Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-12

899 Az Országgyűlés 12. ülése, 1972. október 10-én, kedden 900 négyszögölnyi kertjéből évi 40 000 forint értékű árura szerződik. Az újonnan letelepülő bányászok nagy része faluról jön, és a városban legszívesebben kis kertjében tölti el szabad idejét. Valamilyen egészséges kétlakiság-féle ez. De az egyéb városi dolgozók is — más-más céllal — vesén töltik szabad idejüket a város körüli egészséges, tiszta levegőjű, úgymond „kedvezőtlen" természeti adottságú környezetben. A kiránduló- és üdülőközpontok azonban ellátási nehézségekkel küszködnek. Egyes napokon tízezres nagyságrendben keresik fel kirándulók, turisták, horgászok, evezősök a Duna és a tavak környékét. A szeszélyesen változó forgalom alakulását nehezen tudja követni a kereskedelem. A váratlanul beálló rossz idő áruromlást, veszteséget okozhat. Szép időben viszont a kereskedelem nem tudja kielégíteni a keresletet. Ha a helybeli termelőszövetikezetek fokozatosan ráállnának az üdülőterületek élelmiszerellátására és más szolgáltatások nyújtására, sokkal rugalmasabban tudnák megoldani a nehézségeket. Baromfi-, birka- és haltermeléssel az igényekhez alkalmazkodva kockázatmentesen tudnának árut biztosítani. Nyári gyümölcsök termelésére is alkalmasak egyes hegyoldalak. Az elvándorlók lakásaiban fizető-vendég szolgálat lenne szervezhető. A fölösleges, gépi művelésre alkalmatlan területek parcellázása és üdülőtelekként való értékesítése biztosíthatná az ehhez szükséges állóeszköz állományt. S az üdülőterületek községrendezési terveinek megfelelően folytatni lehetne az erdősítést, s további tavak létesítését. Néhány évvel ezelőtt a Bikali Állami Gazdaság igazgatója területet kért az abaligeti körzetben, körülbelül 150 holdas vitaminkert létesítésére. Az elgondolásuk az volt, hogy koránérő gyümölcsöket, nyersen fogyasztható zöldségféléket termelnek, s a gyümölcsös területén faházakban lakó vendégek bizonyos tarifa ellenében igényeik szerint maguk szednék le az elfogyasztandó gyümölcsöt. A fölösleget gyümölcslé formájában az üdülőhelyeken kívánták értékesíteni. A javaslatot akkor nem értettük meg és nem támogattuk. Ma már bizony sajnáljuk ezt. Csupán néhány, kialakulóban levő példát említettem meg, hiszen ahány üdülőközpont, annyiféle, s mindenütt más-más adottságok. A megnövekedett szabad idővel a munkások, a városlakók részéről mind nagyobb az igény a hétvégének csendes, pormentes, zajmentes helyen, erdei, hegyi, vízparti környezetben való eltöltésére. Ki vadászni, ki horgászni, úszni, evezni, vitorlázni szeret. Az igények, s a lehetőségek adottak. A helyben élő gazdasági szervek, szövetkezetek — kellő támogatással — képesek lehetnek a feladat megoldására, mint ahogyan a kezdeti példák is mutatják. Javasolom a miniszter elvtársnak: tanulmányoztassa ezt a kérdést. Bízom benne, hogy mint annyi más nehézségre, erre is megtalálják a megoldást, és akikor megszabadulunk a kedvezőtlen természeti adottságok között működő legszegényebb gazdaságok reménytelen támogatásának gondjától. Talpraállításuk bizonyos profilmódosítással lehetővé válna, másrészt erősítenénk a város és a falu egészséges kapcsolatát. A miniszter elvtárs referátumát jó szívvel tudomásul veszem. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést másfél órára felfüggesztem. (Szünet: 13.38—15.10. — Elnök: DR. BERESZTÓCZY MIKLÓS.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Szabó István képviselőtársunkat illeti a szó. SZABÓ ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elvtárs beszámolója reális, a gyakorlati élet tapasztalataival egybevágó képet ad az élelmiszergazdaság utolsó öt évének fejlődéséről, a gazdálkodó, felügyeleti és igazgatási szervek munkájáról, a MÉM tevékenységéről. A miniszteri beszámoló összhangban van a mezőgazdasági szövetkezetek II. kongresszusának állásfoglalásával, hogy az eredmények forrása elsősorban a gazdaságpolitika, és a gazdaságirányítási rendszer jelenlegi rendszere, a tudomány és technika eredményeinek széles körű alkalmazása a termelésben, valamint az egységes szervezetű állami irányítás és az üzemeknek javuló színvonalú munkája, beleértve a szövetkezetek önkormányzatának fejlődését is. Mindezzel teljes mértékben egyetértek. Szeretném azonban felidézni, hogy az agrárpolitikának, mint a gazdaságpolitika részéneik, melyek voltak az elmúlt 15 évben változatlan fő vonásai. Mindenekelőtt a termelőszövetkezeti út, a mezőgazdaság nagyüzemesítésének szövetkezeti útja. Az állami, vállalati és szövetkezeti tevékenység ésszerű arányainak, a szocialista szövetkezeti tulajdonformának megfelelő módszerek kialakítása a mezőgazdaságban. A termelőszövetkezetek egyéni és csoportérdekeltségén alapuló tevékenysége nagy erőket mozgatott meg.' Alapvetően a társadalom érdekeivel összhangban álló gyakorlatot eredményezett. A népgazdasági célokkal összekapcsolva a munkásosztály támogatásával fő forrása lett a beszámolóban bemutatott eredményeknek. Az agrárpolitika fontos része volt mindvégig a változatos, helyi viszonyokhoz igazodó anyagi ösztönzés. A közös nagyüzemi és kisüzemi termelés szerves egységének elve, annak alapján a háztáji termelés felkarolása és a nagyüzemek önálló vállalati gazdálkodása feltételeinek megteremtésére irányuló törekvés is. A szövetkezetek szocialista jellegének elismerése tervgazdálkodásunknak a két szocialista vállalati formára történő alapozása. Eredményeinket vizsgálhatjuk nemzetközi összehasonlításban, vizsgálhatjuk másképp, de talán legjobb, ha" a tegnapi önmagunkhoz hasonlítjuk. A nemzetközi és hazai történelmi tapasztalatok egyaránt azt igazolják, hogy az agrárkérdés szocialista megoldásának célravezető útját választottuk és azt ami viszonyaink között az adott lehetőségek mellett jól valósítottuk meg. Úgy gondolom, és ezt állásfoglalásban rögzítette a mezőgazdasági szövetkezetek IL koïigreszszusa, hogy agrárpolitikánk időállónak bizonyult, a kialakult elvi keretek között kell megtalál-