Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

163 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 164 ágazat az árutermelés fokozásában mutat. Sem a tejtermelés árukibocsátása, sem az állatlétszám növelése nem fejlődött tulajdonképpen az elmúlt években. Ennek az ágazatnak az egész ösztönzőrendszere így nem tartható tovább, gyökeres rendezést kíván és nagyon sürgős rendezést, mert egy-egy jó intézkedés a szarvasmarha-tenyésztésben csak három-négy esztendő múlva érezteti hatását az árutermelés fokozásában. A másik dolog, amiről szólni szeretnék, az integrációs kapcsolatokra, a vertikális kapcsolatokra való törekvést jellemzi. A mezőgazdaságban egy kicsit hamarabb rátértünk a közös vállalkozásokra, az együttműködésekre, mert a mezőgazdasági üzemek anyagi erejének koncentrálása sokkal szükségesebbnek látszott. így számtalan közös vállalkozás, közös tevékenység alakult ki, aminek gyümölcsét máris élvezhetjük. A mi esetünkben egyik legjelentősebb a csehszlovák elvtársakkal folyó kooperáció sertéstelepek építésére, gyártására, forgalmazására. Nem is erről kívánok itt beszélni, hanem arról a gátló körülményről, amely a különböző szabványok, rendeletek és előírások vonatkozásában akadályozza a kibontakozást és az együttműködést. Úgyszólván nincs egy közös szabvány, nincs egy olyan előírás, amely egyeznék a szomszéd szocialista államéval, a telepek építése, a technológiai berendezések, az állategészségügy, a takarmánygyártás terén egyaránt. Ha valamilyen berendezést, vagy gépet behozunk, a legtöbb esetben magyar szabványokkal találja magát szemben. Egyetlen példát említek. Harmadik éve dolgozunk egy nagy szovjet terményszállító berendezéssel, ideiglenes engedéllyel, hiszen végleges engedély nem adható a magyar szabvány előírásai miatt, mert néhány másodperccel rövidebb idő alatt írja elő az automata kapcsolóberendezések működését, mint a szovjet szabvány. Amikor megkérdezték tőlem a szovjet mérnökök, hogy tulajdonképpen miért nem jó ez nekünk, azt mondtam, hogy jó. Erre azt mondták: ha jó, akkor miért nem kapunk rá engedélyt? Mondtam nekik, hogy kis ország vagyunk, de igényes. (Derültség.) Ilyen dologról csak azért beszélek, mert mindez olyan huzavonával megy, annyi utánjárást kíván, hogy sokszor ilyen munkára több energiát fordítunk, mint az érdemi munkára. Egy-egy engedélyre, egy-egy saabványmódosításra nagyon hosszú idő szükséges. Ezt azért is mondtam el, mert úgy gondolom, hogy ehhez nem kell építőipari kapacitás, nem is kell valami nagy erő, csak azoknak az intézményeknek, tárcáknak és hivataloknak a gyors intézkedése szükséges, amelyeknek dolgozói fel kell ismerjék a fejlődést gátló ilyen szabványokat, akadályokat, és ezeket gyorsan, rugalmasan kell módosítani. Egy pár szót szeretnék szólni a mezőgazdasági üzemek, vállalatok tennivalóiról. Többest elmondták már itt, hogy a mezőgazdasági üzemek tartalékai kimerültek, az alapok megcsappantak. Az elmúlt kedvezőtlen esztendő, különösen az árvíz sújtotta vidékeken, súlyos károkat okozott. Ezek egy év alatt nem is hozhatók helyre. A kormány intézkedései e tekintetben nagyon jelentősek voltak, mert mi, akik a mezőgazdaságban dolgozunk, tudjuk, hogy nagyon sok olyan üzem volt az elmúlt esztendőben, amely nem is tudott volna megfelelő szinten termelni, ha nincsenek komoly, hathatós intézkedések. Nem is az árvíz sújtotta vidékekről beszélek én, hanem arról a nagy átlagról, ahol még hallatlanul sok a tennivaló. Az expozéból érezhető volt, hogy most már a hatékonyabb gazdálkodás megteremtése az üzemek vezetőinek a feladata. Nem várhatjuk kívülről, külső segítségtől boldogulásunkat. Ez annyival is inkább így van, mert meggyőződésem, hogy a hatékonyabb gazdálkodásra még igen jelentős tartalékok vannak a mezőgazdasági üzemekben. Az ösztönzők, mint mondtam, az átlagra születtek, és ha valaki most kezébe veszi az elmúlt néhány évben élenjáró mezőgazdasági üzemek listáját, és megnézi a térképen az adottságaikat, akkor meglepődve tapasztalja, hogy a legjobb üzemek 60—70 százaléka nem a legjobb természeti adottságok és a legjobb feltételek között gazdálkodik. Mi bizonyítaná jobban, hogy ezen a téren is van bőven tennivaló? Azt kell mondanunk, hogy emellett egy olyan esztendő után, amikor az alapok fejlesztési lehetőségei így állnak, még nagyobb mértékben szükséges, és a vezetésnek még nagyobb feladata a szervezett, fegyelmezett munka biztosítása. Ma a mezőgazdaság a technikai forradalom korszakát éli. Az expozéból és a hozzászólásokból is hallhattuk, hogy tulajdonképpen most készülünk az iparszerű termelés megvalósítására minden ágazatunkban. Erre nem fogunk egyszerre rátérni, nincs meg a lehetőség rá. Az anyagi gondok, az anyagi feltételek determinálják ennek ütemét. De mégis nagyon fontos felismerni ennek jelentőségét. Azért beszélek erről, mert elég sok kapcsolatom van olyan mezőgazdasági üzemekkel, amelyek beruháznak. Van egy közös vállalkozásunk, amely sertéstelepeket szállít — technológiát, épületeket — és mintegy 40 mezőgazdasági üzemnek szállítunk ilyen berendezést. Elmondanék egy példát, hogy hogyan ruháznak be egyik-másik helyen. Adva van egy állami gazdaság, kisebb üzem,, néhány ezer holdas, eléggé rossz adottságok között, s a vezetés elhatározza, hogy most már ők is erősek lesznek és nagyok, ezért egy ezer kocás sertéstelep építését irányozzák elő. Ezer koca — 100 millió forint. Ha még a forgóalapot is vesszük, akkor 130 millió forintos beruházásról van szó. A programot elkészítik, a banknak megfelelő módon állítják össze, alacsony a bekerülési költség, gyors a megtérülés, rövidlejáratúak a hitelek, stb. Azután jön egy tavalyi esztendő, amikor az átlagosnál rosszabb viszonyok keletkeznek, egy kicsit megrázza az üzemet az év és most ott áll egy nagyberuházás kellős közepén, fedezet hiányában. Jelenleg nincs elég pénz a beruházás befejezésére, de most már mondja, hogy traktorai elavultak, azokat ki kellene cserélni, sőt a más termékek szinten tartásához szükséges legelemibb beruházásokat sem tudja folytatni, mert a nagy célkitűzés ezt mind elvonja tőle és így áll beruházásával. Tulajdonképpen kapitalista vi-