Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-3
183 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 184 múlt három évre, általában a mi beszédeinkből néhány fogalom kezd eltűnni, például önköltségcsökkentés, például vállalati vezetők egyszemélyi felelőssége, például normarendezés, és még egynéhány dolog. És ez hiba, és hiányosság, hogy ezek eltűnnek a szóhasználatunkból, mert ezek helyes elvek és helyes követelményeket takarnak. Az egyszemélyi felelős vezetés a demokratizmust nem zárja ki. Mi azért feledkezünk meg arról, hogy az egyszemélyi felelős vezetést kihangsúlyozzuk, mert a másik oldalt tettük előtérbe, amelyik addig megelőző esztendőkben nagyon háttérbe került, már mint a demokratizmus az üzemi életben. A korszerű munkaszervezésnél nemcsak a számítógépek alkalmazására gondolunk, hanem arra, hogy megkövetelik minden vállalatnál a szilárd munkafegyelmet, ésszerű bérezést alakítanak ki, jobb munkakörülményeket teremtenek, a dolgozó emberekről sokoldalúan gondoskodnak. Az ésszerű munkaerőgazdálkodás, mely figyelembe veszi a reális helyzetet, szintén ide tartozik. Érdekes dolog, most már harmadik éve tapasztaljuk, Németh elvtárs említette is, hogy a budapesti ipar egészében nincs létszámnövekedés, inkább létszámcsökkenés van. Ez azonban a budapesti ipari üzemek vezetőit egyáltalán nem gátolja abban, hogy évről évre betervezzék a létszámnövekedést. Az általuk betervezett növekedés ugyan nem valósult meg, sőt kevesebb, de arról az alapról terveznek tovább. A végén már, ha még három évig csinálják, kisül, hogy 40 százalék hiányzik a munkaerőből, de tervüket teljesítik. Azt hiszem, hogy erre érdemes élesebben felhívni a figyelmet, mert a további esztendőkben nem lehet arra számítani országosan és kismértékben, hogy az iparban nő a foglalkoztatottság, Budapesten pedig azt hiszem egyáltalán nem szabad azzal számolni, hogy a foglalkoztatottság nőni fog az iparban. Többen foglalkoztak ezzel a kérdéskomplexummal, ezek között a munkaerő-vándorlás kérdésével. Bár visszagondolva az elmúlt ülésszakokra, sokkal kevesebben foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mint ezt megelőzően. Én azt hiszem, hogy nemcsak azért, mert belefáradtak abba, hogy mondogassák, hanem azért is, mert — ezt ugyan nem mondta senki, ezt én mondom —, hogy valamit azért javult tavalyhoz mostanra ez a helyzet. A számok azt mutatják, öthónapos adatom nincsen, a háromhónapos adatok azt mutatják, hogy javult valamit a helyzet a munkaerő-vándorlást illetően. Említettem a programbeszédemben, erre is értettem, hogy még sokkal kevésbé okos kormányzati intézkedések, vagy vállalati intézkedések következtében, hanem egyszerűen azért, mert már nincs ki áramoljon ide-oda. Kollár elvtárs Csepelről, Korponai elvtárs, Méhes elvtárs, most legutóbb Kovács elvtárs foglalkoztak a munkaerő-gazdálkodás kérdésével. Egy kicsit az az érzésem, hogy átvették a kormány vagy a Fock Jenő munkamódszerét, az örömöt megtartogatják maguknak, a hibákról élesebben beszélnek. A kormányzati munkában azt hiszem jó ez, hogy a hiányosságokról többet beszélünk, hiszen azokat kijavítva tudunk gyor- I sabban tovább menni. De visszagondolva most Kollár elvtárs érzelmektől fűtött, vagy túlfűtött felszólalására, arra gondolok, hogy az újságokban olvastam, szóban hallottam arról a tanácskozásról, amit említett és ott rengeteg pozitívumról volt szó. Okos intézkedések egész soráról, amit Csepelen a Vasműben tettek, éppen fejembe vettem, hogy olyan maszek alapon elkérem a tárgyalási jegyzőkönyvet, azt tanulmányozni fogom, hogy a kormányzati munkában hasznosítsam. Ezt a részét a tanácskozásnak Kollár elvtárs néhány mondattal elintézte, és utána arról beszélt, amit itt kiemelt, mint hiányosságot. Azt hiszem, hogy a kormányzati munkához kicsit szükség van arra, hogy a képviselő elvtársak, örömben is részesítsék a kormányt, ha valami jót tudnak mondani a saját területükről, pláne ha az valami összefüggésben van a kormányzati tevékenységgel. Azt is mondják meg, mert jó, ha az ember kicsit szilárdabb talajt érez a lába alatt. Nemcsak a bajt osztják meg vele, nemcsak a bajt hozzák a kormány asztalára, hanem néha nem a dicsekvés színezetével, hanem a jogos büszkeséggel az eredményekről is beszámolnak. Körülbelül ugyanolyan hangsúllyal, mint ahogyan szóvá teszik a hiányosságokat is. Nagyon indokolt az, amit Gácsi elvtárs említett felszólalásában, hogy a tudomány nyújtson az eddiginél nagyobb segítséget a vállalati munkaszervezéshez. Azt hiszem, közgazdászaink egy kicsit önmagukkal, az elméleti kérdések tisztázásával, a reform gyakorlati kidolgozásával voltak elfoglalva, azután a támadásokkal szembeni jogos önvédelemmel, és nagyon kevés segítséget nyújtottak a közgazdasági irodalmon keresztül a vállalati munkaszervezéshez. Ügy gondolom tehát, ez az igény teljes mértékben jogosult. Az új helyzetek és körülmények közepette a gyorsabb, rugalmasabb reagálás a vállalatoknál éppen úgy szükséges, mint a kormány szintjén. Ez azonban nem jelenthet sem a vállalatoknál, sem a kormánynál elhamarkodott, elkapkodott intézkedéseket, mert a késlekedés ugyan káros, há már világosan látjuk, mit kell tenni, de még ennél is károsabb, ha olyan lépéseket teszünk elhamarkodottan, amelyek után vissza kell lépnünk az előrehaladás útjáról. A kormány fontos feladatának tartja, hogy gondos, körültekintő előkészítés után időben hozzon megfelelő intézkedéseket. Tóth elvtárs felszólalásában elmondott egy olyan példát, amit nagyon meg kell szívlelnünk a budapesti közlekedéssel kapcsolatban. Ott egyébként — megint csak visszagondolva — a kormánybeszámolónak volt egy hiányossága. Megállapítottam azt, hogy az autóbusz-közlekedésben, különösen a fővárosban, nem tudunk lépést tartani a követelményekkel, de a következő mondat már hiányzott. Mert. erre nem az a válasz, hogy a Metró építését viszont gyorsítjuk. Itt a választ az adja meg, ha a szakszervezetek által kezdeményezett és kidolgozott javaslatokat — amelyekben a GB határozott — úgy hajtjuk végre, hogy tudomásul vesszük a kormányzati munkában, hogy a vezetésnek szerves része a hozott határozatok ellenőrzése. Ha már egyszer okos határozatot hoztunk, akkor gondoskodjunk arról, hogy azt végre is hajtsák minden szinten.