Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-10

753 Az Országgyűlés 10. ülése, 1972. június 22-én, csütörtökön 754 nyos torzulásokat, vagy pedig a külső világ eseményei alakulnak olyan módon, ami kedvezőtlenül hat vissza a gazdaságra. A teljes igazság érdekében azonban hangsúlyozni kell, hogy a kormányzat intervenciójának, a kormányzat beavatkozásának is inkább az intenzitás, mint az extenzitás irányába kell haladnia, ami véleményem szerint annyit jelent, hogy ha a gazdaságban a fejlődés és növekedés extenzív tartalékai kimerültek és most már intenzív fejlődésre van szükség, úgy ez az irányító szervekre is vonatkozik. Ebből következik, hogy az intervenciónak nem a vállalatok vagy a tanácsok hatáskörének csökkentésére kell irányulnia, hanem elsősorban a kormányzati szervek (minisztériumok) előrelátásának növelésére és munkájuknak megjavítására. Más megközelítéssel élve a munkát a különböző állami irányító szerveknél olyan fokra emelni, hogy minél kevesebb beavatkozásra legyen szükség és minél nagyobb mértékben és minél érintetlenebbül megmaradhasson a reformnak az az alapgondolata, ami a nagyobb vállalati önállóságban és a tanácsoknak nagyobb jogkörében jutott kifejezésre. Azt hiszem, hogy a mostani intervenció ilyen volt, hiszen az első negyedév eredményeiből azt látjuk, hogy a beavatkozás elérte a célját, ami annyit jelent, hogy a beruházási görbe mégis csak ellaposodott, és ugyanakkor a nemzetközi árucserében, tehát az export-import viszonylatában mégis sokkal kedvezőbb helyzet állt elő, mint bármikor eddig a múltban és a termelésben is számos kedvező eredmény jelentkezik. Változatlanul megmarad a reformnak az az alapgondolata is azonban, amit úgy szoktunk kifejezni, hogy egy irányítási rendszert nem extrém esetekre csinálnak, vagyis ne hagyjuk magunkat attól a félelemtől vezettetni, hogy az esetek 3—4 százalékában eltérés mutatkozhat valamilyen kitűzött céltól vagy bizonyos gazdasági egységek, vagy egyedek magatartása eltér a kívánatostól. Amennyiben ugyanis az irányítási rendszert a 3 százalékból deriválható normáikhoz szabom, úgy a többi 97 százalék esetében konfliktusok keletkeznek, mert a normális eseteket nem szabad extrém módon kezelni. Szeretnék még arról is szólni nagyon röviden, hogy szükség van továbbra is — természetesen az én véleményem szerint — arra, hogy a gazdasági fejlődésnek az eredményeit a költségvetési beszámoló formájában megvitassuk. Lehet, hogy a futurológiai divat következménye az, hogy sokan azt mondják a múltnak már nincsen egyáltalán semmiféle érdekessége. Én nem tartozom azok közé, akik túlértékelik ilyen vonatkozásban a múltat, de mégis úgy gondolom, az ilyen beszámoló módot ad arra, hogy egyrészt az állami szervek elemezzék saját tevékenységüket újra, analizálják, amit csináltak, ezen analizációs tevékenységük során mégis észrevesznek és felfedeznek olyan hibákat feltehetően, amelyeket menet közben nem vettek észre, általánosítani tudnak tapasztalatokat. Ez tehát magának az állami vezetésnek is hasznos, a vállalatok számára is az, nem is szólva arról, hogy a törvényhozás szempontjából el sem képzelhető másképpen a dolog, mivel a törvényhozás elé nemcsak az tartozik, hogy milyen koncepció alapján történik a gazdálkodás, hanem annak ellenőrzése is, hogy miképpen Valósítja meg elképzelését a kormányzat. Ügy gondolom tehát, hogy ezt a rendszert a továbbiakban is fenn kell tartani. Sok szó esett a vita során azon hiányosságokról, amelyek még a gazdasági élet különböző területein fennállnak. Különösen a döntések lassúságával kapcsolatban merült fel sok észrevétel. A terv- és költségvetési bizottság vitájában is felszínre kerültek olyan kérdések, amelyek a beruházási döntések egész rendszerének a felülvizsgálatát vetik fel, miután a jelek szerint az eljárás nem eléggé kontradiktorius. Más megközelítéssel élve csak egyféle szakértői vélemény jut kifejezésre e döntésekben, illetve az előterjesztésekben és ezért a döntést hozó szerveknek alig van módjuk arra, hogy az egyes javaslatok, illetve lehetőségek különböző kihatásait sokoldalúan mérlegelhessék. E hiányosságok tudatában is hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az 1971-es évben is sikerült megtalálni a gazdasági fejlődésben azokat az arányokat, amelyek a fejlődés szempontjából kedvezőek, az egyensúlyhiány szempontjából még tolerálhatónak tekinthetők és sikerült megtalálni azokat a tendenciákat — amelyek az intézkedés elmulasztása esetén — később kedvezőtlen gazdasági eredményekre vezethettek volna. Ezért úgy gondolom, hogy az 1971. évi gazdálkodást — a felszólalók által elmondott hiányosságok gondos mérlegelése után — sikeresnek tekinthetjük. Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy nem is lehetséges olyan irányítási rendszert alkotni, amely minden változó helyzetben, minden körülmények között és beláthatatlanul hosszú ideig, minden elemében változatlan maradhasson. Az elképzelés mindig is az volt, hogy korrigálni és változtatni kell attól függően, hogy milyen tapasztalatokat szerzünk a gyakorlatban, illetőleg figyelembe kell venni a fejlődésnek azokat az új követelményeit, amelyeket ma elsősorban a tudományos és műszaki haladás diktál a gazdaság számára. Számba kell venni továbbá azon változó nemzetközi lehetőségeket és körülményeket is, amelyek a velünk gazdasági kapcsolatban álló európai és más országokban kialakulnak. Ily módon tehát nyilvánvaló, hogy a reformot is egy folytonosan változó, dinamikus, önmagában és a gazdasági életben megújuló törekvésnek és irányzatnak kell tekinteni. S ha különböző viszonyok és változó körülmények között igyekszünk ugyanazzal az irányítási rendszerrel dolgozni, akkor természetes, hogy időről időre korrigálni és módosítani is kell. Elképzelhetetlen ugyanis olyan hatékony irányítási rendszer, amely a gyorsan változó helyzetek között is ugyanaz maradhatna, hiszen ez azt jelentené, hogy az irányítási rendszer nem reagál a külső világ változásaira. Sok szó esett a beruházások kérdéséről is. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az a túllépés, ami tavaly itt bekövetkezett, s amelynek féke-