Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

619 Az Országgyűlés 9. ülése, 1972. április 20-án, csütörtökön 620 (Elnök: APRÓ ANTAL — 20.03) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést megnyitom. Napirend szerint következik az egészségügyről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Dr. Szabó Zoltán elvtárs, egészségügyi miniszter kíván szólni. DR. SZABÓ ZOLTÁN: Tisztelt Országgyűlés ! Egészségügyünk alaptörvénye ma is a XIV. törvénycikk, amelyet a magyar Országgyűlés 1876. április 3-án fogadott el. A törvény a maga idejében korszerű volt. Rendelkezései nem egy kérdésben haladó szellemben szabályozták akkor a közegészségügyet. Az uralkodó osztályok és az államhatalom azonban csak részben, hiányosan valósította meg a törvényben foglaltakat. „A mi közegészségügyi törvényünk — írta 1890-ben keserű csalódottsággal dr. Chyzer Kornél — csak írott malaszt, melyet még dédunokáink sem lesznek képesek foganatosítani." Negyedszázad múltán a Tanácsköztársaság bizonyságát adta azonban annak, hogy az utódok „képesek" a nép érdekében egészségügyi intézkedéseket „foganatosítani". A Magyar Tanácsköztársaság állami feladattá nyilvánította az egészségügyet. Megvalósította irányításának egységét. A betegségi biztosítás minden munkásra és alkalmazottra kiterjedt, ingyenes volt kórházi ellátásuk. Elsőrendű feladattá vált az anya- és gyermekvédelem, az egészségügyi intézkedéseket a megelőzés elve hatotta át. Az ellenforradalom visszavonta a Tanácsköztársaság alapvető egészségügyi intézkedéseit. Később, a munkásmozgalom a nép egészségügyért fellépő orvosok harca eredményeként jelentek meg ugyan a gümőkor elleni védekezés, a nemibetegség elleni küzdelem, a csecsemővédelem érdekében — céljukban hasznos — intézkedések, ezek azonban a fennálló társadalmi és gazdasági körülmények között és az egészségügyi intézmények elégtelensége miatt a nép egészségéért tenni kész, jó szándékú orvosok becsületes törekvése ellenére sem érvényesülhettek kellőképpen. Magas volt a csecsemőhalandóság, pusztított a gümőkór, népünk egészségi állapota mögötte maradt az orvostudomány lehetőségeinek. A felszabadulás, a munkáshatalom és a proletárdiktatúra nyitotta meg az utat ismét ahhoz, hogy az egészségügy valóban népegészségüggyé váljék, a dolgozó nép egészségét védje és szolgálja. Tisztelt Országgyűlés! A szocialista társadalom fokozatosan megteremti, a társadalom és az egyén érdekeivel összhangban, azokat a lehetőségeket, amelyek között tagjai alkotóképessége hasznosan kibontakozhat. Az állam feladatává teszi, mindennek egyik zálogaként, hogy védje az állampolgárok egészségét és biztosítsa, ha megbetegszenek egészségük és munkaképességük helyreállításának kielégítő feltételeit. Jó egészség kell ahhoz, tisztelt Országgyűlés, és erről mindannyiunkat önmagunk példája győz meg, hogy feladatainkat maradéktalanul ellássuk, munkánkat eredményesen elvégezzük. S ez egyben magunk és hozzátartozóink szociális biztonságának és életszintjének egyik feltétele is. Alapvetően fontos tehát, hogy anyagi létfeltételeink a szükséges mértékig akkor is biztonságosak legyenek, ha megbetegszünk, vagy munkaképtelenné válunk, .hogy egészségügyi ellátásunkat, gyógyításunkat és gyógyulásunkat ne korlátozzák saját anyagi lehetőségeink. Egészségügyünknek és egészségpolitikánknak azok az eredményei, amelyeket a dolgozó ember jóléte és boldogulása szolgálatában elértünk, méltó és elismert vívmányai szocializmust építő társadalmunknak, jelentős tényezői népünk életszínvonalának. Tisztelt Országgyűlés! A második világháború súlyos károkat okozott hazánk egészségügyének is. A felszabadulást követően ezért az egészségügyi jogszabályok és intézkedések mindenekelőtt a háború egészségügyi következményeinek felszámolását szolgálták. 1949-ben az új alkotmány úgy rendelkezett, hogy az állam védi a dolgozók egészségét és erről az egészségügyi ellátás megszervezésével gondoskodik. Az új alkotmány hatályba lépése után az egészségügyi jogszabályok már fokozatosan a szocialista egészségügy alapelveinek megfelelően intézkedtek, egészségügyünket lépésről lépésre ezekre az alapelvekre építettük és fejlesztettük. Nélkülözhetetlen segítséget jelentettek számunkra mindebben a Szovjetunió egészségügyének tapasztalatai és a szovjet orvostudomány és egészségügyi szervezés kiemelkedő képviselőinek közreműködése és közvetlen segítsége. Példájukra és munkásságukra ma is igaz elismeréssel és őszinte köszönettel gondolunk. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Az elmúlt két évtized során hazánkban állami feladattá vált az egészségügy, kialakult egysége és ágazati irányításának szervei és feltételei. A munkásosztály fokozottabb egészségügyi ellátása érdekében fejlesztettük az üzemegészségügyet és az ipari területek egészségügyi intézményeit. Gyakorlattá vált egyre szélesebb körben a megelőzés, az ellátás és a megelőzés módszereként mind általánosabbá vált a gondozás. Az anya- és gyermekvédelem feladatait sokoldalú szakszolgálat és intézményhálózat látja el. Nagymértékben fejlesztettük a járó- és fekvőbeteg-ellátást, hogy az a lakosság számára hozzáférhetővé váljék. Államosítottuk a gyógyszertárakat, a gyógyszerellátás szükségleteit döntő mértékben a magyar gyógyszeripar biztosítja. Egyre szélesebb körű és mind tartalmasabb a lakosság egészségügyi műveltsége. Az állampolgárok, az állami, gazdasági és társadalmi szervek, köztük a szakszervezetek, a Magyar Vöröskereszt, támogatják az egyészségügyet, segítik megoldani feladatait. Az egészségügy az egész társadalom ügyévé vált. A szocialista társadalom és a szocialista egészségügy építésének eredményei, a társadalmi és a gazdasági fejlődés szükségessé és egyben lehetővé is teszik tehát ma már, hogy új egészségügyi törvényt alkossunk. Indokolttá teszik ezt emellett az orvostudomány új eredmé-