Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-2

89 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 23-án, szerdán 90 az olcsóbb, de a célnak megfelelő beruházások létesítésére. A másik igen fontos észrevétel, hogy e létesítmények kivitelezési ideje a tervezetthez viszonyítva elhúzódik mintegy 6—12 hónappal, esetenként ennél is többel. Ez a körülmény üzemi és népgazdasági szempontból egyaránt káros. A kivitelezések elhúzódásának oka, hogy a telepek építésének elhatározásakor, a tervezéskor nem volt elfogadott gyakorlat a legalkalmasabb, a legcélszerűbb építési módokra, a legcélszerűbb technológiára, az üzemeltetésre. A hosszú átfutási idő a beruházási költségek növekedését vonja maga után. Ez menet közbeni módosításokból, építőanyag-ipari ármozgásokból, az egyedi konstrukciójú technológiai berendezések alkalmazásából adódik és mintegy 15—20 százalékos túllépést ererményez a tervezett költségekhez képest. Az így felmerült többletköltségek nagy nehézségeket okoznak a beruházónak, mert időközben az ártámogatás megváltozott, az indításnál érvényes támogatást a többletköltségekhez már nem kaphatja meg a beruházó. A kivitelezés idejének elhúzódása miatt az erre az időszakra tervezett termelésből származó nyereség is elmarad, bizonyos kamatterhek is jelentkeznek, ami további 10—12 százalék költségnövekedést jelent, s ezt a beruházónak saját eszközeiből kell fedeznie. Ha figyelembe vesszük, hogy a szakosított sertéstelepek létesítésénél a beruházók több mint fele termelőszövetkezet, s ehhez az elmúlt év gazdasági helyzetét, aminek következtében a termelőszövetkezetek összes tartalékait felhasználták, látható, hogy a többletköltségeket nem tudják fedezni. A folyamatban levő beruházásoknál, illetve a befejezés előtt álló telepeknél a helyzet igen komoly, és ha nem lesz rá valami áthidaló megoldás, kritikus helyzet állhat elő. A már említett különböző hatótényezők miatt a beruházás indulásakor elvégzett gazdasági számítások minden bizonnyal nem realizálódnak. Az idő túl rövid ahhoz, hogy a gyakorlat alapján reális következtetéseket vonjunk le a termelésre vonatkozóan. Arra azonban már most fel kell figyelni, hogy a jelentős állami ártámogatással épült nagyüzemi sertéstelepek a termelés beindításának kezdetén a szükséges fofgó- és folyamatos fejlesztési alappal rendelkezzenek. A jelenlegi tapasztalatok alapján fennáll a veszélye annak, hogy ez nem lesz meg. Ezért itt is nagyon meggondolás tárgyává kellene tenni, hogy milyen áthidaló megoldást lehet találni. A szakosított sertéstelepek valóban korszerűvé tétele további feladatokat vet fel. Bizonyosra vehető, hogy ezeket a telepeket fel kell szerelni olyan takarmány-előkészítő, illetve keverő gépsorral, amellyel a takarmányigényeiket biztosítani tudják. Ennek szükségességét több körülmény indokolja. Mentesíteni lehetne az üzemet a nagymérvű szállítási terhek alól. Az általa megtermelt szemes takarmányt a keveréktakarmányba fel tudná dolgozni. Nem közömbös azonban a termelőüzem számára az sem, hogy a takarmányelőállítási költség, ráfordítás hogyan alakul. A számítások arra mutatnak, hogy a saját üzemben előállított keveréktakarmány saját termelésű alapanyaggal mázsánként mintegy 50—60 forinttal kevesebbe kerül. Nem utolsó szempont az sem, hogy a 10—20 —30 ezres nagyságrendű szakosított telepek egyetlen napig sem tudják nélkülözni a keveréktakarmányt, a legkisebb kiesés is komoly zavarokat okoz. Szóvá teszem azt is, hogy az új helyzetnek megfelelően a nagyüzemi sertéstelepek kialakításával egyidejűleg területi elhelyezkedés és termelésnagyságrendek figyelembevételével meg kellene gondolni a termelőüzemekkel együvé tartozó olyan feldolgozó üzemek létrehozását, amelyek bizonyos termékek előállítására képesek. Főként a belföldi fogyasztásra gondolok. A kormányprogram távlatokra, évekre szól, én is távlatban gondolom, nem azonnali megvalósítással. Ezt gondosan kellene mérlegelni, gazdaságossági és ésszerűségi szempontok figyelembevételével, hiszen ez további beruházást kíván. Feltétlenül meggondoltabban kellene ezt elkezdeni, mint a telepek létesítését, esetleg csak egy-két helyen, tapasztalatszerzés szempontjából. Az eddig elmondottak csak része a sertéstenyésztés jelenlegi helyzetében jelentkező újabb gondoknak. A nagyarányúnak mondható sertéslétszám-növekedés miatt nem kis nehézségekkel kell szembenézni a háztáji, illetve a kisegítő gazdaságok esetében is. Megyénkben az összes sertésállomány mintegy kétharmada a háztáji és a kisegítő gazdaságokban van, minden bizonnyal hasonló tapasztalatok vannak országosan is. Ez a körülmény feltétlenül figyelmet érdemel. Az állománynövekedés a háztáji és a kisegítő gazdaságokban a legdinamikusabb. Az ösztönzők jól és gyorsan hatottak, a pozitív változás megfelel a népgazdasági és a társadalmi érdekeknek. Hozzátehetem: a termelési költségek itt a legalacsonyabbak, ami érthető, hiszen itt különböző beruházási költségek nem jelentkeznek. Az ösztönzők hatásain túl a háztáji és a kisegítő gazdaságok megértették, amit Fock elvtárs, kormányunk elnöke az elmúlt év márciusában mondott a parlament előtt, hogy a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésére nem egy-két évig, hanem hosszabb távon számolunk, mert ezen gazdaságok termelése nélkül húsellátási gondjainkat tartósan megoldani nem tudjuk. Megyénkben ezen gazdaságokban a sertéslétszám egy év alatt 90 ezerrel növekedett. A pozitív jelenségek mellett gondok e területen is vannak, bár ezek más természetűek, mint nagy-r üzemi gazdaságok esetében. Jelenleg nehézséget jelent ezen gazdaságok keveréktakarmánnyal való ellátása. A sertéslétszám növekedése következtében a keresletet keveréktakarmányokból az elmúlt hónapokban a gyártó vállalat nem tudta kielégíteni. Itt nem kapacitáshiányról van szó elsősorban, hanem alapanyaghiány jelentkezett. Ezen túlmenően a termelőszövetkezeteknél levő keveréktakarmányt előállító kapacitás nem volt megfelelően kihasználva. Ezen el kellene gondolkodni mind a tanácsi, mind más szerveknek — mondjuk szövetségeknek —, hogy milyen módon lehetne a termelőszövetkezeteket ösztö-