Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

179 Az Országgyűlés %. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 180 ból is lefolytatni, hogy esetleg egyik városban a teljes öt évre tervezett lakásokat 1972-ben vagy 1973-ban, más településen pedig 1974—1975-ben építenék meg. Nem vitatom a házgyári lakások árát, az árképzés helyességét, de a mai árak mellett nincs meg a tervezett lakások megépítésének pénzügyi fedezete. Nincs ez meg akkor, amikor a házgyári lakás alapterülete, felszereltsége azt mondhatom azonos a harmadik ötéves terv színvonalával, az épületek szintje pedig a kormányhatározatnak -felel meg. Szépvölgyi elvtárs volt szíves tegnap fővárosi viszonylatban árat említeni. Nálunk a tervezett 345 000 forint helyett 385 000 forintba kerül egy lakás. Ezt az árkülönbséget a tanács ma még saját erőforrásaiból nem képes fedezni, pótolni. Az az intézkedés pedig, hogy a lakásépítési hozzájárulásból és tanácsi értékesítésből származó többletbevételek a tanácsnál maradnak, a feszültséget csak némileg enyhíti, de még nem oldja meg. Az érintett gondok mellett is bizakodással tekinthetünk a negyedik Ötéves terv feladatainak megvalósítása elé. Ezt a bizakodásunkat megalapozzák mind az előző ötéves terv tapasztalatai, mind a negyedik ötéves tervben eltelt néhány hónap eredményei. Nagy figyelmet, gondos szervezőmunkát igényel minden területen a tervek végrehajtása. Ebben városunk, megyénk lakossága, csakúgy mint az ország egész lakossága támogatja pártunkat, kormányunkat. A kormányprogramot elfogadom. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a kormány programja feletti vitában 26 képviselőtársunk fejtette ki véleményét. Hozzászólásra több jelentkező nincs. A vitát bezárom. A felszólalásokra Fock Jenő elvtárs, a Minisztertanács elnöke kíván válaszolni. FOCK JENŐ: Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársak! A parlamenti vita része és folytatása annak az össznépi beszélgetésnek, amely pártunk X. kongresszusa, a választások és a szakszervezeti választások előkészületei és lefolyása során az országban lezajlott. A felszólalások azt az egységet fejezték ki, amely a közös gondok megoldását célozza, s ez az egység legjobb érőforrásunk, örvendetes, mert az egyetértés a sikeres végrehajtás záloga. A szó szoros értelmében vitáról talán nem is beszélhetek. A felszólalásokat közös eszmecseréhez hasonlítanám, amely hozzásegít ahhoz, hogy munkánkat a jövőben valóban magasabb szinten végezhessük el. A felszólalásokból kicsendülő egyetértés jobb munkára ösztönöz bennünket. Azt hiszem, hogy a kormány és a kormány elnöke ezt boldogan és örömmel konstatálhatja, és nagyon meg lehetne vele elégedve. Lehet, hogy nem mindenkit hat át ugyanaz az érzés, de engedjék meg, hogy kimondjam, nemcsak öröm, megelégedettség és hála a felszólalók iránt az, ami most bennem forr, hanem az, ha ilyen nagy az egyetértés, az legalább ilyen mértékben növeli a kormány felelősségét. Hát, ha nem lenne egyetértés, ha vitatkoznánk, akkor nyugodtan mondhatnám, ellenezték, nem segítettek, vitatták, persze, hogy nem sikerülhetett. De ha nagy az egyetértés, a kormánynak ilyen mentsége, ilyen menlevele nincs, noha ilyen menlevél birtokában könnyebb lenne kormányozni. Nem tart a kormány ilyen menlevélre igényt, a kormány szívesen vállalja a felelősséget és reméli, hogy a felelősség súlya alatt jól fog tudni dolgozni. • Korábban az Országgyűlésben a felszólalások jó része a kormányprogram bemutatásakor is és különösen költségvetési tárgyaláskor igénybejelentéssel párosult. Ez most nem jellemezte a hozzászólásokat, és ahol előfordult ilyen, azzal a kormányprogram szellemében ugyancsak egyet lehet érteni, hiszen azokat a törekvéseinket sürgették valóra váltani, amelyek a kormányprogramban is szerepelnek. Űjólag szeretném kihangsúlyozni, hogy a kormányprogram hosszabb időre szól, jó néhány kérdésben túlmegy a negyedik ötéves terv keretén is, jó néhány kérdésben a negyedik ötéves terv, vagy másképp fogalmazva, a parlament következő négyéves ciklusában csak az alapokat tudjuk lerakni, és a következő időszakban fognak egyes nagyobb programjaink kibontakozni. Érezhető volt a felszólalásokból a végrehajtást siettető bizonyos türelmetlenség is, és ez a türelmetlenség, különösen, hogy ha hibákról, hiányosságokról volt szó, népünk jogos türelmetlenségéből táplálkozik. A kormány nevében mégis úgy vélem, jogos türelmet is kérnünk, hogy a még meglevő gondokat erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten sorra-rendre megoldhassuk. Tulajdonképpen, ha vitára gondolok, arra a megállapításra jutok, hogy nem vitatták el a kormányprogram egyetlen jelentős részét sem, és ha az órára nézek, akkor válaszomat be is fejezhetném azzal, hogy a már kialakult szokásoknak megfelelően az itt elhangzott javaslatokat, észrevételeket a kormány legközelebbi ülésén megtárgyaljuk és ugyancsak szokásainknak megfelelően a kormány hozott intézkedéseiről az Országgyűlés elnökét és a felszólaló javaslattevő képviselő elvtársakat írásban tájékoztatjuk. A vita mélysége és sokoldalúsága mégis, úgy érzem, arra kötelez, hogy ennek ellenére néhány kérdéssel foglalkozzam. Az egyik ilyen kérdés, amelyről a kormányprogramban részletesen igyekeztem szólni, a vezetés kérdése. Erről a kérdésről több elvtársam szólt, Gácsi elvtárs, Molnár elvtárs és mások, kisebb mértékben többen is érintették. Az új feladatokhoz az elméleti és gyakorlati ismeretek gyarapításával felnőnek a vezetők. Hároméves tapasztalatunk ezt bizonyítja. A gyorsan változó élet viszont megköveteli, hogy szinte naponta megújuljanak, szüntelenül tovább lépjenek gazdasági, kulturális és más területen dolgozó vezetőink, lépést tartva azzal, amit az élet tőlük megkövetel. A korszerű technika, technológia megköveteli a politikailag szilárd, újszerű, modern, tudományos vezetést. Ritkán hangzik el, szeretném most egész egyértelműen mondani, hogy a vezetés tudomány, amelyet folyamatosan oktatni kell. Nem elég a gyakorlat, a prakticizmus, elvi megalapozottság szükséges hozzá. A vezetőképzés intéz-