Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

669 Az Országgyűlés 9. ülése, 1972. április 20-án, csütörtökön 670 ges és lehetséges, ezek meghozatalával — éppen a nagyobb hatékonyság érdekében —, nem késlekedhetünk. Tettekben is megnyilvánuló tisztelettel emlékezünk meg az első magyar munkáshatalom szociálpolitikai intézkedéseiről — és itt most a forradalmi kormányzótanácsnak az ország területén levő valamennyi anya- és gyermekvédelmi intézményt államosító 60-as számú rendeletére gondolok —, amely bizonyítja, hogy a terhes nők, az anyák, a gyermekek történelmünk során államilag először vállalt védelmét a világ második proletárdiktatúrája kiemelten megvalósítandó alapprogramjának tekintette. A felszabadulás óta életbeléptetett meganynyi jogosítás, kedvezmény — volt róluk szó jelen Országgyűlésünkön is — önmagáért beszél. Jelenét és jövőjét immár szilárdan kezében tartó munkáshatalmunk, fontosságához méltó felelősséggel törődött és törődik minden értékünk létrehozójával és utánpótlójávai, az emberrel. Mégis, a népesség arányos mértékű utánpótlásának biztosítása a vártnál kedvezőtlenebb eredményeket mutat. A miértekre adott válaszokból két fő következtetés vonható le: az egyik anyagi, a másik szemléleti tartalmú. Ahhoz viszont, hogy a szemléleti hibákkal, a sok helyütt fellelhető és egész pregnánsan tapasztalható cinizmussal, az egyoldalúan anyagias magatartással, eredményesen vehessük fel a harcot — csak tapintatból nem soroltam a további szempontokat —, a meglevőnél is fokozottabb elvi és konkrét segítséget, hatékonyabb védelmet kell nyújtanunk az erre legjobban rászorulóknak. Ámde, hogy a születések számának növelése iránti aggódó várakozásunkat ne minősíthesse senki a „bort iszik, vizet prédikál" mondás értelmével egyenlőnek, olyan reális javaslatokkal kell élnünk, amelyeket az egészségügyi törvény végrehajtása során megvalósíthatósági esélyeiktől függően lehet majd figyelembe venni. Csábít az alkalom, a sok lelkes felszólalás, az Országgyűlés tekintélye és nyilvánossága, hogy azokból a felvetésekből, lelkiismerettel átgondolt javaslatokból, amelyek az anyák sorsának további javítására születtek, néhányat magam is kimondjak. De ismerve országunk gazdasági teljesítőképességének határait — amelyre hivatkozás már szintén történt —, megmaradok puszta felsorolásuknál, mivel ezen igények jövőbeni megfontolását indokoltnak tartom, s mivel a javaslatok megfogalmazóit így kívánnám a magam részéről is megbecsülni. Ilyen javaslatok: az anyaság hivatásként való jogi és anyagi elismerésének a gyakorlatban történő teljesebb érvényre juttatása, a gyermekgondozási segély ösztönzőbb átformálása, a többgyermekes anyáknál a négy órai munkaidő teljes értékűnek való elfogadása és a nyugdíj-korhatár progresszív rendezése; az anyasági jogon való nyugellátás lehetővé tétele, és általában az anyák, a gyerekeiket nevelni hivatással akaró háziaszszonyok személye és munkája, az anyaság iránti társadalmi, emberi tisztelet, megbecsülés módosított alkotmányunkban is kifejezett jelenlétének tendenciózusabb érzékeltetése a legfontosabb. Azonnali érdemi megvalósíthatóságot látok viszont a terhesség hatodik hónapjától beveze/ tendő, mindenki számára igénybe vehető munkaidő-csökkentés biztosításában. Hadd utaljak a délelőtti ülésszak második felében elhangzott három képviselőtársnőm felszólalásának azon érveire, amelyek további állításaimat támasztják alá. Gazdasági vezetők részéről elismert tény, hogy a terhesség második felében az effektív munkavégzés átlagszintje általában csökken. Főként fizikai dolgozóknál a munkahelyen eltöltött két-három óra majd mindig látszatmunkával telik el. Ezt az élettanilag érthető és egészségügyileg indokolt állapotot a munkahelyek vezetői általában méltányolni'is szokták, és méltányolja az a rendelkezés is, amely a kímélő munkakörbe való átirányítást írja elő. A terhes nőknek azonban nagyobb hasznára válna, ha ezt az úgynevezett látszatmunkával eltöltött időt tényleges pihenésre fordíthatnák, természetesen biológiailag hasznos pihenésre. Ám ehhez a munkaidő-kedvezmény megadása volna szükséges. Hogy az anyákat a már, szinte országosnak nevezhető csúcsforgalom korántsem lebecsülhető ártalmaitól is megkímélhessük, fontosnak tartom ezen munkaidő-kedvezményt — napi három órát javasolok — a munkaidő kezdetén és végén biztosítani. Ne szabadjon ezt az időt viszont sem ledolgozni, sem összegyűjteni, de ne ronthassa az érintettek átlagjövedelmét sem. Ügy hiszem, az a veszteség, amelyet a vállalatok ezen kedvezmény életbe léptetése után majd forintban kimutathatnak, aránytalanul kisebb abszolút veszteség lesz, mint amekkora abszolút nyereséghez jut a társadalom az egészséges, jól kihordott újszülöttek valódi számának növelésével. Mert az anyák nagymérvű megterhelése többek között oka az országunkban 1962 óta magasra szökő koraszülési számaránynak is. A mintegy évi 5300 körüli csecsemőhalálozás 83 százalékát, Budapesten 89 százalékát a koraszülöttek adják. Csecsemőhalálozásunk rossz atlagán csak egyetlen dolog javíthat, ha a koraszülések csökkennek. Ez azonban rendkívül sok összetevőjű kérdés: lakás, munkahelyi viszonyok, intelligencia, egészségügyi kulturáltság, alkoholizmus, gondosabb kihordás, a terhesség iránti, más közmentalitás az élet minden területén, és főleg a művi abortuszok számának mérséklése, tehát az egészséges családtervezés elősegítése, a felvilágosító, nevelőmunka fontossága adják lényeges szempontjait. Kiemelendőnek tartom az első terhesség — ha kell és lehetséges, adminisztratív eszközökkel történő — védelmét, mert ennek felelőtlen megszakítása okozza leginkább a reménytelen kilátású koraszülések mai gyakoriságát. A magas koraszülött-halálozás mellett nem elhanyagolható az életbenmaradt, de úgynevezett veszélyeztetett koraszülöttek száma sem, kiket, ha kezdettől fogva nem részesítettünk volna folyamatosan szakszerű gondozásban, teljes értékű emberré válásuk nem biztosított. A koraszülöttek jobb felnevelhetősége már a szülőszobában eldől. Azok a koraszülöttek azonban, akik hazakerülve a kórházak, klinlikák koraszülött osztályairól ezt a kívánatos bánásmódot korántsem kapják meg valamennyien. Ezt bizonyítandó említeném meg, hogy a koraszülés egyenes arányban növekszik