Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

657 Az Országgyűlés 9. ülése, 1972. április 20-án, csütörtökön 658 Ezekben ismételten hangsúlyoztam, és most is utalnom kell az egészségügyi intézetek, az állami és tanácsi szervek vezetői ellenőrzésének, példamutató magatartásának, meg nem alkuvó, következetes irányításának, az igazságos, de hatékony fegyelmezés kötelességének szükségességére. Ennek érdekében többek között valóságos gyakorlattá kell tenni azon rendelkezésünket ezen a területen is, másutt is, hogy minden vezető állás elnyerésében és viseléséhez valóban érvényesüljön a vezetéshez meghatározott hármas követelmény szigorú mérlegelése és elbírálása. Tisztelt Országgyűlés ! Meggyőződésem, hogy az elvárás az új egészségügyi törvénnyel kapcsolatban a legszélesebb politikai-szakmai és tudományos igényeket is egyaránt kielégíti, mert olyan kikristályosodott alapelveket, betegellátási és indokolási megállapításokat tartalmaz, amelyek figyelembe veszik a szocialista társadalmi haladás kívánalmait. Most már a végrehajtás kimunkálásának részletezésére kerülhet sor, és szeretném, ha ez is olyan korszerű, egyértelmű és hatékony lenne, mint maga ez a törvényjavaslat. Külön kiemelem, és ha megengedik, megdicsérem a törvényjavaslat szabatos, egyértelmű, könnyen érthetően megfogalmazott szövegét, valamint választékosan szép, magyaros nyelvezetét. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat bírálata után engedjék meg, hogy befejezésül saját szakmai és élettapasztalatomból vont szubjektív gondolattal és érzéssel fogalmazzam meg mindazt, ami a mai ülésünkön bensőmet eltölti. Én magam ugyan ezt a szubjektív gondolatvezetést inkább tiszta és reális objektivitásnak tekintem, mert amit kifejezni óhajtok, talán tanulságos lehet fiatalabb állampolgáraink, jövőnk letéteményesei, szeretett ifjú barátaim számára. Már nagyon közel 50 éves orvosi múltamat lényegében egy helyen, a budapesti János-kórházban töltöttem. Életem első — nagyobbik — fele még a kapitalizmus idejére esik, hiszen a felszabaduláskor már 45 éves és 22 éve orvos, sőt már főorvos is voltam ugyanott, ahol ma is dolgozom. Űgy vélem, helyesen fogalmazok, ha azt mondom, hogy mint az idős generáció még aktív tagja, és a hozzám hasonlók tudjuk talán csak a teljes valóságában és realitásában átfogni, felmérni és értékelni is — éppen a múlt összehasonlításának személyes lehetősége alapján — mindazt a hatalmas és rohamos, egész társadalmunkat kedvezően és igazságosan átalakító fejlődést, amelyet felszabadulásunk óta aránylag rövid évek alatt országunk, népünk és ezen belül egészségügyünk is elért. Ezért is szilárdan hiszek a szocializmus igazságában és rendíthet tétlen erejében. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megérhettem szocialista társadalmi fejlődésünk eddigi történelmi szakaszát, hogy az egészségügy kiépítésének egyes fázisaiban szerény képességeim szerint időnként részt vehettem, még inkább pedig azért, hogy ezen az összes egészségügyi dolgozókra és részemre egyaránt/ünnepélyes alkalommal — orvosi és képviselői "minőségemben — ezt a magyar szocialista egészségügy fejlődését hoszszú évtizedekre meghatározó, kiváló törvényjavaslatot igaz meggyőződéssel támogathatom és ugyanilyen érzéssel a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlhatom. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Varga Tiborné képviselőtársunk. VARGA TIBORNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Számos általam is fontosnak ítélt kérdésről az előttem szóló képviselőtársaim részletesen elmondták véleményüket, így azokra nem térek ki. Engedjék meg, kedves Képviselő Elvtársaim, hogy bevezetőmet azonnal Nógrád megye helyzetével kezdjem. Nógrád megye a felszabadulás előtt az egészségügyileg elmaradott megyék között is az egyik legelmaradottabb volt. Az azóta megindult és töretlen fejlődést néhány számadattal szeretném alátámasztani. 1950-ben az orvosi körzetek száma mindöszsze 38, ma 91. Egy körzeti orvosra akkor 5763 lakos jutott, ma 2600. A kórházi ágyszám 1150ről 1948-ra bővült. Tízezer lakosra 1950-ben öt, ma pedig 15 orvos jut. A megyei csecsemőhalálozás 10 százalékról 2,8 százalékra csökkent. Nagyarányú fejlődés tapasztalható a szakorvosi órák, az üzemorvosi hálózat, a fogászati ellátás, a közegészségügy-járványügy területén is. Mindezek alapján megállapítható, hogy kormányzatunk anyagi erejét szinte meghaladó módon segítette az egészségügy fejlesztését. Emellett azonban szólni kell néhány gondunkról is. Nógrád megyében az egészségügyi kultúrának nincsenek pozitív hagyományai. A megváltozott életformához a lakosságnak is adaptálódnia kell. De az idekerülő, illetve itt felnövekvő egészségügyi szakemberek törzsgárdájának kialakulása is időt vesz igénybe. Részben ezzel magyarázható az a tény, hogy az országos átlagnál jobbnak mondható tárgyi feltételek ellenére is, például, országosan Nógrád megyében a legrosszabb a táppénzes helyzet. A közelmúltban lezajlott minisztériumi vizsgálat egyik fő megállapítása szerint a táppénzes helyzet kedvezőtlen alakulásában nagy szerepet játszik a veszélyeztetett terhesség címén táppénzállományban levő nők megdöbbentően nagy száma. Csak helyeselni lehet azokat az intézkedéseket, irányelveket, amelyek népességszaporodási helyzetünk javulását célozzák. Ezek közé tartozik a terhes nők fokozott védelme, amely meghatározza az egészségügyi hálózat e területen végzendő feladatait és ehhez biztosítja is a terhes- és nőgondozás magas szintű feltételeit. Az itt eszközölt nagyarányú támogatás azonban nem hozta meg — legalábbis eddig — a kívánt eredményeket. Hiszen a terhes nők fokozott védelme ellenére is nő a koraszülések száma. Űgy gondolom, hogy a szakhálózatra váró feladatok mellett két tényre talán érdemes fokozottabban odafigyelni, éppen a törvényjavaslat szellemének megfelelően. A törvényjavaslat ugyanis hangsúlyozza és meghatározza a vállalatok felelősségét az egészségügy javítása terén, de kiemeli a társadalom minden egyes tagjának egyéni felelősségét is. Márpedig a veszélyeztetett terhesek számának ilyen nagyfokú emelkedése arra enged következtetni', hogy a vállalatok nem hajtják végre maradéktalanul a terhes anyákkal szemben mégha-