Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

143 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 144 kritikára is okot adó tevékenységi körökben máris egészséges tendenciák kerekednek felül. A szövetkezetek tevékenységének elsődleges mozgatója a kollektív érdek. Ez azonban nem járhat sem a szélesebb körű érdekek sérelmével, sem az egyes tagok vagy tagsági rétegek érdekeinek mellőzésével. A következő időszakban még lesz teendőnk ennek az elvnek a gyakorlati érvényesítésével, a meglevő jogtalanságok kiszűrésével. Fontos, hogy a csoporttal szemben támasztott társadalmi követelményeket jogszabályok fogalmazzák meg, és ezekben egyértelmű elvek érvényesüljenek. Tisztelt Országgyűlés ! Ügy ítélem meg, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek nagy igyekezettel és felelősségérzettel végzik munkájukat. A kormány programjának platformján mindenekelőtt saját erejükre és részben a társadalom segítésére támaszkodva megoldják problémáikat, képesek a változó viszonyokhoz való alkalmazkodásra. A kormány programja egybeesik alapvető érdekeikkel és mozgósítani fogja erőiket. A kormányprogramot elfogadom. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló dr. Káldy Zoltán képviselőtársunk. Dr. KÁLDY ZOLTÁN: Tisztelt Országgyűlés! Jó egy olyan ország állampolgárának lenni, amelynek kormánya és népe a szocializmust építi és amelynek nemzetközi tevékenységét az egyetemes emberi haladás szolgálata és a világ békéjének oltalmazása határozza meg. Sokszor gondoltam erre a hétköznapok munkája közben idehaza és azokon a külföldi egyházi és nem egyházi konferenciákon, melyeken evangélikus egyházam és a Magyar Béketanács megbízásából részt vettem. De erre gondoltam akkor is, amikor Fock Jenő miniszterelnök úr tegnapi beszámolóját hallgattam. Beszédében vissza-visszatértek ezek a fogalmak: „tartós béke", a „béke fenntartása", a „világbéke oltalmazása", a „világbéke pozícióinak erősítése", „fejlődő országok támogatása", „emberi haladás". Jó azt tudni, hogy kormányunk mindezt nemcsak deklarálja, hanem éli és cselekszi. Éli és cselekszi a szocialista táborral együtt, élén a Szovjetunióval. Az egyemetes emberi haladás és a béke pozícióinak erősítése azonban nem könnyű dolog, mert az imperializmus, amely — mint a miniszterelnök úr is mondotta — a népek legnagyobb ellensége, az utóbbi időben agresszívebb lett. Agresszívebb lett azért, mert a szocializmust építő népek és általában a haladás erői megsokszorozódtak és ennek következtében az imperializmus veszélyeztetve látja monopolkapitalista érdekeit. Mivel az imperializmus — akármilyen formában is jelenik meg; gazdasági, politikai vagy katonai nyomás formájában — mindig háborús veszélyt jelent, ezért a békéért való fáradozás szükségszerűen foglalja magába az imperializmus elleni harcot. Ez a kettő egymástól elválaszthatatlan. Amikor kormányunk és népünk az imperializmus ellen harcol, akkor egyben a békéért munkálkodik és megfordítva: amikor a békéért fáradozik, „egy lélegzetre" az imperializmus ellen is harcol. A békéért és az egyetemes emberi haladásért folyó erőfeszítéseink és az imperializmus elleni harcunk közben jól látjuk, hogy az imperializmus céljainak elérése érdekében, a helyzetekhez alkalmazkodva, stratégiája érdekében milyen különféle taktikai eszközöket alkalmaz. A taktikai és stratégiai eszközök között szerepel a helyi háborúk kirobbantása egyfelől abból a célból, hogy állandó feszültséget tartson fenn a világban, másfelől, hogy félelemben tartsa elsősorban az úgynevezett Harmadik Világ népeit és ezzel is alárendelje őket érdekeinek. Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Közel-Kelet és még sok más az utolsó negyedszázadban jelzi ezt az utat. Egyes megállapítások szerint a második világháború befejezése óta az imperializmus több mint félszáz helyi háborút, intervenciót, ellenforradalmat robbantott ki. Sok millióra tehető azoknak a száma, akik ezeknek a helyi háborúknak a tüzében pusztultak el. Máskor antihumanista ideológia alkalmazásával akarja az imperializmus céljait elérni: népeket, fajokat állít egymással szembe és játssza ki egymással szemben. Ennek egyik legszégyenletesebb példája a Közel-Kelet, ahol izraelieket állít szembe arabokkal és ezen belül arabokat arabokkal, hogy őket megosztva, egymással szemben gyűlöletet szítva próbálja őket függőségben tartani. Ide tartozik az indokínai háború is, ahol ázsiaiakat állít ázsiaiakkal szembe. Van arra is példa, hogy éppen nem antihumanista, hanem pontosan „humanista" ideológiát használ saját céljainak elérésére. A Harmadik Világ számos országába küldött ún. „fejlesztési segélyek", továbbá gazdasági és technikai szakértők kiküldése a legtöbb esetben azt a célt szolgálja, hogy a régi gyarmattartók uralmát prolongálja, a volt gyarmati népek függőségét fenntartsa és így végeredményben a kolohializmusnak új arcot és új ruhát adjon. Modern ruhát és modern arcot. A legtisztátalanabb eszközök közé tartozik az antikommunizmus zászlajának lobogtatása és propagandája. A vietnami háború nyikorgó gépezetét az antikommunizmus olajával próbálja továbbhajtani. Meg akarja gátolni, hogy Vietnam egész népe és velük együtt sok más nép egyértelműen a haladás, a szocializmus útjára lépjen. A vietnami és általában az indokínai háború kétségtelenül „keresztesháború" jegyében folyik. Külön is szégyene a világ keresztyénségének, hogy a magát keresztyénnek valló Amerika folytat irtóháborút többségében nem-keresztyén indokínai népek ellen. Ez a középkori keresztes háborúk visszahozatalát jelenti a modern XX. századba. Még más területen is kimutatható, hogy az imperializmus vallási motívumokat is felhasznál céljai elérésében. A Közel-Keleten Izrael kormánya vallási természetű politikai ideológia alkalmazásával támaszt igényt arab területekre és tartja azokat jogtalanul megszállva. A Biblia egyes szakaszainak hamis interpretálása táptalaja annak a cionizmusnak, amelynek jegyében fasiszta természetű faji megkülönböztetést végez Izrael kormánya és őt nem illető területet tart