Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-10
761 Az Országgyűlés 10. ülése, 1972. június 22-én, csütörtökön 762 termelési értéke 100 millió forint volt, és nyereségtervét 3 millióval teljesítette túl, dacára a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásának. Szeretném felhívni a figyelmet a szociális foglalkoztatók munkájára is, ahol — sajnos — elég szomorú a kép, mert igen nehéz munkafeltételek mellett, de mégis nyereségesen tevékenykednek. Nagyobb figyelmet kell fordítani a biztonságosabb munkafeltételek megteremtésére, éppen az ott akkumulált nyereség felhasználásával. A szakmai rehabilitáció eredményes kibontakoztatását általában megnehezíti az a körülmény, hogy az irányítás és végrehajtás egészségügyi, gazdasági, valamint műszaki szervek együttműködését igényli, de a kollaboráció feltételei irányító és vállalati szinten nincsenek megfelelő módon biztosítva. Ilyen körülmények között megoszlik a felelősség és az effektus nem kielégítő. Ezért javaslom a kormánynak, vizsgálja felül egész rehabilitációs rendszerünket abból a szempontból is, hogyan lehetne a jelenleg fennálló nehézségeket és problémákat egy esetleges országos hatáskörű bizottság, vagy szervezet létrehozásával megoldani. De addig is szükségét látom annak, hogy a vállalati rehabilitációs bizottságok tevékenységét arra ösztönözzük mind szakmai, mind orvosi szempontból, hogy a csökkent munkaképességű dolgozók szakmai képzésének és átképzésének szervezett lehetőségeit a vállalaton belül, vagy esetleg több vállalat együttműködése folytán szélesebb körben valósítsák meg. Az államegészségügyi szolgálaton belül is bővíteni kell az ilyen irányú ismereteket az orvosképzésben és továbbképzésben a speciális igényeknek megfelelően. Kedves Elvtársak! Még egy területet látok, ahol kellő körültekintéssel és jó szervezéssel tovább növelhető a munkaerőkapacitás, ez pedig a nyugdíjaskorúak továbbfoglalkoztatása. Most is fülemben cseng még Fock elvtársnak a SZOT XX. kongresszusán elhangzott kijelentése, amikor azt kérte, hogy nagyobb körültekintéssel végezzük a nyugdíjazásokat és ne küldjünk mindenáron nyugdíjba olyan munkaképes és jó szakembereket, akik maguk is szívesen dolgoznának még tovább. Meg kell találni számukra azt a helyet, ahol több évtizedes szakmai és emberi tapasztalataikat kamatoztatni lehet. Az újonnan bevezetett ösztönző nyugdíjpótlék egyébként is kedvezően befolyásolja ezt a folyamatot. Itt még egy gondolattal szeretnék a több gyermekes anyákról is megemlékezni, mint átmenetileg csökkent munkaképességű dolgozókról. Szeretném itt szóvátenni azt is, hogy nagyobb figyelemmel kellene ezt a lehetőséget is igénybe venni és több kedvezményt biztosítani az otthon dolgozás számára. Ezzel egyrészt ösztönöznénk őket az otthoni munkavállalásra, másrészt pedig, ami talán még ennél is f ontosabb, biztonságosabb anyagi feltételeket teremtünk egy olyan családi és társadalmi kötelezettségükhöz, mint a gyermeknevelés. Tisztelt Országgyűlés! A zárszámadó jelentésből azt is kiolvashatjuk, hogy a társadalombiztosítási kiadások között 191 millió forinttal emelkedett a táppénzkiadás az előző évhez képest. Anélkül, hogy a táppénzes helyzet bonyolult elemzésére vállalkoznék, úgy érzem, hogy az itt kifizetett 3 milliárd 886 millió forint mindenképpen magas és nem a reális igényeket fedi. Messze egyetértek azzal a javaslattal, hogy az állami egészségügyi szolgálat részéről is további intézkedésekre van szükség, hogy az indokolatlan igénybevételek minél alacsonyabb keretek közé zsugorodjanak. Van azonban a kérdésnek egy másik oldala is, ahol a munkáltatók is sokat tudnának tenni ebben a kérdésben. Az az 5,4 százalékos arányszám a tényleges betegek ellátásának károsítása nélkül is lejjebb szorítható. Ehhez az állami egészségügyi szolgálat, konkrétabban a járóbetegellátási intézmények és a területi üzemek és intézmények szorosabb együttműködésére van szükség. Célszerűnek tartanám megvizsgálni, hogy milyen módon lehetne például a munkáltatókat a jelenleginél is érdekeltebbé tenni abban, hogy saját területükön kevesebb legyen a táppénzes beteg. Az egészségügyi intézmények, illetve a járóbetegellátó intézmény és a területi üzemek szorosabb kapcsolata érdekében mi Újpesten már elindítottunk egy ilyen kezdeményezést, remélem, hogy eredményes lesz. Ezen a téren még hatékonyabb politikai nevelő tevékenységet kellene kifejteni üzemeinkben, ez intézményekben annak érdekében, hogy ezt a szociális juttatást valóban csak azok igényeljék, akik egészségügyi állapotuk miatt arra rászorulnak. Kedves Elvtársak! Befejezésül választókerületem, Űjpest üzemi dolgozóinak és lakosságának a kérését tolmácsolom Pióker elvtárssal egyetértésben a kormány felé, amikor azt kérték, hogy a kormány támogassa a kerületben tervbevett rekonstrukciót — úgy is, mint egy nagy munkáskerületnek, ipari kerületnek az ügyét —, hogy az minél előbb beindulhasson és a jelenleginél gyorsabb fejlődésben legyen része a kerületnek. > A zárszámadó jelentést egyébként elfogadom, az abban foglaltakkal egyetértek. (Taps.) ELNÖK: Széles István képviselőtársunk következik szólásra. . SZÉLES ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Felszólalásommal népgazdaságunk egyik alapvető ágazatában, a mezőgazdaságban már jó ideje tendenciális feszítő probléma felszámolására és a ma kétszer is elhangzott komplex probléma megszüntetésére szeretnék néhány javaslatot elmondani, Faluvégi Lajos elvtárs expozéjában, majd a Zala megyei képviselő, dr. Lukács János elvtársunk szólott a szarvasmarha-program végrehajtásáról. Ez a téma azért is megéri, hogy többet foglalkozzunk vele és komplex módon határozzuk meg a feladatokat, mert a népgazdaságnak egy nagyon fontos ágáról van szó. Üzemi, népgazdasági érdekből fontos és sürgős intézkedésekre lesz szükség. Igaz, hogy a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére hozott intézkedések elle32 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ