Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-13

947 Az Országgyűlés 13. ülése, 1972. október 11-én, szerdán 948 (Elnök: DR. BERESZTÓCZY MIKLÓS — 10 óra.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést megnyitom. Napirend szerint folytatjuk a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter beszámolója feletti vitát. Dr. Szekér Gyula nehézipari miniszterünk kíván szólni. DR. SZEKÉR GYULA: Tisztelt Országgyűlés, kedves Elvtársak! A korunkban lezajló műszaki tudományos fprradalom gyakorlati eredményeit láthatjuk a mezőgazdasági hozamok igen jelentős növekedésében. A mezőgazdaság, és így a mi mezőgazdaságunk eredményei is szorosan kapcsolódnak az ipar eredményeihez, másrészt a mezőgazdaság és az élelmiszeripar által támasztott igények gyorsítják az őket kiszolgáló iparok fejlődését. Hozzászólásomban azokról a problémákról, eredményekről és nehézségekről szeretnék beszélni, amelyeket a mezőgazdaság kemizálása kapcsán szereztünk. Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb gazdasági eredménye a mezőgazdasági növénytermesztési hozamok megduplázódása és ezzel egyidejűleg a kenyérgabona-kérdés megoldása hazánkban. A mezőgazdasági termelésnek az utóbbi évtizedben lezajlott gyors fejlődése parasztságunk szorgalmas munkájára támaszkodva a mezőgazdasági termelőerők hatékonyságával, az új technikával és technológiával kapcsolatos, amely a termelési viszonyok forradalmi változása nyomán bontakozott ki. , A termelőerők fejlődésében és átalakulásában a mezőgazdasági tényezők mellett a kemizálásnak és a gépesítésnek van igen nagy szerepe. A kemizálással egyre jobban tudományosan szabályozható a mezőgazdasági termelés anyagkör folyamata. A növénytermesztési és állattenyésztési hozamok növelésének egyik igen fontos, most már mondhatjuk kipróbált eszköze a kemizálás. Mint a beszámolóban is hallottuk, a mezőgazdasági hozamok növelésében igen nagy szerepe van a közreműködő ipari ágazatoknak. Mezőgazdaságunk korszerűségének egyik mutatója az, hogy ma már a termelés anyagjellegű ráfordításainak fele ipari anyag. Népgazdaságunk igen nagy erőfeszítéseket tesz a mezőgazdaság kemizálásáért. Az 1950—75 közötti, huszonöt esztendőben a vegyipari beruházások egyharmad részét, körülbelül 25 milliárd forintot fordítunk a mezőgazdaság kemizálására. Egy másik jellemző adat: a vegyipar ez évi termelésének több mint 20 százalékát, kb. 10 milliárd forint értékű árut vásárol meg az élelmiszer-gazdaság; ami azt jelenti, hogy a mezőgazdaság a vegyipar legnagyobb vásárlójává vált. A mezőgazdaság kemizálása igen sokrétű folyamat, amelynek legfontosabb területei a következők: — a talajerő pótlása műtrágyázással — a növényi és állati kártevők elleni küzdelem vegyszerekkel — a takarmánykeverékek és az állatgyógyszerek gyártása és — a mezőgazdaság ellátása műanyagokkal. A mezőgazdasági terméshozamok nagymértékű emelésének legfontosabb eszköze a műtrágyázás. A szerves trágya mennyisége hazánkban már egy évszázada azonos szinten van, felhasználását javítani lehet, de ez kevés lenne az élelmiszerbázis növeléséhez, következésképpen csakis műtrágyázással növelhetjük gyorsan és nagymértékben a talaj termőképességét. Ha megvizsgáljuk az 1920-tól eltelt fél évszázad hazai növénytermesztési adatait, a következőket állapíthatjuk meg: 1920 és 1950 között a jelentős termésingadozásokat is figyelembe véve szántóföldi kultúráink összes termése évi száz millió gabonaegység körül mozgott (1 gabonaegység 1 mázsa búzának felel meg). Ez a mennyiség 1969-re megduplázódott, vagyis ezekben az években termésünk 200 millió gabonaegység körül volt. Az időjárás viszontagságainak is kitett növénytermesztés a korábbi, igen nagymértékű termésingadozása csökkent, sőt az utóbbi évek tapasztalatai szerint jórészt megszűnt. A terméseredmények a műtrágya-felhasználással nagyjából arányosan emelkedtek. Hazánkban említésre méltó a műtrágya-felhasználás, csak a nitrogén és a foszfor műtrágya-beruházások elkészültével a második ötéves tervtől kezdve indulhatott meg. Az MSZMP Központi Bizottsága 1960 júniusi — a vegyipar fejlesztésére vonatkozó — határozata nyomán a második és a harmadik ötéves tervekben végrehajtott nagyarányú műtrágya gyári rekonstrukciók, valamint új gyárak építése révén érhettük el azt, hogy ez évben 1965-höz képest háromszor, 1960-hoz viszonyítva pedig hatszor annyi műtrágyát használhattunk fel. A helyes agrokultúra alkalmazásával a nagyobb adagú műtrágyázás több termést biztosít. Így például 1971-ben a termelőszövetkezetek 30 mázsa hektáronkénti átlagával szemben az állami gazdaságok több mint 35 mázsás búza-, illetőlég a termelőszövetkezetek 36 mázsás kukoricatermésével szemben az állami gazdaságok 42 mázsa — hektáronként; — kukoricatermést takarítottak be. A nagyobb átlagok mögött nemcsak a nagyobb fokú specializálódás, hanem a nagyobb műtrágya-felhasználás is megállapítható. Ez évben kereskedelmi súlyban kifejezve 4 millió tonna műtrágyát használt fel a magyar mezőgazdaság. Ez semmiképpen sem a felső határ. Dimény elvtárs említette a beszámolójában, hogy a hektáronkénti 60—70 mázsa kukoricát, 35—40 mázsa búzát termelő gazdaságok azok, amelyek az elkövetkező évek mezőgazdasági termelését jelzik. Minden remény megvan arra, hogy a nagy adagú műtrágyázás széles körű elterjesztésével, a technológiai fegyelem javulásával néhány év múlva országosan is elérjük a ma élenjáró gazdaságok eredményeit. Vegyiparunk felkészült erre a feladatra. Csak összehasonlításként említem meg, hogy a negyedik ötéves terv időszakában annyi műtrágyát használ fel mezőgazdaságunk, mint amenynyit felszabadulásunk óta, 1970-ig eltelt 25 esztendőben együttesen felhasznált. Nem problémamentes a nagy mennyiségű