Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-8

571 Az Országgyűlés 8. ülése, sen segítik nagy társadalmi céljaink megvalósí­tását, a tartalmas emberi életet. À szocializmus előrehaladásával a felszaba­dulás előttihez szinte nem is mérhetően javult az életszínvonal, a magyar nép életmódja, élet­biztonsága, jóléte. A tömegnyomor, az éhség, a „3 millió koldus" Magyarországa rossz emlék csupán. Ma az életviszonyokra az jellemző, hogy az országban minden száz háztartás közül öt­venben működik mosógép, 39-ben hűtőszekrény, 58-ban televízió. 1949-ben óvodáink száma és be­fogadóképessége még elenyészően kevés volt, tíz évvel ezelőtt ezer gyermek közül már 337-nek ju­tott hely az óvodákban, ma pedig még többnek: 600-nak — a korosztály 60 százalékának — bizto­sított -az óvodai elhelyezése. Tudjuk, ez sem elég, de eredménynek nagyon szép. A szocialista építőmunka eredményei nem­csak egyszerűen az ipar, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok, a nagyüzemi gazdálko­dás fölényét fejezik ki, hanem a szocializmust tudatosan építő magyar munkásosztály, a ter­melőszövetkezeti parasztság, a tudósok, alkotók, értelmiségiek szorgalmát, tehetségét, áldozat­készségét, ügyünk és egész népünk iránt érzett mély felelősségtudatát. Büszkén szólhatunk — és időnként szólnunk is kell — az eredményekről, mert azok a felszaba­dult, a maga jövőjét építő nép alkotóképességét, a dolgozó milliók helytállását bizonyítják és di­csérik. Egyben arról is biztosítanak, hogy legye­nek az előttünk álló feladatok még oly nagyok, azokat is megoldjuk. A szocializmust építő nép haladásához ha­sonló utat a régi Magyarország nem tudott meg­tenni, nem is tehetett meg. Huszonhét év óta elért eredményeink állják a versenyt bármilyen kapi­talista ország fejlődésének ütemével, s ha ehhez hozzátesszük, hogy itt nemcsak a számok igazsá­gáról van szó, hanem elsősorban arról, ami a szá­mok mögött van, arról, hogy miként éltünk koráb­ban — akárhány esztendőre tekintünk is vissza — és hogyan élünk ma, s látjuk, mennyivel emberibb az élet nálunk ma, teljes meggyőződéssel ismét kimondhatjuk : a szocializmus, mint minden nép számára, a magyar nép számára is az egyetlen és biztos útja a társadalmi felemelkedésnek, a nemzeti felvirágzásnak. A szocializmus útjára lépett és azon haladó magyar nép a dolgozók jogai, az egészségügyi ellátás, a szociális biztonság, a kultúra tekinte­tében és sok más vonatkozásban már utolérte és túlszárnyalta a legfejlettebb kapitalista or­szágok viszonyait is. Utol fogjuk érni és túlha­ladjuk őket a technikai normák mindazon terü­letein, ahol még le vagyunk maradva. De ná­lunk a technikai haladás más úton, szocialista módon kell, hogy történjék és történik is. Mi nem elembertelenedett, az egyéniséget elszürkí­tő, morális csődhöz vezető sivár gépkorszakot építünk. Mi nem az ifjúság narkotizálásában és a modern technikával felfegyverkezett gengszte­rizmus eltűrésében versengünk velük. Mi ilyen és hasonló vonatkozásban nem akarjuk és sem­mi szín alatt nem is fogjuk őket — úgymond —, „utolérni". Mi a tudományt és a technikát — az emberi elet humánus vonásainak, a kul­túra, a civilizáció valódi vívmányainak megőr­1972. április 19-én, szerdán 572 zésével — az ember javára akarjuk, s fogjuk fejleszteni és így haladunk előre utunkon. Mi ebben az értelemben gondoljuk el az ország gazdaságának korszerűsítését, moderni­zálását, magasabb színvonalra emelését. A tár­sadalmi rendszerek versenyében sokatmondó tény, hogy alig több mint negyedszázados szo­cialista fejlődés eredményeként a népre örökül szállt, az iparosodásban elmaradott, félfeudális Magyarország a gazdaságilag közepesen fejlett országok sorába lépett. A párt X. kongresszusá­nak fontos, jövőbe mutató megállapítása volt, hogy hazánk belátható időn belül a fejlett ipari országok sorába lép. Mély meggyőződésünk, hogy ennek megvannak a feltételei, a cél reális, % és azt szocialista rendszerünk erejével el is fog­juk érni. Tisztelt Országgyűlés! Hazánk két évtizedes szocialista felemelke- S dése nagy munka, állhatatos harc eredménye; ez a küzdelem a politika, a gazdaság, a kultúra, a társadalmi élet minden területén, az egész or­szágban, minden közösségben, nem egy esetben még családokon belül is folyt. Ez viszonyaink között elkerülhetetlen, törvényszerű volt, mert nálunk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet éles osztályösszeütközések közepette ment végbe. Ennek során a kiváltságos földesúri és kapitalista osztályok megszűntek, a társadal­mon belül tömegeket érintő átcsoportosulások mentek végbe, s jelentősen fejlődött és átala­kult még maga az új rend kialakítója és alapja, a munkásosztály és a parasztság is. Az új Magyarországért folyó harcban a nagy távlatokban gondolkodni tudó munkásosz­tály joggal szerezte meg a társadalom vezető osztályának rangját. Az osztály ellenséggel vívott csatákban megnyerte mindenekelőtt legfőbb és természetes szövetségesének, a parasztságnak, továbbá az értelmiség és minden dolgozó réteg legjobbjainak támogatását. A hatalomért foly­tatott harc próbatételének vetette alá és.politi­kailag formálta az egyes embereket is. Vannak, akik már a forradalmi átalakulások kezdetén az igaz ügyért szálltak síkra, és mindvégig kitar­tottak mellette. Vannak, akik a harc menetében szembefordultak vele, és elbuktak. Vannak, na­gyon sokan vannak, akik ugyanebben a harc­ban, az igazságot felismerve, ellenfélből küzdő­társak lettek, s most együtt dolgozunk, harco­lunk közös céljainkért. A tőkés uralkodó osztályok által szított elő­ítéletek maradványait leküzdve, a nagy osztály­összeütközések tapasztalataival felvértezve, a felismert érdekközösségben egymásra találva a szocializmus építésében ma együtt tevékenyke­dik a magyar munkás, a paraszt s az értelmi­ségi; az ország javán közösen munkálkodik kommunista és pártonkívüli, hivő és nem hivő. Csak a munkáshatalom, a népköztársaság viszo­nyai között, a szocializmus programja alapján, a lenini szövetségi politika érvényesítésével valósulhatott meg, hogy így egymásra találja­nak a haza polgárai. Forradalmunk egyik leg­nagyobb vívmánya a társadalmunk minden alapvető osztályát, rétegét átfogó szocialista nemzeti egység; mindent meg kell tenni annak

Next

/
Thumbnails
Contents