Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-8

569 Az Országgyűlés 8. ülése, kor az előttünk járt nemzedékek, a nép becsülettel élt neves és névtelen fiait, leányait. Helytállásuk, példájuk lelkesít és kötelez bennünket. A történelmi múltról szólva emlékeznünk kell arra is, hogy a régi Magyarország urai előszeretettel és sokszor hivatkoztak „a nemzet ezeréves alkotmányára". Az igazság azonban az, hogy sem a nemzetnek, sem az országnak ezer éven át soha nem volt írott, világos és egyértelmű alkotmánya. Az ország életét és fejlődését jelentősen és hosszú időn át befolyásoló egyes törvények voltak, de igazi alkotmányosság soha nem fejlődött ki. A Duna—Tisza táján élő és államot alkotó magyarság többsége, az országot fenntartó nép ezer éven át ki volt rekesztve a jogból, a törvényeket mindig elnyomók, kizsákmányolók alkották saját hatalmuk védelmére. Az államalkotó István királynak a XI. században kelt, a maga korában haladó törvénykönyvei, amelyek a szerveződő, fiatal feudális állam és intézményeinek védelmét szolgálták, egyidejűleg a kialakuló feudális uralkodó osztály érdekeit védték. A XIII. században kelt Aranybulla a nemesség és a szabadbirtokosok előjogait és kiváltságait foglalta össze és biztosította. Werbőczinek a XVI. században megalkotott hírhedt Hármaskönyve, a magyar feudális jog összefoglalása, már brutális nyíltsággal a jobbágyparasztok röghöz kötését és kizsákmányolását, a nép elnyomását szolgálta századokon át. A letűnt régi világ utolsó nagy állam jogi rendezése a múlt században, az 1848—49-es szabadságharc leverése után, 1867-ben létrejött, de nem kodifikált „kiegyezés" volt. Ez a rendezés, amely a magyar uralkodó osztályok megegyezése volt a Habsburg-dinasztiával, az osztrák uralkodó osztályokkal, a magyar polgári forradalom felemás befejezését, a nemzeti függetlenség feladását jelentette; mindezt osztályuralmuk védelmére, a munkások és parasztok elnyomásának fenntartására. Az ország akkori urai ezzel, a szabadságharc eszméit és céljait elárulva, az Osztrák— Magyar Monarchia államának keretében még egy fél évszázadra biztosították a magyar és nemzetiségi dolgozók felett a földbirtokos és tőkés osztályok hatalmát. A magyar uralkodó és kizsákmányoló osztályok szégyene, hogy képtelenek voltak az országnak igazi alaptörvényt, alkotmányt adni ; hogy a dolgozó osztályok, a nép, ezer éven át jogfosztottságban élt, hogy gyakran egy tál lencséért elárulták az egész magyarságot, az országot. Tisztelt Országgyűlés! Történelmünk úgy alakult, hogy az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságot követően csak 1949-ben valósulhatott meg a dolgozó magyar nép számára milliók — Petőfi által megfogalmazott — nagy eszméje, a haza és a jog egysége. Az 1949. évi XX. törvény, az alkotmány elfogadása történelmi jelentőségű vívmány volt, amely a munkásosztály, a nép hatalmát szentesítette, és a nemzet programjaként törvénybe foglalta az embernek ember általi kizsákmányolásától mentes társadalom, a szocializmus felépítését. Hogy alkotmányunk, s ilyen alkotmányunk lehessen, ahhoz a magyar népnek meg kellett 1972. április 19-én, szerdán 570 szabadulnia a negyedszázadon át uralkodó gonosz és reakciós Horthy-rendszertől, a kapitalistáktól és a földesuraktól, s az országot a második világháborúban megszálló idegen elnyomóktól, a Hitler-fasiszta megszállóktól. Hazánkat az idegen elnyomóktól a Szovjetunió dicső Vörös Hadserege szabadította fel, saját elnyomóitól a nép maga szabadította még magát. Az alkotmány történelmi jelentőségének megfelelően méltatja a felszabadítást, és fejezi ki népünk el nem múló háláját a felszabadító Szovjetunió iránt. A felszabadult nép a kommunisták, a munkásosztály vezetésével vette kezébe saját sorsának irányítását, vívta ki hatalmát, s teremtette meg államát, a Magyar Népköztársaságot. Az 1949-ben elfogadott alkotmány összegezte addigi harcunk, munkánk eredményeit, meghatározta az új államszervezet felépítését, alapvető intézményeit, az állampolgárok jogait és kötelességeit, s kinyilvánította, hogy a Magyar Népköztársaság a dolgozó nép állama. Közel egy negyedszázad történelmi tapasztalatai bizonyítják, hogy az 1949-es alkotmány megfelelt rendeltetésének. Az alkotmányunk elfogadása óta eltelt több mint két évtized a dolgozó nép alkotó munkájának, áldozatos harcának, nemzeti felemelkedésének története, noha az út egyes szakaszai hallatlanul nehezek voltak, és az 1949-től eltelt időszak nem volt mentes megrázkódtatásoktól sem. A szocializmus növekvő számú híveinek helytállása, pártunk, munkásosztályunk, népünk munkája és harca hatalmas fejlődést hozott; nagy, valóban történelmi jelentőségű eredményekhez vezetett. A munkásosztály, a nép hatalma, a Magyar Népköztársaság ma szilárdabb, mint volt. A szocialista társadalom alapjait leraktuk, a szocialista termelési viszonyok teljes győzelmet arattak az egész gazdaságban, s népünk ma a szocialista társadalom teljes felépítésén dolgozik. A szocialista tervgazdálkodás, a gazdasági építőmunka eredményeként az iparban csupán az utóbbi tíz év alatt megkétszereződött a termelőeszközök állománya ; hazánk szocialista ipara ma kilencszer annyit termel, mint a kapitalista ipar termelt 1938-ban. A szocialista mezőgazdaság ma 40 százalékkal kevesebb munkaerővel, 43 százalékkal többet termel, mint 1938-ban termelt a tőkés mezőgazdaság. Megoldódott az ország kenyérellátása, és a mezőgazdaság terméseredményeit a legdöntőbb terményeknél méltán állíthatjuk szembe a tőkés mezőgazdaság hozamaival. Népünket felvilágosult, művelt néppé tette a kulturális forradalom. Megnyitotta a tanulás, a művelődés lehetőségét, a műveltségből addig mesterségesen kívül rekesztett dolgozó tömegek számára. Kitárta előttük a könyv, a színház, a zene és a film embert nemesítő értékeit, serken~ tette a tudományok és művészetek fejlődését, utat nyitott alkotóink, tudósaink bőven sugárzó tehetségének. Erősödött a szocialista közgondolkodás, az egyén és a közösség kapcsolata. Kulturális, művészeti életünkben vezető szerepet játszanak a szocialista tendenciák, s eredménye-