Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-13

895 Az Országgyűlés 13. ülése, 1972. október 11-én, szerdán 996 nek határozott intézkedéseket kellene tenniük abban az irányban, hogy az olcsó cikkek, különösen a zöldségfélék a főidényben dömpingszerűen, nagyobb árrés nélkül, vagy önköltségi áron kerüljenek a munkáslakta kerületekbe. A másik dolog, amiről ezeken a találkozókon szó esett a termelőszövetkezetekben működő (melléküzemágak kérdése. Magam részéről a melléküzemágak sorába nem venném fel azt a tevékenységi kört, amely a mezőgazdasági üzemmel közvetlenül kapcsolatos, mert ez benne van a mezőgazdasági termelés vertikumában. Arról a tevékenységről szólok, ami nem. mezőgazdasági jellegű, és az esetek többségében ipari termelés. Ma a falvak lakosságának a fele nem mezőgazdasági dolgozó, jelentős számban munkás. Tízes tízezer számban járnak el messzi vidékekre dolgozni, többletterhet vállalva ezzel magukra. A falvakban és a kisvárosokban emellett is igen sok ember van, aki nem tud eljárni messzire dolgozni. Ezek számára ott kell munkalehetőséget biztosítani, ahol laknak. Nem beszélve arról, hogy általános népgazdasági helyzetünkben sem kívánatos a városokba történő gyors áramlás. Nemcsak a mezőgazdasági üzemek és a falvak érdeke, hanem az egész népgazdaság érdeke, hogy az embereket lehetőleg ott foglalkoztassuk, ahol laknak. Nem kárhoztatandó, hanem segítendő az, ha a falvakban levő munkaerő alkalmazására, különösen a gyengébb termelési adottságú termelőszövetkezetekben más ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági üzemek mellett a termelőszövetkezetek is létesítenek ipari jellegű tevékenységet úgy, ahogy ezt a nemrégiben kiadott kormányhatározat pontosan szabályozza. Ezeknek az üzemeknek jelentős része ipari nagyüzemekkel kooperálva működik. A Pest megyei képviselőcsoport ezt a témát megvitató ülését a dabasi járásban tartotta. A dabasi járásban a talajviszonyok igen rosszak, sivár futóhomok. Mégis a dabasi járásban az utóbbi hét évben nem volt mérleghiányos termelőszövetkezet, nem szorulnak állami támogatásra és nagyon jelentős beruházásokat végeztek elsősorban az állattenyésztés fejlesztése területén. A fejlesztési alapokat ezek a termelőszövetkezetek jelentős mértékben az ipari jellegű melléküzemági tevékenységből állították elő. Ha ez nincs, ma ezen a területen számos mérleghiányos termelőszövetkezet van. Nem kell a kormányzat részéről újabb intézkedéseket kiadni véleményem szerint. Ez elvileg és az állami irányítás szempontjából ez teljesen tisztázva van. De változtatni kell a szemléletünkön és bátorítani kell azokat, hogy ahol ez indokolt, fejlesszék az ilyen jellegű termelést is. Ez a tevékenység nem vonja el az ipartól a munkaerőt. Még egy kérdésről szeretnék szólni. Ezekben a napokban nagyon kedvezőtlen időjárás mellett gazdag termés betakarítása folyik. Ügy gondolom, hogy illő és helyes, hogy ha a vita végén erről a helyről, a képviselők sorából is sok sikert kívánjunk a mezőgazdaság dolgozóinak nehéz, felelősségteljes munkájukban és biztosítsuk őket arról, hogy nemcsak együttérzésünk, hanem az egész magyar társadalom, munkások, városiak segítőkészsége is együtt van velük ezeknek a nehéz feladatoknak a teljesítésében. A beszámolót elfogadom. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra következik Széles Lajos képviselőtársunk. SZÉLES LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! Áttanulmányozva a beterjesztett írásos beszámolót, meghallgatva a miniszter elvtárs szóbeli kiegészítő jelentését, joggal és örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar mezőgazdaság fejlődése jóirányú, különösen az elmúlt évtizedben nagyon sokat fejlődött, életképes, egyre nagyabb arányban járul hozzá a nemzeti jövedelem biztosításához, emeléséhez. Talán megengednek ennek bizonyítására egy szabolcs-szatmári példát. 1959ben a megye mezőgazdasága mintegy három és fél milliárd forint termelési értéket hozott, 1969ben pedig változatlan áron számítva több mint hatmilliárd forintot. Pedig köztudomású, hogy megyénkben sok a mostoha körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezet. Én a beszámolóhoz kapcsolódva a szarvasmarha-tenyésztéssel szeretnék foglalkozni, mivel úgy gondolom, hogy megyénkben ezen ágazat fejlesztésének, a termelékenység növelésének rendkívül nagy népgazdasági és helyi jelentősége van. Megyénkben van az ország földterületének 6,35 százaléka, a szarvasmarha-állomány 7,6 százaléka, a tehénlétszám 7,8 százaléka. A 100 hektár mezőgazdasági területre jutó szarvasmarha-sűrűségünk 2,3-del magasabb az országos átlagnál. E helyzet a megyén belül is változó, mert például az én választókerületemben, a fehérgyarmati járásban a 100 hektárra jutó szarvasmarha 49,6 darab, amely 21,7 darabbal több mint az országos átlag. Üzemeinkben a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésére való törekvést bizonyítja, hogy a korábbi években 30 szakosított telep létesítését, illetve a meglevő telepek szakosított teleppé történő fejlesztését határozták el. A közismert beruházási gondok miatt hét telep építése a következő években fog megvalósulná, 23 telep azonban már gyakorlatilag megvalósítódnak tekinthető. Ezek a telepek 10 136 darab szarvasmarha számára biztosítanak korszerű elhelyezési lehetőséget. Erőfeszítéseink ellenére az állománycsökkenést mi sem tudtuk megakadályozni. Hogy a jelenleginél még jobban nem csökkent az állomány, elsősorban annak tulajdonítható, hogy a mi vidékünkön az állatot nagyon szerető emberek laknak és a szarvasmarha-tenyésztésnek nagy hagyományai vannak. Igazán csak a legnagyobb elismeréssel és megelégedéssel szólhatunk arról, hogy például az árvizes területen elpusztult nagyszámú állatot szinte másfél év alatt pótolták mezőgazdasági üzemeink, annak ellenére, hogy a közösben és a háztáji gazdaságokban egyaránt elpusztult az állatférőhelyek mintegy egyharmada. A legnagyobb probléma jelenleg az, hogy alacsony a termelési színvonal. Különösen alacsony a tejtermelés. Megyénk szarvasmarha-tartói nagy örömmel fogadták a kormány 1972. július 27-i határozatát, amely meghirdette a.