Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-8

595 Az Országgyűlés 8. ülése, 1972. április 19-én, szerdán 596 meg is változnék. Éppen ezért felszólalásomban olyan megnyilatkozásokból idézek — többször is —, amelyek hitelesek hivő katolikus emberek előtt, és amelyek csak növelik és erősítik az azonos szeHemű megnyilatkozások hitelét, és azt, hogy ez közös ügyünk, minden állampolgáré. A Gaudium és Spes, az öröm és Remény című zsinati okmány 75. paragrafusában a következőket olvassuk: Teljes összhangban van az emberi természettel, hogy minden állampolgár szabadon és cselekvőleg részt vegyen mind a politikai közösség jogi alapjainak megalkotásában, mind az állam irányításában, mind a különféle intézmények munkaterületének és céljainak meghatározásában, mind pedig a vezetők megválasztásában. Az egyház dicséretre és megbecsülésre méltónak tartja azok munkáját, akik embertársaik szolgálatában az állam javának szentelik magukat, és vállalják a tisztség terheit. Mindenki tartozik az államnak azokkal az anyagi és személyes szolgálatokkal, amelyeket a közjó megkíván. A katolikus gazdasági és társadalmi téren végzett munkájuk közben gyakran érintkeznek olyanokkal, akik más világnézetet vallanak. Mutassanak jóakaratú megértést mások véleménye iránt, kerüljék az önzést, legyenek készen a többiekkel összefogva becsületesen megvalósítani mindazt, ami magában véve jó vagy jóra vezethet. (— Mater et magistra.) A katolikusok kötelesek aktívan részt venni a közéletben és hozzájárulni a közjó előmozdításához az egész emberiség és saját hazájuk javára. (— Pacem in terris, 146.) Ennek az alkotó együttélésnek alapelveit, legszélesebb kereteit igyekeztek és igyekeznek megállapítani és lerakni mindazok, akik az alkotmányt, a fejlődésnek megfelelően, segítették és segítenek részben újrafogalmazni. Gyakorlatilag egy nagyon széles kör ez. Azt is mondhatnánk, hogy különböző szintű és foglalkozású képviselőin és intézményein keresztül az egész magyar nép. Legyen szabad itt nekem személyes köszönetet is mondanom azért a bizalomért, hogy az alkotmánymódosító bizottságba engem, a pártonkívülit, a katolikus papot is szíves volt beválasztani az Országgyűlés. Ez egyúttal elvi jelentőségű is. Szimbolizálja a népfrontpolitika valóságát, az össznépi-nemzeti egységre való törekvést. Ez csak egy kicsiny tény, kicsiny jele ennek, de mindig meghat, amikor ilyeneken keresztül is a bizalommal találkozom. Ehhez a bizalomhoz nem szükséges egyik fél részéről sem, hogy minden apró részletben egyetértsünk, csak az élet alapvető, nagy elvi dolgaiban, és nagyon sokszor találkozik ezzel a bizalommal az ember. A nagy dolgokban is és a mindennapi élet apró dolgaiban is. És ez a közös élet és közös munka alapja, és conditio sine qua nonja is, feltétlenül szükséges feltétele hivő és nem hivő emberek, állampolgárok együtt-munkálkodásának. Az elvek és eszmék akkor helyesek és jók, ha elbírják az életet, életté tudnak lenni. És első alkotmányunk ezzé tudott lenni, ezért is csordult túl rajta az élet, mert az élet nő és fejlődik, és segítette ezt a növést, fejlődést mind jobban kiteljesedni, elmélyülni, kigazdagodni. Voltaképpen maga az élet teremtette meg a módosításokat, az újat az újban, és ezeket csak meg kellett fogalmaznunk. Ez a fogalmazás logikus, következetes, alapos és rendszeres, és zárt egész. Kellőképpen észreveszi és méltányolja az osztályok mellett a rétegek szerepét is, és érdemeit is, például az értelmiségét. Legyen szabad itt elmondanom, hogy amikor még csak tervezetben volt ez, sajnos, a klinikán feküdtem, és ott a profeszszor, aki párttag és híres orvos, azt mondta, hogy: te, ez a fogalmazás ragyogó! Mondtam neki, hogy „Nézd, kommunista vezetők, a népfront vezetői azt mondták nekem, hogy bizony ezen még sokat kell javítanunk!" És mondom: én is ezt vallom. „Persze, te csak azt látod, hogy ez az értelmiséget is említi és ez nagy dolog, hogy említi!" Lehet, hogy egy nem marxista, itt-ott másként fogalmazott volna, más szavakkal, más kifejezésekkel, egy azonban bizonyos: ez a fogalmazás mindenütt elfogadható, a hivő emberre soha nem bántó és a tartalom, amit kifejez, az emberközpontúság, a mélységes és szép humánum, az ember szolgálata, mindannyiunknak drága és nagy kincsünk, hitre, felfogásra, világnézetre való tekintet, nélkül. Nem akarom ezeket a tartalmi jegyeket felsorolni, hiszen a publikációk révén ezek mindenki előtt ismeretesek lehetnek. Csak éppen megemlítem: például a munkához való jog, de magának a munkának a biztosítása, amiről talán sokan mondják, hogy túlzott is, mert pici kis irányított munkanélküliség' a munkaerkölcs javítására nem is volna olyan ártalmas. (Derültség és taps.) A betegekről és az öregekről való gondoskodás, ennek a gondoskodásnak a terjedelme díszére és dicsőségére válhatnék minden nép alkotmányának. Becsületesnek tartom, amit a 64. paragrafus kimond. Darvas képviselő elvtársamhoz csatlakozom, de csak úgy félig-meddig. (Derültség.) „A Magyar Népköztársaság a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot a szocializmus, a nép érdekeinek megfelelően biztosítja." A fogalmak más-más felfogású emberek lelkében és értelmében részben más-más tartalmúak is. Sok félreértésnek és elégedetlenségnek veheti ez a fogalmazás az elejét. Az okosság, a becsületesség, a bizalom fejleszti, szélesíti és mélyíti el fokozatosan mindkét részről azt az alapot, amelyen hivő és nem hivő emberek együtt munkálkodhatnak egyéni, közösségi, a haza és az egész emberiség java érdekében. Ugyancsak ez az említett okmány írja: „A politikai közösség és az egyház ugyanazoknak az embereknek a személyes és társadalmi hivatását szolgálja, ha különböző címen is. Annál eredményesebb szolgálatot tesznek mindenki javára, minél jobban ápolják az egymás közti egészséges együttműködést, figyelembe véve a helyek, és korok körülményeit." Aki csak a saját javát akarja látni, nézni és szolgálni, és ember-testvéréét nem és legalább bizonyos értelemben az egész emberiségét sem, az elvéti a saját javát is, hiszen csak az önzőnek nincs vigasztalása a földön — ahogyan Eötvös mondta. VI. Pál írja az Octogesima Adveniens című enciklikájában: „A politikai részvétel nem az