Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-10

749 Az Országgyűlés 10. ülése, 1972. június 22-én, csütörtökön 750 részt valóra vált, mert Európa minden országából összesen ezren jöttünk össze és három napon át dolgoztunk egy rövid plenáris ülés után három bizottságban elmélyülten egy-egy politikai, gazdasági és kulturális bizottságban. Ki kell még egészítenem ezt a megállapítást — a jövő érdekében — azzal, hogy ma még a bizalom nem olyan mértékű, hogy mindenfajta erő megfelelő súllyal vett volna részt ezen a konferencián, őszintén reméljük azonban, hogy további munkával, erőfeszítéssel és törekvéseink jobb megértésével azon erőket is rá tudjuk venni az európai párbeszédben való részvételre, amelyek most még távol maradtak Brüsszeltől. A távolmaradó erőtényezők közül elsősorban a különböző szociáldemokrata pártokra szeretnék utalni; bár tartózkodásuk nem volt általános, hiszen a belga delegáció vezetői és az előkészítő bizottság legfőbb tagjai is a szociáldemokrata párt illusztris személyiségei voltak. A delegátusok között a politikai élet képviselőin kívül helyet foglaltak a gazdasági, a tudományos, a művészeti élet ismert képviselői, valamint a különböző egyházak és felekezetek reprezentánsai is, és abban valamennyien egyetértettünk, hogy létre kell hozni az atmoszférát és meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek mellett Európa az együttműködés kontinensévé válhat. Ennek érdekében el kell ismerni a második világháború után kialakult realitásokat, azt a valóságos helyzetet, amely a mai Európára jellemző és tudomásul kell vennünk azt a tényt is, hogy ebben az együttműködésben mindkét fél; a szocialista országok és a tőkés államok egyaránt saját rendszerük koherenciájának megőrzésére törekszenek. Meg kell jegyeznem, hogy a koegzisztenciának és a békés együttélésnek ez a felfogása a szocialista politikának nemcsak egyik jellemzője, hanem maga a szocialista politika volt az, amely ezt létrehozta és kiformálta. Lenin már azon műveiben, amelyekben azt fejtegeti, hogy a szocializmus, Marx várakozásaitól eltérően nem a világ legfejlettebb tőkés országaiban fog létrejönni, hanem ott, ahol az imperializmus lánca a leggyengébb, vagyis az akkori Oroszországban — rögtön gondol arra az összefüggésre, ami ebből tovább következik, tudniillik arra, hogy a világ első szocialista államának kapitalista környezetben kell élni. És ezért már 1915-ben, tehát az első világháború idején használja már, akkor még nem a koegzisztencia, hanem a kohabitáció (sozhitelstvo) majd később a „párhuzamos létezés" kifejezést. És Leninnek az akkori gondolatai kerültek megfogalmazásra az 1922-es genfi konferencián is, az első olyan nemzetközi konferencián, amelyen az új szovjet állam részt vett, Csicserin vezetése alatt olyan módon, hogy a delegáció elnöke maga Lenin volt, Csicserin pedig a Genfben levő küldöttség tényleges vezetője. Ennek következtében nyilvánvaló, hogy a szocialista világnak és a szocialista országoknak ma arra kell törekedniük, hogy ennek az egykori jiagy felismerésnek megfelelően, a mai megváltozott világhelyzetben és erőviszonyok mellett kialakítsák a békés koegzisztenciának, a kooperációnak és együttélésnek azokat a normáit és szabályait, amelyek formába öntésére 1922-ben a fiatal szovjet állam vállalkozott anélkül, hogy ezt akkor a tőkés országok zöme „de iure" elfogadta volna. A jelenlegi Európában azonban nemcsak a két különböző társadalmi-gazdasági rendszer és két különböző tulajdonforma képviselői vannak jelen, hanem külön problémát jelentenek a semleges országok is, amelyeknek a képviselői rendkívül aktívak voltak az európai közvélemény képviselőinek értekezletén és gyakran hangot adtak annak a törekvésüknek és követelésüknek, hogy bármilyen rendezés is jöjjön létre a két ellentétes társadalmi-gazdasági rendszer — ahogy ők mondották —, a két blokk képviselői között, ennek mindenkor olyan kombinációnak kell lenni, amely ezeknek a semleges országoknak létérdekeire is figyelemmel van. Az európai közvélemény értekezlete, mint mondottam, a bevezető plenáris ülés után három különböző bizottságra oszlott. A politikai bizottságban elsődlegesen azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, amelyek a különböző európai népeket, illetve azoknak jelenlevő képviselőit az európai biztonsági rendszerrel kapcsolatban foglalkoztatják. A semleges államok problémájáról már szóltam, volt azonban egy másik többször felmerülő aggály is, amely abból az érzésből táplálkozik, hogy a megegyezés esetleg a két legnagyobb hatalom között közvetlenül jön létre és ily módon Nyugat-Európa nem képes betölteni azt a szerepet ebben a megegyezésben, amelyre szükség van. A bizottság kiváló tagjai mindent elkövettek annak érdekében, hogy ezen aggályokat eloszlassák, ennek ellenére az á meggyőződésem, hogy e félelmek eloszlatása érdekében és az érintett népek, illetve politikai erőtényezők, vagy személyiségek megnyugtatása érdekében, még sok munkát kell végeznünk. A gazdasági bizottság azt elemezte, hogy a gazdasági együttműködésnek milyen lehetőségei állnak fenn. Természetesen ezt nem tehette oly módon, mint azt a szakterületek végzik, hanem politikai testületként kellett cselekednie. Ily módon a gazdasági bizottságban csak az együttműködés alapelveinek megvitatására és elfogadására került sor. Olyan alapelvekre gondolok, mint a kooperáció, a műszaki-technikai, a tudományos együttműködés, a kulturális kooperáció követelményeinek kifejtése, illetve mindenki által elfogadható formában történő deklarációja. Nagy munkát végzett a kulturális delegáció is, amely részben a kölcsönös tájékoztatás, részben a kulturális konvenciók és a kulturális kooperáció kérdéseivel foglalkozott. A kulturális kérdéseket különösen fontosnak kell ítélnünk, miután e téren az együttműködést oly módon kell megvalósítani, hogy a konvergencia gondolatát elvetjük. Ennek ellenére bizonyos kulturális értékek és vívmányok cseréjére mégis sornak kell kerülnie és e téren a szocialista államok képviselőinek ott kifejtett álláspontjai általában véve a többiek (közöttük a nem-szocialisták) helyeslésével találkoztak. Szeretném még nyomatékosan kiemelni, hogy a magyar delegáció minden bizottságban jelentős munkát végzett, a politikai, a gazda-