyi új, nagy, komplex telepet kezdünk, hanem az a legfontosabb — legalábbis a pénzügyi számok ezt mutatják számunkra —, hogy a meglevőket, az üzembe helyezetteket teljes mértékben kihasználjuk. Ezeknek az üzemeknek jelentős része ma még nem hozza azt az eredményt, amelyet vártunk tőlük, sőt igazándiból veszteséges is jelentős részük. Ennek nem az az oka, hogy ezeket rosszul építettük meg, hanem az, hogy még nincsenek teljesen kihasználva, nincsenek teljesen benépesítve. Néhány olyan kiegészítő beruházás is szükséges hozzá, amely teljessé teheti ezeknek a komplex üzemeknek az egész vertikumát és meghozhatja végül is a jövedelmet. Ezt kell segíteni — úgy gondolom — a mezőgazdasági vezetésnek is minden területen, és bizony a pénzügyi szerveknek is, beleértve a hitelt és a bankot is, hogy minél előbb jó eredményeket tudjanak felmutatni ezek a szövetkezetek is, amelyek igen nagy vállalkozásba fogtak. Ha ehhez még hozzátesszük azt az intelmet, amelyet Szabó elvtárs a felkészültségről, a szervezettségről és a szakemberekről mondott, akkor biztosra vehetjük, hogy az a több mint 200 sertéstelep, amely másfél millió állat tenyésztésére alkalmas, és az a 300 tehenészeti telep, ahol százezer-százhúszezer férőhelyet tudunk majd benépesíteni, akkor igazán meg is fogja hozni az eredményét! A mezőgazdasági kérdések között itt, az országgyűlési ülésszakon is, és a mezőgazdasági üzemek közvéleményében megfigyelhető az, hogy milyen élesen és határozottan merül fel a gyenge termőhelyi adottságú üzemek kérdése, sorsa. Azt hiszem, ez is abból a természetes fejlődési folyamatból adódik, ahova a mezőgazdaságunk eljutott, és amely azt a küszöböt jelenti most ebből a szempontból, hogy ezt a kérdést, mármint a gyenge termőhelyi üzemek kérdését is napirendre tűzzük. Igazuk van a felszólaló elvtársaknak abban, hogy itt a továbbiakban nem a máról holnapra élés, az egyik évről a másikra élés dotációs, támogatási rendszerét kell továbbfejleszteni, éleszteni és fenntartani, hanem olyan gazdasági akciókat véghezvinni — ezekkel az üzemekkel együtt — ahol a gazdasági szerkezetet tudjuk az adottságoknak megfelelően átalakítani, olyan gazdasági szerkezetet létrehozni, amely figyelembe veszi, hogy ezen a területen csak nagyon nagy ráfordításokkal, kevéssé hatékonyan lehet széles vetésforgóval dolgozni, és ahol a gépesítésnek és a műtrágya-felhasználásnak is vannak optimumai. Ezért itt a gazdasági szerkezetet inkább az ipari feldolgozás, az egyszerűsítés irányába kell vinni, hogy ezeknél a szövetkezeteknél is perspektíva és fejlődés alakulhasson ki. Rövid távon ezt az ügyet nehezen fogjuk tudni megoldani; mindenesetre a támogatási rendszert olyan irányban fejlesztjük tovább, hogy elsősorban a gazdasági szerkezetet átalakító beruházási támogatás kerüljön előtérbe a jövedelemkiegészítő beruházások helyett. Nagyon fontos kulcskérdés a zárt termelési rendszer elterjesztése a mezőgazdaságban. Nagyon szép eredményeket értünk el, értek el az üzemek itt. Én itt inkább most mégis arra intenék, és azt a megítélést szeretném aláhúzni: nagyon kell vigyáznunk arra, hogy ott és olyan mértékben haladjunk előre a zárt termelési rendszerekkel, ahol a feltételek adva vannak, hogy az üzemek ezt ne a gépszerzés pótlólagos forrásainak tekintsék, hanem úgy alkalmazzák ezt a termelési rendszert, hogy hozza is meg az eredményeket szervezettségben, termelésben és jövedelemben egyaránt. Nagyon magasra kell tehát tenni a mércét, és csak ott és olyan mértékben szabad ezt terjeszteni, ahol az eredmények ilyen szinten maradnak, és nem esnek vissza. Sok tanulság hangzott el az állategészségüggyel kapcsolatban. Ezekre nem szeretnék visszatérni. A kormány foglalkozni fog, eddig is foglalkozott egy jelentés kapcsán a kérdéssel, és a jövőben még foglalkozunk az üggyel. Tisztában kell lennünk azzal — az üzemeknek is és a kormányzati szerveknek is — hogy egy olyan magas állatállomány és egy olyan fejlesztési politika, amit ezen a területen folytatunk, nagyon nagy mértékben megnöveli a felelősségünket ezért az állatállományért. Itt nagyon nagy az „egészségügyi kockázat", de nem olyan nagy, hogy ezt ne tudnánk vállalni, és azért az állategészségügyünknek az eddigi tradíciói, szakembereinek képzettségi színvonala és az üzemeink szervezettsége jó feltételéket jelentenek ahhoz, hogy megbirkózzunk azokkal a veszélyekkel, amelyek ezen a területen várnak ránk. Ehhez persze az állategészségügy fejlesztése kell az üzemekben is és az üzemen kívüli állategészségügyi szolgálatban is. A mezőgazdasági vállalkozásokkal kapcsolatban kaptunk itt intő szavakat, némi kritikát is. Azt hiszem, igaz az, hogy a vállalkozási formák a mezőgazdaságban nem annyira terjedtek el az elmúlt esztendőben, mint ahogy azt egészségesnek lehetne tekinteni. Szeretném azonban elmondani azt a véleményemet, véleményünket