Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-15

1185 Az Országgyűlés 15 ülése, 1972. december 13-án, szerdán 1186 ezután túl is leszek már a házunk táján — a mi kulturális termékeinket gyártó vállalatoknak a kérdését kell megemlítenem, azt hiszem jövedelmezőségüket sürgősen felül kell vizsgálni. Az ösztönzés rendszerét tulajdonképpen azt hiszeni alapjaiban meg kellene változtatni. Vállalat helyett intézménnyé, jövedelmezőség helyett rentábilissá kellene tenni. Engedjék meg, hogy egy személyes példával terheljem önöket. Pár évvel ezelőtt, talán négy éve, csináltam a salgótarjáni felszabadulási emlékművet, amelyik nagy szobor, bonyolult szobor, nagyon nehéz az öntése. Annak a kivitelezési költsége körülbelül 240 000 forint körül mozgott. Az idén csináltam a ceglédi Dózsámat, amelyik valamivel kisebb is, mint a salgótarjáni szobor, öntésének bonyolultsága meszszemenően nem annyira komplikált, mint az előbbié, mégis ez közel fél millióba került. Négy éven belül ilyen emelkedés úgy hiszem figyelmet érdemel. A kisplasztikái bronzöntés ma tulajdonképpen megoldatlan kérdés, ugyanakkor, amikor a társadalomban nemes érdeklődés, örömteli mozgás indult meg, majdnem, hogy hobby lett a iműtárgygyűjtés, kérdem én az Országgyűlést, ismer-e kisplasztikát gyűjtőket. Nem ismer, mert egy 30 cm-es szobornak a nyers Öntvénye 2—2,5 ezer forint körül mozog. Tehát a művész, ha még tiszteletdíjat is akar kapni, akkor szégyelli elkérni a 'magángyűjtőtől, és ha az nem olyan barátja, akinek ingyen is odaadja, akkor azt mondja, hogy nincs eladó szobra. Ezek a dolgok tulajdonképpen kétségessé teszik azt az ötévenként foggal-körömmel kivívott beruházási összeget is, amit a pénzügyminiszter elvtárs is ismer, ami így soknak hangzik, de valójában nem egy nagy összeg. Tulajdonképpen amíg pár évvel ezelőtt a kivitelezés ebből elvitt hat-nyolc milliót, ezt ma tízmillió körűire becsüljük, de van egy csomó olyan műfaj, például a goblein, amelyik mire a falra kerül, legalább 70 százalékot elvisz a kivitelezésre, és legfeljebb 30 százalék körül mozog a tiszteletdíja. Szorító dolgok ezek, mert ugyanakkor a társadalomban nagyon komoly igény van mindezek iránt. Ha belegondolok abba, hogy az egyes tanácsok milyen erőfeszítéseket tesznek akár műteremépítéssel,,akár gyűjtemények létrehozásával, akár művésztelepek szervezésével, akkor tulajdonképpen egy szót sem szólhatok. Ha a magyar művészettörténet egyszer lapra teszi, vagy kiértékeli, akkor itt olyan dolgokat fog találni, mint akár a hódmezővásárhelyi iskolát, akár az utóbbi években kialakult pécsi kulturális életet, vagy a Salgótarjánban vagy Debrecenben meginduló kulturális tevékenységet, mindegyik tulajdonképpen más színe a magyar szellemi életnek. Pécs egészen sajátos színt képvisel, Hódmezővásárhely másfajta tradíciókból nőtt ki, és nagyon'érdekes, amit most Salgótarján próbál, ő tulajdonképpen művekben gondolkodik, és művekből próbál egy szabadtéri múzeumot, vagy egy szoborparkot lérehozni, tehát nem az alkotóknak közvetlen jelenlétét forszírozza, hanem a művekét, mint időtlen tanúit is napjainknak. Sajnos egy csomó tanácsnál gombamódra elszaporodtak azok a iművésztelepek, amelyek végül is nincsenek megalapozva. Nem akarom azt mondani, hogy elirigyelték — rossz szó ez, sőt talán felismerték, hogy milyen jó dolog szellemi .mozgást hozni egy megyébe, vagy egy városba, azonban nagyon sokan koszttal és kvártéllyal próbálják ezt megoldani, úgy, hogy 6—8 hetes művésztelepet csinálnak, meghívják a művészeket, és azok ott hagynak egy-egy szobrot. Ezt lehet gesztusból, ingyen is adunk mi szobrot, adunk mi képet is, de tulajdonképpen ezt sokszor nem lehet csinálni, mert akkor mi marad nekem. A rossz szobrot nem akarom odaadni, mert azt szégyellem, hiszen a tanács azt be fogja tenni egy múzeumba. A jót meg sajnálom minden nyáron pár hétért elosztogatni. Ezt nem lehet. (Derültség.) Ebből mi következik? Nem mennek ezekre az utólag elszaporodott kis művésztelepekre azok a művészek, akiktől azért mégis jó volna, hogy ha lenne majd abban a kialakuló múzeumban műtárgyuk. A tanácsok óriási erőfeszítéseiről beszéltem egyik síkon. Még két dolgot kell azért, hogy mondjak. Mindnyájan, akik itt ülünk, felelősek vagyunk azért, ami — elnézést kérek azoktól, akik ezt már hallották — a magyar faluban történik. Nem valami anakronisztikus és utópisztikus kisablakos romantikáról beszélek. Természetesen tudom, az esslingeni redőny előnyét, természetesen én is örülök, hogy fürdőszobám van, én is örülök, hogy egy gombot megnyomok és világosság van. — Nagyon szép volt különben a fény hasonlata, amit itt az egyik elvtárs megemlített, nemcsak szép, megható is volt. Igen, a magyar falu fényre vágyik, most már jelképesen és absztraktul is. Valami végzetes dolog történt. Az a magyar falu, amelyik még harminc vagy negyven éve Európának építészeti színfoltja volt, ez a falu megszűnt. Nincs sehol. Tisza... nem tudom én mitől Baranyáig sátortető, nugát színű vakolat, aszerint, hogy kinek mennyi a forintja, vagy mennyi az ízlése. Valami félelmetes dolog történt. Nem hiszem, hogy itt ezen a fórumon arról kellene beszélnem, hogy egy nép nemzeti kincse csak aranyrudakban, beruházásokban fejezhető-e ki. Ez a szellemi kincse legalább olyan jelentős, mint amaz. Az utódok a későbbi generációk az utánunk jövők mit fognak mondani. Bizonyára nem mondják majd azt, „nagyon helyes, hogy apáink eltüntették azt a sok romantikus kunyhót, ha mi ilyen romantikus nép voltunk". Ez nem romantika volt, ez akkor egy egzakt, funkcionalista építészeti rend Volt. Funkciója volt. A funkciók alapvetően megváltoztak, és tulajdonképpen ezekkel a funkciókkal — ahogyan a társadalomnak még rítusaiban is nagyon sok gondja van, mert egy csomó rítust nem tud hogyan is csináljon ma. amit évszázadokon keresztül megszokott, tehát ezekkel a funkciókkal tulajdonképpen — nem tudja mit' kezdjen. Van egy praktikusnak látszó, lehet, hogy teljesen műkedvelő és dilettáns javaslatom. Mindazokon a helyeken, ahol ez irányban valami gesztus történik — nem tudom, hogy ez most típustervekkel, tanácsolással, vagy nem tudom éh mivel történjék — elismerést, anyagi elismerést kap-