Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-11

827 Az Országgyűlés 11. ülése, 1972. június 23-án, pénteken 828 gyakorlatában is következetesen a törvény szi­gorának alkalmazására mutatott irányt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ennek a következe­tes és szilárd elvi alapokon nyugvó'büntetéski­szabási gyakorlatnak is volt következménye, hogy az elmúlt években az erőszakos és garáz­da jellegű bűncselekmények száma végre csök­kent. Ugyanakkor ebben a bűncselekmény ka­tegóriában tapasztaltuk, hogy elvi iránymutatá­sainkat egyes bíróságok szórványosan bár, de sematikusan alkalmazták és ez néhol azt ered­ményezte, hogy garázdának tekintettek olyan kifejezetten közösségellenesnek nem minősülő más magatartásokat is, amelyek nem eredmé­nyezték a közrend és a közbiztonság sérelmét. Az ilyen határozatokkal szemben is törvényes­ségi óvást kellett emelnünk. Ugyancsak csökkenés tapasztalható a nemi erkölcs elleni és a testi sértési cselekményeknél. Ezzel szemben évek óta egyre inkább növekvő tendenciát mutatnak a közlekedési bűncselek­mények és ezek körében is erőteljesen szaporo­dott az ittas gépjárművezetők számaránya. Nyugtalanító jelenség a fiatalkorú bűnelkövetők számának évről évre történő emelkedése, továb­bá az a körülmény, hogy a csoportos bűnelkö­vetés aránya ebben a korosztályban a legszem­betűnőbb. A visszaeső bűnelkövetők arányának évek óta tartó emelkedése számos bűncselekmény­kategóriában megtorpant, sőt bizonyos területen csökkenés is mutatkozik. Ebben meggyőződé­sem szerint szintén része van annak is, hogy a Legfelsőbb Bíróság által adott iránymutatás ha­tására a súlyos büntetéskiszabási gyakorlat e vonatkozásban is lényegesen szigorúbbá vált, mint korábban volt. A Legfelsőbb Bíróság éber szemmel figyeli a bűnözés alakulásának mindennemű változását és elsőrendű feladatának tartja, hogy az alsó bíróságok számára mindenkor időben megadja a szükséges iránymutatást az ítélkezés egységé­nek biztosítása érdekében. Ebben nagy segítsé­get jelent az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség kezdeményező szerepe. Kü­lönösen felhívjuk az alsó bíróságok figyelmét arra, hogy a bűncselekmény tárgyi súlyának, az elkövető személyi körülményeinek, valamint a bűncselekmény indító okainak alapos feltárása és ezeknek összefüggéseikben való értékelése teszi csak lehetővé a differenciált büntetéskisza­bást, ami megfelel mind a társadalom védelmé­nek, mind pedig az egyén átnevelésének. Tisztelt Országgyűlés! A büntető törvénykönyvet módosító tör­vényerejű rendelet megjelenése és hatályba lé­pése között nem egészen két hónap telt el és ezt a viszonylag rövid időt a Legfelsőbb Bíró­ságnak arra kellett felhasználnia, hogy az új jogszabály gyakorlati alkalmazása előtt álló akadályokat elhárítsa. Mindez szükségessé tette az eddigi elvi iránymutatásaink felülvizsgálatát, új elvi dön­tések és állásfoglalások meghozatalát és az alsó­bíróságok részére történő kiadását, hogy azok már a jogszabály életbe lépésének időpontjában rendelkezésre álljanak. Ebben a körben például büntető elvi döntés meghozatala vált szükségessé a vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatos egyes fogal­mak értelmezéséről. Az új jogszabály a társa­dalmi tulajdont és a személyek javait károsító bűncselekményekre súlyosabb büntetés kiszabá­sát rendeli abban az esetben, ha a cselekmény különösen nagy kárt vagy pedig jelentős kárt okozott. Ezeket a fogalmakat maga a törvény nem határozta meg, hanem a bírói gyakorlatra, a Legfelsőbb Bíróságra bízta ezeknek az értelme­zését. A Legfelsőbb Bíróság elvi döntésében rá­mutatott arra is, hogy a társadalmi tulajdont károsító, valamint a személyek javait sértő va­gyon elleni bűncselekmények büntetési tételei­nek egységesítése semmiképpen sem jelenti a társadalmi tulajdon büntetőjogi védelmének csökkenését. E döntésünk alapja az alkotmányban lefek­tett az az elv, hogy a Magyar iNépköztársaság polgárainak alapvető kötelessége a nép vagyo­nának megvédése. Ennek a kötelességnek a bí­róságok csak akkor felelnek meg, ha az azonos büntetési kereten belül súlyosító körülményként értékelik a cselekmény tárgyi súlyát növelő, azt a tényt, hogy az elkövető fosztogató cselekmé­nyével a társadalmi tulajdont károsította. A Legfelsőbb Bíróság elvi iránymutatásáriak felülvizsgálata során több olyan is akadt, amely­nek további fenntartása amiatt vált felesleges­sé, mert az eddigi bírói gyakorlatot az új jog­szabály átvette, azaz törvényi szintre emelte. A törvény a visszaesőkkel egy tekintet alá veszi mindazokat, akik korábban ugyan nem voltak elítélve, de életmódjuk, valamint az ál­taluk elkövetett bűntett jellegéből megállapít­hatóan konokul szembe helyezkednek a társa­dalmi együttélés szabályaival. Ezzel kapcsolat­ban a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a joghátránynak az alkalmazása különösképpen azokkal szemben indokolt, akik tartósan züllött életmódot folytatnak, bűncselekmények elköve­tése révén rendszeres haszonszerzésre töreked­nek, de eddig sikerült a leleplezés és elítélés alól kibújniuk. A Legfelsőbb Bíróság több büntető ügyben is kifejtette, hogy a gazdaságirányítás jelenlegi rendszere lényegét tekintve szocialista tervgaz­dálkodás, a közgazdasági szabályozók fokozott érvényesítése, az adminisztratív jellegű állami irányítás csökkenése semmiképpen sem jelenti a jogtalan haszonszerzési és spekulációs lehető­ségek biztosítását, sem azok megtűrését. A nép­gazdaság szempontjából káros gazdálkodás jog­ellenes abban az esetben is, ha a haszonszerzé­si célzat nem egyéni, hanem csoportérdekből fa­kadt. Törvényeink ilyen esetben a büntetőjogi következményeken felül módot nyújtanak a jog­talan vagyoni haszonnak az elkobzására is. Az elmúlt időszakban észlelhetők voltak olyan jelenségek is, hogy egyes kisiparosok a részükre engedélyezett tevékenységi kört lé­nyegesen meghaladó vállalkozási tevékenységet folytattak, s a vállalt munkát ténylegesen má­sokkal végeztették, míg maguk csupán a szerve­zés lebonyolításával foglalkoztak. A Legfelsőbb Bíróság több határozatában is felhívta a figyelmet gazdaságpolitikánknak ar-

Next

/
Thumbnails
Contents