Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

655 Az Országgyűlés 9. ülése, 1972. április 20-án, csütörtökön 656 és szilárd meggyőződéssel töltheti el minden magyar hazafi szívét. Ezek előrebocsátása után áttérve az egészségügyi törvényjavaslatra, azt korszerűnek, a szocialista egészségügy lényegét, elvi célkitűzéseit és a távlati fejlődés irányát helyesen és pontosan meghatározónak és ezért meggyőződéssel igen jónak tartom. Elöljáróban utalnom kell a tegnapi nap folyamán elfogadott alkotmánymódosító törvényünkre, amelynek egyes szakaszai szocialista egészségügyünkre vonatkozó több, újabb meghatározást tartalmaznak, amelyekre már a miniszter elvtárs és több felszólaló képviselőtársam utalt, és ezért ezektől eltekintek. Viszont utalok arra, hogy mindezek, amelyeket tegnap mi megszavaztunk és törvényerőre emeltünk, alapját képezik új egészségügyi törvényünk megalkotásának, és azok egyes tételeinek. Az előttünk álló mai törvényjavaslatot vizsgálhatjuk abból a szempontból, hogy politikai, állami és társadalmi, tudományos szervezeteink szakértői és mindazok, akik ennek elkészítésében részt vettek, a legjobbat alkották meg. A javaslat nemcsak a mai helyzetet rögzíti, hanem számos területen meghatározza a távlati továbbfejlődés irányát is. Felszólalásomban elsősorban arra kívánok rámutatni, hogy a törvényjavaslatban mi a lényeges, meghatározó tényező, mit várhatunk tőle, mitől függ annak eredménye, és végül, milyen legyen a végrehajtás lényege. Csak néhány, a legfőbb és jellegzetes tételeit emelem ki, amelyeket különösen helyeslőleg és megerősítőleg hangsúlyozni kívánok. Az egészségügyi törvényjavaslat öt korszerű alapelvre épül fel, mint a betegségek megelőzésére, az egészségügy ingyenes állami feladatának biztosítására, az egészségpolitika egységes állami irányítására, a társadalmi felelősségre és az egészségügyi tudomány folyamatos, magas szintű fejlesztésének állami vállalására. A javaslat egyaránt biztosítja az állampolgárok jogait, meghatározza érdekvédelmi szabályait, egyúttal az egyéni és társadalmi kötelességeket is. Helyesen rögzíti a szocialista egészségügy alapelveinek szoros egységét, és azt, hogy az egészségügyi szakigazgatás — az ágazati irányítás — legfőbb szerve az egészségügyi miniszter. Ugyanakkor azonban hangsúlyozza azt is, hogy a lakosság egészségének védelme egyúttal az egész társadalom ügye. Egyetértésben a javaslattal, helyesnek tartom azt is, hogy az ország közegészségügyi és járványügyi viszonyainak ellenőrzése csakis egységes szempontok alapján történjék, és a hatósági jogkört valamennyi szinten e szervek felÜgyelete lássa el. Különösen figyelemreméltó a gondozásra vonatkozó meghatározás — és erre külön szeretnék rámutatni nagy jelentősége miatt, amelyet a gyógyító-megelőző ellátás egyik legsajátosabb módszerének jelez a törvényjavaslat, és valójában így is van. Ugyanis ésszerű alkalmazásával a prevenciót legalább olyan mértékben szolgálhatja a jövőben, mint a betegek utókezelését. Eddig ugyanis főleg csak utókezelésre vonatkozott a gondozás. Ezáltal pedig olyan módszerré válhat, amelyben a betegségmegelőzés elvének a jövőben nemcsak fokozatosan mindinkább érvényesülnie kell, de egyúttal ki is kell bővülnie, és így az egészségügy védelme és az egészségvédelem a legtágabb értelemben meg is valósulhat. A szocialista egészségügy politikai fejlődését jelzi a gyógyító-megelőző ellátás térítésmentes igénybevételének állampolgári joga, valamint szervezeti működtetésének egységes területi felépítése is, amely igen nagy jelentőségű. Legnagyobb mértékben támogatom a javaslat azon meghatározását, hogy a mentésügy és betegszállítás csakis központilag szervezett és irányított ágazati feladat lehet, amely az ország egész területén egységes szempontok szerint kell, hogy működjék. Éppen ezért a mentőszolgálatnak a jövőben is az államigazgatási határoktól függetlennek kell lennie. Nem kevésbé jelentős az egész társadalom hatékony közreműködésének megkívánása* az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásában. Különös hangsúlyt kell adni annak is, hogy minden oktatási intézményben a legalacsonyabb fokútól a legmagasabbig, a tanulókat és ifjúságunkat tervszerűn és egységesen kell az egészséges életmódra nevelni. Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan témára térnék át, amely ma délelőtt több képviselőtársam részéről elhangzott. Szeretném a saját véleményemet ebben az ügyben határozottan leszögezni. Egészében egyetértek az egészségügyi tevékenységgel kapcsolatos orvosi magatartás meghatározásával, amely világosan, félreérthetetlenül és határozottan rögzíti mindazokat a követelményeket — a 75. § —, amelyet szocialista államunk és társadalmunk az egészségügyi ellátás minden területén és minden vonatkozásában úgy az orvosi ellátás, mint a beteg és orvos kapcsolatában egyaránt megkíván. A követelmények, amelyeket a törvényjavaslat meghatároz, ezen fogalmazással szocialista társadalmi fejlődésünk mai szakaszának teljes mértékben megfelelnek, mert a végrehajthatóság realitására épül. Az orvosetikai helyzet ma délelőtt többször is elhangzott, elmarasztaló társadalmi, bár szerencsére egyáltalán nem általános megítélésével kapcsolatban teljes mértékben nem értek egyet. Meggyőződéssel állíthatom, hogy különösen a betegellátás szintjének javulásában és a megkülönböztetés nélküli ellátásában lényeges előrehaladás történt, és ezek az orvosok egyáltalán nem a pénz értékéért végzik el gyógyító munkájukat. Ugyancsak hangsúlyozom, hogy orvosaink túlnyomó többségének munkamorálja, humánus magatartása és az átlagnál jobban felfokozott napi munkája nemcsak példamutató, de saját életüket nem kímélve, messze nagyobb mértékű óraátlagban mutatkozik meg, mint dolgozóink nagy részénél. Ezzel is magyarázható, hogy az orvosok átlagéletkora közvetlenül a bányászok után, a legalacsonyabb. Elfogadom viszont, hogy ahol hiba van, ott határozott rendelkezéseket kell végrehajtani. Utalok régebbi parlamenti felszólalásaimra. \