Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

675 Az Országgyűlés 9. ülése, 1972. április 20-án, csütörtökön 676 előkészítő munka eredménye, amelyet az elmúlt időszakban széleskörűen megvitattak különböző fórumokon, és az elhangzott javaslatok nagy része is benne foglaltatik a törvénytervezetben. A most megtárgyalásra kerülő egészségügyi törvényjavaslatot megelőzte az 1876-ban, közel 100 évvel ezelőtt a világon az elsők között megalkotott egészségügyi törvény, amely a maga nemében akkor is haladó volt. A mostani annak helyébe lép, magasabb szinten szolgálja egészségügyünket. A dicsőséges Magyar Tanácsköztársaság fennállásának rövid ideje alatt jelentős lépéssel vitte előre az egészségügyi törvény továbbfejlesztését. Állami feladattá minősítette az egészségügyet. A Horthy-fasizmus idején visszaesett az egészségügyi tevékenység, hiszen a betegségi biztosítás a lakosságnak csak egyharmadára terjedt ki. A Szovjet Hadsereg által való felszabadításunk, majd a szocializmus építése biztosította a feltételeket ahhoz, hogy egészségügyünk a nép érdekében fejlődjék, valóban az egész társadalom ügye legyen. Ma már büszkén beszélhetünk arról, hogy hazánkban, a Magyar Népköztársaságban a lakosság egészére kiterjedt az ingyenes betegellátás, amely mindnyájunk érdekében van. Mi, üzemi dolgozók a^ magunk vívmányának tekintjük ezen új egészségügyi törvényt. Ez miértünk van, biztosítja, hogy a szocializmus építésére egészséges dolgozók serege álljon rendelkezésre. A törvényjavaslat legfontosabb alapelve az egészségügy egységének megteremtése, az egészségügy állami feladatának megjelölése és össztársadalmi üggyé való tétele. Az egészségügyi ellátás egységét biztosítja, hogy állami feladat, egységes az ágazati irányítás, egységes alapelvek alapján végzik a munkát. A törvénytervezetben foglaltak biztosítják a lakosság korszerű és hozzáférhető ellátását. A gyakorlati életben, a végrehajtás során fejlődésünk jelen szakaszában lesznek még nehézségek, amelyek folyamatos megszüntetése nagyfokú társadalmi összefogást is igényel, amellett, hogy állami feladat az egészségügyi hálózat fenntartása és folyamatos fejlesztése. Mindezekről országos, és megyénk viszonylatában is beszélhetünk, hiszen köztudott, hogy az egészségügy terén bekövetkezett fejlődés ellenére is bizonyos területeken elmaradás tapasztalható. Mindjárt meg kell jegyeznem azt is, hogy az egészségügy sem kivétel abból a szempontból, hogy bizonyos területeken előrelépünk, illetve lemaradunk. Ez a körülmény megmutatkozik Szolnok megye egészségügyi ellátása területén is. Legutóbbi képviselőcsoport-ülésünkön részletesen megismerhettük megyénk egészségügyi ellátásának tiszteletreméltó fejlődését, ugyanakkor nehézségeit is. Szolnok megye a kórházi ágy-ellátottság tekintetében az országos vidéki átlag alatt van. Ez a tény és a megyében kialakult helyzet sürgeti az új megyei vezető kórház mielőbbi felépítését. Mi, Szolnok megyeiek tisztában vagyunk népgazdaságunk teherbíróképességével, és ezért ezzel együtt vállaljuk igényünk jogosságát. E törvény elfogadásával minden reményünk megvan arra, hogy a fejlődés kiegyensúlyozottabbá, egyenletesebbé váljék ezen a területen is. Annak elismerésével, hogy az utóbbi években megyénk területén a vállalatok jelentős öszszegeket ruháztak be a munkakörülmények javítására, a szociális helyiségek megteremtésére és a nehéz fizikai munka gépesítésére, az üzemi balesetek alakulása a megtett erőfeszítésekkel nincs arányban, összehasonlítva a megye területén az 1970—71. évben bekövetkezett három napon túl gyógyuló balesetek számát a kiesett munkanapok számával, megállapítható, hogy a balesetek száma 4,9, a kiesett munkanapok száma pedig 6 százalékkal növekedett. Fölmerül a kérdés: ha a vállalatok ilyen sokat tesznek a munkavédelem terén, mi a balesetek, illetőleg a kiesett munkanapok száma emelkedésének az oka? Engedjék meg, hogy három körülményről szóljak, ami véleményem szerint befolyásoló tényező. Az első: nem kielégítőek a műszaki és a munkaszervezési intézkedések. Az utóbbi években beszerzett gépek, berendezések, amennyiben a kezelési és a technológiai utasításban foglaltakat megtartják, alkalmasak a biztonságos munkára. A problémát a technológiai utasítások hiányossága okozza. Többségükben nem felelnek meg a követelményeknek, és ha el is készülnek, nem minden esetben gondoskodnak a megtartásukról. A másik : a vezetők jelentős részének nem kielégítő még a hozzáállása a munkavédelmi kérdésekhez. Több helyen elhangzik, hogy a dolgozók és a középvezetők azok, akik a legtöbbet tehetnek a balesetek kedvező alakulásáért. Ezzel a szemlélettel nem lehet teljesen egyetérteni, mert ha a felelős vezetés a saját maga területén nem tesz eleget, például nem ellenőrzi az általa kiadott utasítások végrehajtását, akkor a középvezetők sem követelik meg minden esetben a munkavédelmi előírások megtartását. így à munkavédelem teljesen elsekélyesedik, és ez a balesetek számának emelkedéséhez vezet. A harmadik: a megtörtént balesetek többségének helytelen kivizsgálása. Még mindig fennáll az a káros gyakorlat, hogy a balesetek kivizsgálásakor nem mindig az okozó körülményt keresik, hanem a felelőst. Ezt a sérült személyében gyakran meg is találják. Nem mindig kerül felszínre, hogy mi okozta a balesetet, így a veszélyforrás megszüntetésére nem intézkednek, a veszélyforrás tehát további balesetek előidézőjévé válik. összefoglalva: megállapítható, hogy az üzemi balesetek többségét nem műszaki hiányosságok, hanem a munkavédelmi, a technológiai utasításban foglaltak figyelmen kívül hagyása okozza. Tisztelt Országgyűlés! Az üzemegészségügy tekintetében is nagyon időszerű és szükséges volt az új törvényjavaslat elkészítése. A régi alaprendelet ugyanis sok vita és nézeteltérés alapját képezte a vállalatoknál. Bizonyos értelemben már akadályozta az üzemegészségügyi helyzet javítását, a kapcsolódó tennivalók értelmezését. Alapvetően helyesnek tartom és egyetértek azzal, ahogyan a törvényjavaslat rendelkezik az üzemegészségügyi szolgálat működéséről. Néhány problémát azonban, úgy vélem, csak akkor