Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-7

513 Az Országgyűlés 7. ülése, 1971. december 21-én, kedden 514 döntően áruexporttal kell finanszíroznunk. A hatékonyság így csak a reális külkereskedelmi árakon ítélhető meg. Ezért nem választhatjuk a külkereskedelmi áraktól való elzárkózás politikáját, és számolnunk kell a tartós világpiaci ártendenciákkal. A külkereskedelmi cserearány romlásából származó veszteséget csak a mainál jobb külkereskedelmi üzletpolitikával és hatékonyabb termelőmunkával közömbösíthetjük. Ezért is oly nagy jelentőségű felada\ a munka termelékenységének a növelése, az önköltség csökkentése, a gyártás- és gyártmánykorszerűsítés és nem utolsósorban a gazdaságtalan termelés korlátozása. Az árproblémában a termelés és a fogyasztás, a munka- és életkörülmények bonyolult öszszefüggései összegeződnek. Ma még nem elég tudatos közvéleményünkben, hogy a termékek árát alapvetően a munka termelékenysége, a termelés költsége határozza meg. Bizonyos árakat eltéríthetünk az értéküktől lefelé, de akkor más áruk árát felfelé kell eltéríteni. Ha ezt nem teszszük,. még állami tervezéssel sem lehetne ös%zhangot teremteni a termelés és a fogyasztás között. Az árprobléma gyökere tehát a társadalmi termelékenység. Ezért a nemzetközi versenyképesség javításával, a fogyasztói elvárások és a termelésben való jobb helytállás összekapcsolásával kell munkálkodnunk a negyedik ötéves tervben lefektetett céljaink maradéktalan megvalósításán. (Taps.) ELNÖK: Mokri Pál képviselőtársunk következik szólásra. MOKRI PÁL: Tisztelt Országgyűlés! Az 1972. évi költségvetésről szóló javaslatot jónak tartom és elfogadom, mégpedig azért, mert megfelelően szolgálja a negyedik ötéves terv céljainak időarányos teljesítését, valamint az oly fontos népgazdasági egyensúly erősítését, illetőleg a keletkezett aránytalanságok fokozatos helyreállítását. A javaslat tanulmányozása során erősödött az a meggyőződésem, hogy a célkitűzéseket a tervezet hatékonyan tudja szolgálni. Ezt egyrészt abban látom, hogy a tervezetnek van egy igen szigorú logikája, amelynek értékét növeli, hogy egy reális, alapvetően pozitív helyzetet tükröző elemzésen alapul. Másrészt a tervezet az elfogadás után törvénnyé válik, és mindazoknak, akik számára kötelességeket és jogokat állapít meg, mind törvénytiszteletből, mind állampolgári s hivatali kötelességből, a benne foglalt célok megvalósítása érdekében kell a legjobb tudás és képesség szerint dolgozni. A törvénytervezetet nemcsak a magam nevében, hanem a választókerületem, és úgy érzem, a választóim többségének nevében is el tus

dom fogadni. Mielőtt ezt megindokolnám, szeretnék a tervezetnek éppen ehhez a szigorú logikájához kapcsolódva, három megjegyzést tenni. Az egyik: a termelés, elosztás, fogyasztás problémáját érinti. A költségvetésből nagyon egvértelműen adódik az a feladat, hogy e három területet úgy szemléljük egységes folyamatként, hogy meghatározó tényezőnek a termelés területét tekintsük. Ezt azért említem meg, mert nem kevés fórumon és a közvéleményt formáló munkában is nem ritkán a termelés meghatározó szerepének csak amolyan tiszteletkörszerű elismerése volt jelen, még domináns tényezőként nyert kifejtést, propagálást, az elosztás területe. Legtöbbször jogosan és minden bizonynyal mindig jó szándékúan exponálták ki ezeket az elosztási kérdéseket. De egyoldalúságukban mégiscsak olyan magatartást és szemléletet tápláltak, mintha minden gond, probléma magának az elosztásnak folyamatában lenne megoldható. Az 1971. évi gazdálkodás előzetes értékelése, az 1972. évi feladatok kimunkálása újólag és nagyon kézzelfoghatóan viszont azt jelzik, hogy az elosztási rendszer tökéletesedése az, hogy egyidőben segítse a hatékonyságot és szolgálja a társadalmi igazságosságot, tartósan csak úgy oldható meg, ha az elosztásra kerülő javaknak mennyisége, jobb összetétele, és minősége az igényeknek jobban megfelel. A másik megjegyzésem a termelés és gazdálkodás hatékonyságának, jövedelmezőségértek megítéléséhez, illetve az azt kifejező vállalati nyereséghez lenne. Annak tudatában mondom, amit mondok, hogy a vállalati nyereség nem mindig, és nem mindig ott jelentkezik, ahol azt valójában létrehozták, vagy éppenséggel egyegy vállalat nemcsak azért válhat kevésbé nyereségessé vagy veszteségessé, mert ott nem jól dolgoznak. De a nyereség hiánya ott is valami lényegeset jelez, olyat, amit valamilyen eszközökkel ott vagy más szinten meg kell oldani. Ezek ellenére soknak tartom a vállalati nyereséget úgy eleve, elmarasztaló szerepét lekicsinylő jelzőt és magyarázatot, amelyekkel akárcsak 197l-es esztendőben is sokat találkoztunk. Hallani, olvasni lehetett olyan véleményeket is, hogy az 50-es években is megfelelően haladtunk társadalmi céljaink felé, pedig akkor nem sokat törődtünk a jövedelmezőséggel, a nyereséggel. Ez részben igaz, de csak az akkori gondokkal együtt. Valójában az új beruházás, az előrehaladás akkor is csak a megtermelt jövedelemből volt lehetséges, nem ritkán a személyi jövedelem egy részéről való lemondás árán. A fentieknek azután időnként és helyenként olyan következményei voltak, hogy a nem nyereség,, a veszteség, ha nem is lett erény, de bűn sem, viszont a nyereség olyan gyanús dologgá, valamiféle bocsánatos bűnné vált. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a jó munkával és gazdálkodással elért vállalati nyereséghez nemkívánatos dolgok is hozzátapadtak, és ezek nem egyszer keveredtek olyan jelenségekkel, mint az egyéni jogtalan szerzés, a harácsolás, az individualizmus. Ügy érzem, az 1972. évi terv és költségvetés és az időközben kimunkált és már jogi formában is megjelent intézkedések sora lehetővé teszik, hogy a vállalati nyereség helye, szerepe a realitásnak megfelelően, az őt megillető helyet megkapja, másrészt a vele ténvlegesen összefonódó, és a többi vele emlegetett nemkívánatos jelenség visszaszoruljon. Harmadik megjegyzésként az új, a korszerű terjedésének, kibontakozásának, néhány nehéz-