Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

145 Az Országgyűlés %. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 146 megszállva. Közel-keleti utamon járva az irbidi és baquai nagy menekülttáborokat — magam láttam, hogy ez milyen nyomorúságot zúdított nemcsak a közel kétmillió menekültre, hanem általában az arab népekre. Nekünk, keresztyéneknek is egyértelműen és habozás nélkül kell elítélnünk a cionizmust, mint az imperializmus eszközét, de vele együtt az antiszemitizmust is, amely egy másik imperializmusnak, nevezetesen a fasiszta imperializmusnak volt az eszköze. Teljes erőnkkel támogatjuk kormányunk álláspontját, hogy Izrael vonja ki csapatait a megszállt arab területekről és Palesztina népe kapjon lehetőséget arra, hogy maga döntsön sorsa felől. Magától értetődő, hogy a menekültek sem élhetnek „örök menekültségben". Nekik is joguk van otthonaikhoz, csakúgy, mint Izraelnek ahhoz, hogy független nemzetként éljen a számára biztosított határok között. Az imperializmus az utóbbi időben egyre többet kezdi hangsúlyozni céljainak elérése érdekében az ún. „konvergencia" elméletet, mely szerint a két világrendszer lassan egymás felé hajlik, ami azt jelenti, hogy a szocializmus kapitalizálódni fog, a kapitalizmus pedig szocializálódni és végül is a két társadalmi rendszer egymásba olvad. Az „egymásba olvadás" után — ez elmélet szerint — lényegében kapitalista színek uralkodnak majd. Ez az elmélet teljesen megfeledkezik arról, hogy a két társadalmi rendszer között lényegbeli, tartalmi különbség van, amely el nem mosható, amely kibékíthetetlen. Mi nem fogadhatjuk el a „konvergencia"-elméletet. Mi a szocializmus mellett állunk egyértelműen és annak gazdagításáért és teljes felépítéséért fáradozunk. A Nyugaton levő keresztyén egyházak egy része a jelek szerint magáévá tette a „konvergencia"-elméletet, a mi magyarországi evangélikus egyházunk — és meggyőződésem szerint a többi magyarországi felekezet is — elutasítja ezt, mert benne az imperializmus fellazító politikájának eszközét látjuk. Az imperializmus eszközei között gondolok végül arra az elméletre, amely a szocializmus és a kapitalizmus ellentéte helyett ugyancsak taktikai okokból újabban sokat beszél „Észak—Dél" ellentétéről, tehát megkerülve az igazi problémát éhezőkre és jóllakottakra akarja osztani a világot. Bármennyire igaz, hogy az éhséget meg kell szüntetni a Földön, mi tudjuk, hogy nem segélyekkel és nem is gazdasági és műszaki szakértők küldésével kell megoldani az éhező népek ügyét, hanem a társadalmi igazságosság megvalósításával, ami mindig strukturális változások végrehajtását is jelenti. És akkor megint ott vagyunk a fő kérdésnél: szocializmus vagy kapitalizmus. A szocializmus fogja megoldani az éhező népek problémáit is, amely biztosítja felemelkedésüket és a kenyér igazságos elosztását is. Mint egyházi ember, sajnálattal állapítom meg, hogy a világ keresztyénsége nem mindenütt ismerte fel feladatait a mi időnkben a békéért és a társadalmi igazságosságért való harcban, és egyben az imperializmus elleni harcban. Gyakran történik meg a világ egyes helyein, hogy egyes egyházi körök eszközévé lesznek a visszahúzó és konzervatív erőknek. Pedig az egyházak, ha helyesen ismerik fel szolgálatukat, sokat tehetnek a népek békéjéért, a haladásért, a népek boldogulásáért. Segíthetik és segíteniük kell az összeurópai biztonsági konferencia létrejöttét is. A magyarországi evangélikus egyház — és általában az egyházak — nemcsak megtalálta helyét a szocialista Magyarországon, hanem felismerte szolgálatát is: hitelvei megtartása mellett, sőt azokból folyólag örömmel segíti népünket a szocializmus építésében, népünk boldogulásában. Egyházunkban nem adunk teret a viszszahúzó erőknek és valóban felszabadulva szolgálunk népünknek és népünk között. Különböző világkonferenciákon hallatjuk szavunkat a béke, a társadalmi igazságosság mellett és az imperializmus ellen. Ezt a szolgálatot segíti az a jó viszony, amely egyházunk és államunk között fennáll. A hivő emberek is örömmel vesznek részt a Hazafias Népfront munkájában, amely igen jó munkát végez és amely széles bázist ad kormányunk programjának megvalósítására, amelyen belül éppen a nemzeti egység jegyében együtt dolgozhatnak munkások, parasztok, értelmiségiek, hivők és nem hivők a közös nagy cél, a szocialista Magyarország felépítéséért. Ugyancsak szívesen veszünk részt a Magyar Béketanács igen eredményes szolgálatában. Saját tapasztalataim alapján mondom, hogy külföldön is igen jó neve van a Magyar Béketanácsnak és gyümölcsöző szolgálata másokat is segít és mozgósít. A Béke-világtanács budapesti közgyűlése alapvetően határozta meg a Béke-világtanács további igen szükséges munkáját. Tisztelt Országgyűlés! Mégegyszer megköszönöm miniszterelnök úr tájékoztatóját. Azt elfogadom és elfogadásra ajánlom. Egyben kérem, fogadja el rajtam keresztül Budapest 52. sz. választókörzetének, Rákoskeresztúrnak és dolgozó népének felajánlkozását arra, hogy szívvellélekkel fáradozunk e körzetben is egész népünk fejlődéséért és békéjéért. (Taps.) ELNÖK: Tollár József képviselőtársunknak adom meg a szót. TOLLÁR JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A kormány elnöke beszámolójában foglalkozott a népgazdasági terv végrehajtásából adódó tennivalókkal, rámutatott a meglevő hibákra, hiányosságokra és félreérthetetlenül határozta meg a végrehajtás érdekében követendő utat. A referátum egészével egyetértek. Felszólalásomban egy-két olyan kérdéssel kívánok foglalkozni, ami — úgy érzem — fékezi, lassítja, akadályozza a teljes kibontakozást. Az új szabályozók általában segítik a meghatározott célok elérését, tehát jó irányban hatnak. Egyes szabályozók módosításával, finomításával azonban gyorsítani és növelni lehetne a hatékonyságot. A közgazdasági szabályozók az esetek többségében nem kedveznek az átlagosnál dinamikusabban fejlődő vállalatoknak. Már ma látható az, hogy a szabályozó rendszer továbbfejlesztése