Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

677 Az Országgyűlés 9. ülése, 1972. április 20-án, csütörtökön 678 háríthatnánk el, ha a végrehajtási utasításban is arra törekednénk, hogy az üzemegészségügy fejlesztésével kapcsolatos anyagi eszközöket koncentráljuk. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy bizonyos értelemben változatlanul az anyagi erők és lehetőségek további dekoncentráltsága fog jelentkezni. Az üzemorvosi rendelő bővítéséhez — és erre sok helyen sor kerül majd az új normatívák szerint — szükségesnek látszik a megyei rendelőintézet, a vállalat és a státust biztosító szerv anyagi eszközeinek összpontosítása. Ez nem könnyű feladat, egyrészt a menynyiségi összehangolás, másrészt az időbeni Öszszetalálkozás tekintetében. Az eszközök dekoncentráltságából huzavona támadhat, elhúzódhatik a normatívák szerint szükséges üzemi szakorvosi ellátás megvalósítása. A végrehajtási utasítás 15. §-ának (3) bekezdése egy kissé még tovább bonyolítja ezt a helyzetet akkor, amikor a tanács szakigazgatási szerve és az üzem fenntartója között alku tárgyává teszi, hogy az üzem fenntartója milyen mértékben viseli az egészségügyi jellegű berendezésekkel és felszerelési tárgyakkal kapcsolatos költségeket. Az üzemegészségügyi szolgálat, az üzemegészségügyi helyzet még meglevő problémáinak gyors rendezése érdekében javaslom az Egészségügyi Minisztériumnak, a Szakszervezetek Országos Tanácsának, valamint az érdekelt minisztereknek, hogy a normatívák megállapításakor, a felelősség meghatározásakor a lehetőségekhez mérten tudatosan törekedjenek arra, hogy egyszerűsödjenek mindazok a feltételek, amelyekkel javítható az üzemegészségügyi szolgálat és az üzemegészségügyi helyzet. Ezt azért is szükségesnek tartom, mert a vállalati vezetők egy része az egészség megőrzésének, a betegség, a munkával kapcsolatos esetleges egészségügyi ártalmak megelőzésének ma még nem látja kellőképpen teljes jelentőségét. Az orvosi rendelő a szemléletben még nagyon sokszor nem termelő beruházást jelent, ami végső soron igaz is, viszont az orvosi ellátás jelentős mértékben csökkentheti, megelőzheti a munkából betegség miatt való kiesést. A rendelők építésének, bővítésének megkönnyítése célszerű lenne. Ennek több módja lehetséges és szükséges. Nem szabad olyan lehetőségeket adni a jövőben, hogy a vállalat azt mondhassa: mi építenénk rendelőt, ha berendeznék, ha adnának orvost, vagy a másik oldalról: mi felszereinők a rendelőt, adnánk orvost, ha a vállalat építene vagy bővítené a rendelőt. Ezért tartom szükségesnek az eszközök egyesítését, a feladat és a felelősség egy helyre kerülését. Javasolom tehát, hogy a későbbiekben egyértelműen határozzák meg, kinek mit kell tennie, kinek mit kell adnia ahhoz, hogy az üzemegészségügyi szolgálat minden vállalatban, minden munkahelyen az előírásoknak, a normatíváknak megfelelő legyen. Tisztelt Országgyűlés! Hazánk, a Magyar Népköztársaság az orvosképzés tekintetében nemzetközi viszonylatban is előkelő helyet foglal el. Ennek ellenére orvoshiányról beszélünk. Ismeretes, hogy az orvostudományi egyetemet végzettek közül számosan nem a gyógyító munkában hasznosítják szaktudásukat. Többen ezek közül kényelmi okokból más munkaterületre mennek, ugyanakkor — és ezt bátran mondhatjuk — esetleg az indokoltnál többen az íróasztal mellett vannak lekötve. Fölmerül a kérdés, és itt csatlakoznék a dr. Radnai elvtársnő által elmondottakhoz, velük egyetértve, csak megtoldva őket azzal, hogy ha a vizsgán nem felel meg az orvos, vagy ha továbbra is kényelmi okokból nem gyógyító munkában dolgozik, fizesse vissza az államnak a tanulmányi költségeket. És ugyanakkor azt is felül kellene vizsgálni, hogy a középkáderek nem végezhetnék-e el az esetek egy részében azt a munkát, amelyet most az orvosok kénytelenek elvégezni. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólását mindenki a neki megfelelően foglalja össze, ki így, ki úgy. Én úgy fogalmazom meg, hogy meggyőződéssel vallom: ez az új egészségügyi törvény hosszú távra gondoskodik dolgozó népünk egészségügyi ellátásáról, ezért elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek is elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK : Szólásra következik Dr. Déváid József képviselőtársunk. DR. DÉVALD JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! A világon először a Szovjetunióban, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után határozták meg, a marxizmus—leninizmus elméletének megfelelően, a társadalom-egészségügy felépítésének, fejlesztésének és működésének elvi és gyakorlati módszereit. A szocialista egészségügy és alapelvei a szocialista alap törvényszerűségeinek és a haladó orvostudomány aktuális eredményeinek figyelembevételével születtek meg. Ezek az alapelvek, az eltelt időszak fejlődésének és változásainak megfelelő módosulásokkal, előbb a Szovjetunióban, majd a többi felszabadult, szocializmust építő országban, az egészségügy működésének alapjait képezik. így a tőkés egészségügy keretei között fejlődött egészségügyi hálózat hazánkban a felszabadulás után a szocialista alapelveknek megfelelő új feladatokat kapott. A szocialista társadalmi rendszerben az egészségügy fontos^ funkciója, hogy szakmai oldalról sajátos eszközeivel járuljon hozzá egyfelől a termelőerők legfontosabbikának, az ember szellemi és fizikai egészségének, teljes munkaképességének megóvásához, fejlesztéséhez, szükség esetén javításához vagy helyreállításához, másfelől a természettudományos műveltség fontos elemeinek terjesztésével vesz részt a tudat szocialista átalakításának munkájában. A csorbítatlan munka- és teljesítőképesség az egyén, s rajta keresztül a társadalom boldogulásának egyik legfontosabb előfeltétele. Az egészségügy szolgáltatásai éppen ezért az életszínvonalnak, a lakosság jólétének fontos, a szocialista társadalomban egyre növekvő jelentőségű alkotó elemei. A kizsákmányoló osztálytársadalmakban mindig két egészségügy volt és van egyidőben, és mintegy az egyik a másik fölött: az uralkodó osztály egészségügye és az elnyomottak egészségügye. A szocialista társadalomban természetesen egyféle, egységes egészségügy van, az egész né-